Pesti Srácok

A pünkösdi népszokások május végén a Skanzenben 

A pünkösdi népszokásokat harminc, szellemi kulturális örökségét őrző közösség több száz képviselője mutatja be május 21-én és 22-én a szentendrei Skanzenben.

MTI

A két napon át tartó programon színpadi produkciók, kézműves foglalkozások, felvonulás, zenei és táncos események várják a látogatókat pünkösdvasárnap és -hétfőn. A Skanzenben felfedezhetik az érdeklődők a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékébe került magyarországi hagyományokat, de találkozhatnak a V4 országok közös örökségét képviselő dudásokkal is. A forgatagban jelen lesznek a selmeci diákhagyományokat őrző soproni és miskolci egyetemisták, a hajdúdorogi Krisztus-katonák, a mezőtúri és magyarszombatfai fazekasok is, de megismerheti a közönség a farsangi szokások magyarországi változatait, a mohácsi busójárást, a novaji remélést, a rábavidéki szlovének rönkhúzását és a mohai tikverőzést is.

PestiSracok facebook image

Ki lehet majd próbálni a kalocsai pingálást, a tápéi gyékényszövést és a balatonendrédi csipkekészítést, de a hagyományos eszközöket készítő halászok életébe is bepillanthatnak a látogatók. Be lehet majd állni a nagyecsedi és a sárközi táncosok közé, és fel lehet majd próbálni a matyó népviseletet. A gasztronómia iránt érdeklődők a karcagi birkapörkölt, a borsodnádasdi molnárkalács és a szatmár-beregi szilvalekvár készítésének fortélyaiba kóstolhatnak bele. A pünkösdi királynéjárás és a pünkösdi királyválasztás szokását a Gyermek Örökség Népművészeti Egyesület több száz gyermek táncosa hozza el a szabadtéri múzeumba.

Kép: OSZK

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.