Pesti Srácok

Forradalom és szabadságharc képekben

Az MTVA Archívumának 1956-os forradalom idején készített fotóiból rendeznek vándorkiállítást, amelynek eső állomása a budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban lesz.

MTI

A tárlat célja, hogy a korabeli felvételek segítségével átélhetőbbé tegye a mostani iskolás korosztály számára az 1956-ban történteket - olvasható az összegzésben. A tárlat segítségével rendhagyó történelem órákon idézhetők fel az 1956-os forradalom és az azt követő megtorlás eseményei.

PestiSracok facebook image

A közmédia 56 archív felvételén a forradalom emblematikus alakjai és ikonikus pillanatai elevenednek meg. Látható többek között, amint Nagy Imre beszédet mond a Parlament erkélyéről 1956. október 23-án, a szovjet csapatkivonásról tárgyaló Maléter Pál, a Sztálin-szobor ledöntését ünneplő és az október 25-i Kossuth téri sortűz elől menekülő tömeg vagy a mosonmagyaróvári sortűz áldozatainak temetése is.

Az egyik felvételen a Budapesti Pártbizottság Köztársaság téri épületének ostroma után a kivégzésre felsorakoztatott védők néznek szinte szembe a kamerával, több képen szerepel Rajk László és társainak újratemetése, valamint a Corvin közi szabadságharcosok, például a kezében Molotov-koktélt tartó Csitri becenevű fiatal felkelőlány.

Számos fotó készült a forradalom alatti tömegmegmozdulásokról, így október 23-án a Bem-szoborhoz lyukas nemzeti zászlóval vonuló fiatalokról, a tüntetőknek szavaló Sinkovits Imréről, vagy a november 12-i londoni szimpátiatüntetésről. Több felvétel örökítette meg a főváros utcáin a fegyveres harcok szüneteiben uralkodó állapotokat, valamint a forradalom utáni romeltakarítást is.

A Hogy volt? - Képek az 1956. október 23-i eseményekről című kiállítást október 19-én, pénteken délelőtt nyitják meg az intézményben. További képek publikus felülete az archivum.mtva.hu weboldal.

A közmédia archívumának rádió- és televíziótörténeti felvételeiből tavaly rendeztek vándorkiállítást.

Fotó: Time

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.