Szórakoztatni csak pontosan, szépen – Robbie Williams The Heavy Entertainment Show című lemezéről
Robbie Williams eddig is számtalanszor ütötte ki magát, aminek most albumot (The Heavy Entertainment Show), dalt, klipet és albumborítót is szentelt. Az ökölvívás, mint metafora nem új a popban, nem Robbie használta először, ott volt John G. Avildsen 1976-os Rocky-ja, híres betétdalának, a Bill Conti-féle Gonna Fly Now-nak a klipjében már mindent láttunk, amit a pop és a boksz kapcsolatáról tudni kell, és akkor nem beszéltünk még az LGT 1980-as Boksz! című daláról, és a Papp Laci-filmhez készített, szintén 1980-as Mire megy itt a játék? című Beatrice-számról.
PZL – 061.hu
Robbie Williams viszont saját démonai ellen száll ringbe, amiből tényleg nem könnyű szórakoztató showt csinálni, de neki persze sikerült, igaz, három évig dolgozott a The Heavy Entertainment Show-n, ami olyan lett, mint kilencvenes években lennénk, amikor az RW monogramból is mindenki tudta, hogy kiről van szó. Ma már ez közel sem olyan egyértelmű, mint a Life thru a Lens (1997) és az I've Been Expecting You (1998) idején, viszont a 42 éves sztár ismét Guy Chambersszel dolgozott az albumon, aki Robbie-n kívül olyan sztárokat lőtt ki az űrbe, mint Kylie Minogue, Tina Turner, James Blunt, tehát a fickó nem viccel.
The Heavy Entertainment Show olyan, mintha Robbie nem tudna kijönni a kilencvenes évekből, és igaza van, semmi értelme az agglomerációs elektrónak, amivel RW azért számtalanszor kísérletezett a kétezres évek elején. Mivel világ körüli turnét gurítanak az új album mellé, semmit nem bízhatnak a véletlenre, ezért a megvalósító stáb összehozott Robbie Williamsnek egy a fénykorát idéző albumot, amin tényleg minden dal sláger, igaz, nincs rajta egyetlen olyan hangszerelés, olyan részlet, amit ne hallottunk volna már az életmű első öt lemezén. A kilencvenes évek britpop stadionhimnuszait swinggel és legyengített elekróval spécizte fel, és kapott egy afféle teátrális popot, Elton John és Tom Jones jóváhagyásával.
A dolog mégis remekül működik, és nemcsak azért, mert szórakoztató módon figurázik az orosz újgazdagok világában (lásd: Party Like A Russian), hanem mert tényleg eléri azt az ingerküszöböt a lemez dalainak a fele (The Heavy Entertainment Show, Party Like A Russian, Mixed Signals, Love My Life, Motherfucker, Bruce Lee…), amit így hívunk: slágergyanús termékek. És ez csak az első hat dal. Igaz, az album második fele nem csillog olyan szépen, de azok a dalok is profi ajánlatok, olyan izgalmas kalandozásokkal, mint a Rufus Wainwrighttal rögzített Hotel Crazy. A Népstadionban azt ismételgette, hogy Budapest Fuck The Rest. Nos, Budapestnek lesz alkalma meghitt viszonyba kerülni a törzsanyaggal, és a maradékkal is, hiszen 2017. augusztus 23-án a Grupama Arénában úgy fog bulizni mint az oroszok, a magyarok, az angol úriemberek és a tréningnadrágos prolik
Robbie Williams
The Heavy Entertainment Show
Sony Music
11 szám 50 perc
