Pesti Srácok

Pénz áll a házhoz - Több mint 11 ezer magyar dalszerző és jogutód részesült a tavalyi jogdíjakból

Több mint 11 ezer magyar dalszerző és jogutód részesült a 2014-ben beszedett jogdíjakból. Az idén tovább nőtt a felosztásban részt vevő művek száma is, amely megközelítette a 600 ezret - közölte az Artisjus - Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület.

MTI

tree_1Az Artisjus két hullámban, május 15-én és június 25-én végezte az éves jogdíjfelosztást, ami a teljes kifizetések közel 90 százalékát jelentette. Idén 11 159 magyar dalszerző és jogutód kapott fizetést a tavalyi évben beszedett jogdíjakból. Ez a szám 2012-ben érte el a 10 ezret, és az utóbbi öt évben folyamatos volt a növekedés. A feldolgozási rendszer, illetve az adatszolgáltatás folyamatos fejlődésének köszönhetően egy év alatt jelentős mértékben, több mint 40 százalékkal nőtt a felosztásban részt vevő művek száma, amely tavaly 585 955 volt - olvasható a közleményben.

PestiSracok facebook image

Összesen 7,327 milliárd forintot fizettek ki, ami több mint 10 százalékkal magasabb az előző évinél. Felhívták a figyelmet arra, hogy az adatok azt mutatják: erősödik "a szerzői középosztály". Idén 3492-en jutottak 50 ezer forint feletti jövedelemhez, ez két éve 3170, tavaly pedig 3470 fő volt. "Azt látjuk, hogy felnövőben van egy sokkal jogdíjtudatosabb szerzőgeneráció, amely odafigyel a regisztrációira, és aktívan ellenőrzi, hogy pontosan milyen művek után kap jogdíjat. A belső felmérésünk során válaszoló több száz szerző 75 százaléka rendszeresen ellenőrzi a Szerzői Információs Rendszer naprakész adatait vagy figyeli a papíralapú tájékoztatásainkat" - idézi a közlemény Tóth Péter Benjamint, az Artisjus stratégiai és kommunikációs igazgatóját.

Az Artisjus adatai szerint egymillió forint feletti kifizetésben 636-an részesültek, 500 ezer és egymillió forint közötti összeget 411-en kaptak. Ezer forintnál kevesebbhez jutott 2405 dalszerző vagy jogutód, ezer és ötezer forint közötti összeget 2041-en kaptak. A mostani kifizetés a rádiós, televíziós, koncert-, üreshordozói, gépzenei és filmzenei jogdíjakat tartalmazta. Az év során más időpontban fizeti ki az egyesület az irodalmi, a hangfelvétel-kiadási és online, a kiemelt (egyedi felosztású) koncertek után járó és a külföldi jogdíjakat, valamint az úgynevezett függőszámla-kifizetéseket.  

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?