Pesti Srácok

Visszapillantó tükör - Esztergályos Cecília színésznő 75 éves

Január 26-án tölti be hetvenötödik életévét Esztergályos Cecília Jászai Mari-díjas színésznő, kiváló művész.

MTI

A ma is fiatalos lendületű komika Budapesten született. Apai nagyapja a múlt század első felében országgyűlési képviselő, szerkesztő, apja orvos volt, bátyja, Esztergályos Károly rendező lett. Már kiskorában kiderült, hogy egy kicsit más, mint a hasonló korú gyerekek: csak a bohóckodáson, rosszalkodáson, maga és mások szórakoztatásán járt az esze. Kilencévesen lett az Állami Balettintézet növendéke, s miután kitűnő eredménnyel végzett a klasszikus balett főtanszakon, 1960-tól három évig Eck Imre világhírű Pécsi Balettjének volt a szólistája. 1964 és 1968 között elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, ezután másfél évtizeden keresztül Kazimir Károly Thália Színházában játszott. 1984-től 2005-ig - egy 1990-1991-es veszprémi kitérővel - a Nemzeti Színház tagja volt, ahol Vámos László és Sík Ferenc keze alatt játszhatott, 2005 és 2011 között a József Attila Színházhoz fűzte szerződése.

PestiSracok facebook image

2014-től az Újszínház társulatának tagja, emellett több helyen vendégszerepelt, illetve játszik jelenleg is: többek közt a Vidám Színpadon, a debreceni, a kecskeméti, a veszprémi és a budaörsi színházban, fél tucat darabban látható.
Komikai alkata és magas fokú mozgáskultúrája főként vígjátékokban érvényesül, színházi bemutatóinak száma meghaladja a százharmincat. Emlékezetes alakításokat nyújtott a Miss Arizona, az Osztrigás Mici, A kaktusz virága, a Csárdáskirálynő, a Szellemidézés, A hattyú, A hölgy fecseg és nyomoz, az Othello Gyulaházán, a Vörös malom, A Bermuda-háromszög botrány, a Sose halunk meg, a Mici néni két élete című színpadi előadásokban.

Esztergályos Cecília (Kép: RTL)

Több önálló estje volt, a múlt év őszén az Újszínházban mutatta be Meddig vagyok?! című új műsorát, amelyben színes és mozgalmas életpályájának legjavából ad ízelítőt. Legsikeresebb fénykép-, film-, színházi és tévéfelvételeivel mutatja be a pályán töltött hat évtizedét sok humorral, dallal, verssel, prózával fűszerezve. Ahogy ő mondja: rendhagyó életemet mutatom be, melyet erősen befolyásolt, hogy "fordítva vagyok bekötve". A mottóm: "Járatlan utat a jártért el ne hagyd", s miközben tudom, hogy "ilyen vagyok, ilyen...", ennek ellenére "nem bánok semmit sem!". A film számára a később Oscar-díjat nyert Szabó István fedezte fel Te című, 1961-ben készült rövidfilmjében. Ezt követően a színésznő olyan alkotásokban szerepelt, mint az Álmodozások kora, a Mit csinált felséged 3-tól 5-ig?, a Fiúk a térről, a Régi idők focija, az Illatos út a semmibe, A Pendragon-legenda, az Ajándék ez a nap, a Vámmentes házasság, a Kojak Budapesten, a Boldog születésnapot, Marilyn, a Felhőjáték, a Meteo, az Amerikából jöttem, az Aglaja és a Férfikor.

Több tévéfilmben és olyan nagysikerű sorozatokban játszott, mint a Princ, a katona, a Bors, a Felelet, a Nyolc évszak, a Privát kopó vagy a nyolc és fél évig futó Família Kft. című tévés szappanopera, amelyben Szépné Ágicát alakította. Pályája során számos elismerésben részesült. Megkapta a Jászai Mari-díjat (1974), a Filmkritikusok díját (1979, 1981), a San Remó-i Fesztivál legjobb női alakítás díját (1981), a Chicagói Ezüst Hugó-díjat (1981), az érdemes művész (1982) elismerést, az Erzsébet-díjat (1993), a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét - polgári tagozat (1996), valamint a József Attila-gyűrűt (2008). 2012-ben Pécsi Sándor-díjjal jutalmazták, 2013-ban kiváló művész díjban részesült, 2017-ben megkapta a legjobb női főszereplő díját a VI. Magyar Teátrum Nyári Fesztiválon.

"Sosem ülnék semmittevésben a babérjaimon: az a típus vagyok, aki nem adja meg magát a gondjainak, inkább rózsákat ültetek, ha kell, akár az aszfalton is" - vallotta egyik interjújában. Szabadidejében két hobbijának, a kerámiaszobrászatnak és a festészetnek hódol. Számos kiállításon szerepeltek munkái, a budapesti nagy galériák mellett az ország több városában bemutatkozhatott. Lemezei is jelentek meg: Ha nagy leszek (1986), Bohócbál (1989), A hétfejű tündér (1996), és videokazettája Női praktikák (1998) címmel. 1987-ben jelent meg Adj békét, Uram!, 1994-ben pedig Meddig vagyok? című önéletírása. A színésznő több mint harminc éve él boldog házasságban. Örül, hogy kora ellenére nagy szerepeket játszhat, s mostanában nagyobb gondja nincs az egészségével. Úgy tartja, optimizmusa tartja fiatalon, és humora segített megőrizni ifjúkori lendületét.

Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?