Pesti Srácok

A Limp Bizkit is fellép jövőre a Volton

A Limp Bizkit, a Skillet és Ákos is fellép a jövő évi Telekom VOLT fesztiválon Sopronban - közölték a szervezők. Azt korábban már bejelentették, hogy a Depeche Mode és az Iron Maiden is koncertezik Sopronban. Ma kezdik a bérletek árusítását.

MTI

A szerdai összegzés szerint a legtöbb hazai zenekar 2018-ban is a VOLTon lép fel: a Quimby, a Wellhello, a Brains, a Punnany Massif és a Szabó Balázs Bandája már biztosan jelen lesz Sopronban. A Tankcsapda Lukács László 50. születésnapi koncertjével érkezik, Ákos pedig a VOLTon mutatja be új, kétórás showját. A rap-rock műfaj egyik legnagyobb klasszikusa, a Limp Bizkit a legnagyobb slágereit hozza el 2018-as turnéján Sopronba és érkezik a dallamos gitárzenében utazó Skillet, az Egyesült Államok egyik legismertebb keresztény rockzenekara is.

PestiSracok facebook image

A szervezők közölték, hogy ma délben indul a 60 órás, kedvezményes jegyelővétel a fesztiválra az ismert jegyirodákban és a fesztivál honlapján. Új lehetőség, hogy immár öt-, négy- és háromnapos bérletek is kaphatók a napijegyek mellett, a bérleteket pedig részletfizetéssel is megvásárolhatják a látogatók.

fotó:allmusic.com

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.