Pesti Srácok

Kínában vendégszerepel a Vígszínház társulata

Kínában lép fel a Vígszínház társulata: pénteken, szombaton és vasárnap este egy nemzetközi színházi fesztiválon Nádas Péter Találkozás című darabját adják elő Kuangcsouban.

MTI

A november 4. és 27. között zajló színházi fesztiválnak a kuangcsoui 13. Színház ad otthont. A Nemzetközi Színházi Évad elnevezésű szemlén a Vígszínház mellett többek között dél-koreai, tajvani, japán és orosz társulat is látható - olvasható a Vígszínház MTI-hez eljuttatott közleményében, amelyben kiemelik, hogy a Vígszínház az első magyar prózai társulat, amely fellép a dél-kínai metropoliszban.

PestiSracok facebook image

Mint felidézik, a színház előző, 120. évadának bemutatója volt a Találkozás, amelyet Nádas Péter 1979-ben írt, és amelynek ősbemutatója 1985-ben volt a Pesti Színházban. A Találkozás katartikus, múlttal szembesítő mű, egy fiatalember és egy asszony szenvedéstörténete, amelyben a két főszereplő az emberi lélek legmélyebb rétegeibe ás le. A történet szerint a fiatalember azért keresi fel Máriát, apja egykori nagy szerelmét, mert meg akarja tudni, hogy apja miért lett öngyilkos az 1950-es években. Mint írják, a két főszereplő találkozásának célja nemcsak a múlt önkínzó felidézése, a tragédia újraélése, hanem a feloldozás és a megbékélés gesztusa is.

A különleges látványvilágú és formanyelvű előadást Eszenyi Enikő rendezte, a darab két főszerepét Börcsök Enikő és Király Dániel játssza. A díszletet Antal Csaba, a jelmezeket Bianca Imelda Jeremias tervezte. Az előadás operatőre Táborosi András.

Fotó: szinhazkolonia.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?