Pesti Srácok

Ön sem hiszi el? Rekord idő alatt újul meg az Andrássy 24. homlokzata

Az Andrássy úton viszonylag ritkán újulnak meg épületek, ahhoz képest, hogy az egykori Sugárút Budapest egyik reprezentatív utcája. Évek óta csak kínlódnak az 1-3. szám alatti épülettel, aminek a tetőzeti felújítása hosszú évek óta megoldatlan – ugyebár ezzel a házzal nyílik ki maga az Andrássy út, de az is különös, hogy a 28-as számú ház évek óta áll felállványozva, de a homlokzaton nem történt semmi változás, olyan, amilyen volt 1945 januárjában. És ott van Terézváros totális csődjének jelképe, az évizedek óta pusztuló Balettintézet, az Andrássy út legértékesebb részén. Így aztán meglepődtünk, hogy az összedőlés határán álló palotával szemben jó tempóban halad az Andrássy 24. megújítása.

PZL – 061.hu

Freund Vilmos 1875-ben épült eklektikus lakóházának földszintjén található a Louis Vuitton és a Burberry butik, amelyek finoman szólva is megemelték az épület kereskedelmi presztizsét, és hát itt volt az Eckermann kávéház is, ami a kilencvenes évek végén a maga lazaságával jelentett alternatívát a közeli Művész cukrászda aranyozott stukkós világával szemben. És akkor még nem említettük, hogy itt volt a Három Holló vendéglő is, ahová sokat járt Ady Endre. Kb. egy hónapja, hogy háló fedte el a háromemeletes ingatlant, és mára már az Andrássy úti frontról el is bontották az állványzatot, és ez a gyorsaság olyan erős gesztus, mintha nem is Budapesten, hanem mondjuk, Stuttgartban lennénk.

PestiSracok facebook image
Fotó: Horváth Péter Gyula

Sajnos, nem glettelték le a fal felületét, hanem csak átfestették az utoljára a hetvenes évek végen felújított házat, de milyen a pesti ember? Annak örül, ami van. Életre keltek a szobordíszek a középrizalit féloszlopai felett található, posztamenseken álló szobrok és a füzérdíszítések is. Persze, a felújítás nem több, mint életjel, de kis túlzással megadja a lesz magyar újjászületés illúzióját. Csak ne nézzünk a hátunk mögé, ahol a húgyszagú Balettintézet vet árnyékot a Nespressoba igyekvő wannabee-középosztályra...

Fotó: Horváth Péter Gyula



Az Andrássy 24. a város egyik legjobb helyén fekvő ingatlanja, közvetlen az Operaház mellett található, nem véletlen, hogy két prémium butik is üzemel a földszintjén, és innen nézve meglepő, hogy 1977-ben itt nyílt meg a Román Kultúra Háza, míg a háború után a Magyar Állami Operaház Balettintézete próbált itt. Az épület külön érdekessége az 1937-ben, Csorba Géza készítette figuratív tábla, amely a Három Hollóról és híres törzsvendégéről, Ady Endréről emlékezik meg.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Most már az Operaházat övező kis tér mind a négy sarkán található épület megújult, ami örömteli hír, és csak halkan jegezzük meg, hogy ezekre az épületekre is ráférne az ún. folyamatos karbantartás, mert mállik a vakolatuk. Most még afféle facelifttel orvosolhatóak lennének a problémák, amiket a kis téren forgató filmes stábok legfeljebb kikomponálnak a felvételből, de minket, akik naponta használjuk a teret zavar. Mert ez a környezet elvileg Budapest és az ország egyik elsőszámú reprezentációs tere. Sokat mond rólunk, a kerületről, Budapestről.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.