Pesti Srácok

Rekordbevétellel zárt a szegedi Pompeji-kiállítás

Több mint százezren látták a szegedi Móra Ferenc Múzeum Pompeji-kiállítását, mely vasárnap bezárta kapuit, csak az utolsó hétvégén 4500-nál is több látogató fordult meg a tárlat helyszínein.

MTI

A bő nyolc hónapig látogatható tárlat a szegedi Móra Ferenc Múzeum második legnépszerűbb, és egyben jegyárbevétel szempontjából a legsikeresebb kiállítása lett, összesen 101 228-an látták. A közgyűjtemény legtöbb látogatót vonzó tárlata a 2014-es fáraókiállítás volt 114 ezer vendéggel - közölte Hegedűs Anita sajtóreferens.

PestiSracok facebook image

A Szegeden három helyszínen megrendezett kiállításra a nápolyi régészeti múzeumból 120 műtárgy érkezett, köztük több nagyméretű szobor és falfestmény, bronz használati tárgyak és kerámiák. A Móra Ferenc Múzeum központi épületében a látogatók megismerhették az ókori város központját, a fórumot, a korabeli házak berendezését, a rómaiak életében fontos szerepet betöltő kertkultúrát. Az érdeklődők képet kaphattak arról, miként pusztította el 79-ben a Vezúv kitörése a települést és hogyan őrizte meg az emlékét a vulkáni hamu és kőtörmelék.

A Fekete házban az ókori Pompejiből és Szombathelyről, az Aquincumból, és a Nemzeti Múzeumból kölcsönzött tárgyak segítségével a kor gasztronómiájával, a gladiátorokkal és a római kori erotikával ismerkedhettek meg a látogatók. Míg a Kass Galériában a rómaiak által barbároknak nevezett népek Szeged körüli életét bemutató régészeti kiállítás volt látható.

A szervezőknek sikerült megállapodni a nápolyi múzeummal, így a tárlat anyagát március végétől a Székesfehérvár melletti Gorsium közönsége láthatja majd.

Fotó: Mix Online

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."