Pesti Srácok

Két ritka Ikarus került a Közlekedési Múzeumba

A magyar autóbuszgyártás történetében meghatározó jelentőségű két Ikarus, a 200-as buszcsalád egyik tagja, egy 260-as és egy Ikarus 415-ös került a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum gyűjteményébe - tájékoztatta az intézmény pénteken az MTI-t.

MTI

"A múzeumban mindent elkövetünk az Ikarus-örökség megmentésért, annak gondozásáért és illő bemutatásáért, ezzel tisztelegve Finta László életműve előtt is. Idén már sokadik alkalommal sikerül újabb modellekkel gazdagítani a múzeum gyűjteményét. Külön öröm, hogy napjaink egyik legismertebb típusából, az Ikarus 260-as típusból is végre a múzeum gyűjteményébe vettünk egyet, ezek a hazai városok autóbusz-állományában korábban jelentős szerepet töltöttek be" - idézi a közlemény Vitézy Dávidot, a Közlekedési Múzeum főigazgatóját.

PestiSracok facebook image

Az összegzés felidézi, hogy a 260-as modell a 200-as család egyik meghatározó tagja volt. A most múzeumba került kocsi az első példány ebből az autóbuszcsaládból. A buszok 1971-ben jelentek meg, a sorozatgyártás 1973-ban indult be és attól kezdve meghatározó szerepet játszottak. Az Ikarus egyik jelentős üzleti sikere is ehhez a típushoz kötődik. Összesen 72 ezer 548 darabot értékesítettek belőle, ezzel a darabszámmal a típus nemcsak az Ikarus, hanem az egész világ autóbusz-termelésének is egyik legnagyobb darabszámban előállított szóló autóbusza. Négy kontinens 26 országába adták el a járműveket. A karakteres 2-2-2 harmonikaajtajú Ikarus 260.50 egy helyközi-városi közlekedésre kialakított busz és a Középnyugat-magyarországi Közlekedési Központ tatabányai telepéről került a Közlekedési Múzeum gyűjteményébe.

A 260-as típus sikerén felbuzdulva alkották meg a 415-ös modellt. A 415.14-et 2001-ben gyártották eredetileg trolibuszként, majd később alakították át autóbusszá. A jármű egyik érdekessége, hogy tesztjelleggel Oroszországba szállították, azonban ott nem voltak vele elégedettek és visszaküldték. Akkor kivették a jármű elektromos motorját és dízel motoros hajtású lett, átfényezték, harmadik ajtaját átalakították. A megvásárolt darab az utolsó legyártott modell.

fotó: kozlekedesimuzeum.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.