Játék a kastélyban - Downton Abbey című filmről

Olyat már láttunk, hogy sorozat készült egy filmből, és olyat is hogy film lett egy sorozatból, tehát az, hogy a Downton Abbey című Julian Fellowes-féle tévés saga világa most a moziban is élvezhető, abban nincs semmi különös, legfeljebb annyira meglepő, mint amikor a kastély konyhájában leesik a földre a habverő.

PZL – 061.hu

Persze, a kastélyos történetekben mindig az a meglepő, amikor váratlanul beállítanak nem várt vendégek, mondjuk a Tizedes meg a többiekben a nyilas Dunyhás testvér, vagy éppen a spájzban dekkoló oroszok. Molnár Ferenc óta tudjuk hogy az unalmas kastélyos életet mindig felzavarja valami, Downton Abbey-ben maga a királyi pár és kíséretének vendégjárása. Ezen kívül sajnos a moziváltozat nem tartogat különösebb izgalmast, maximum annyit hogy a fenséges vizet előtt elromlott a bojler. Na jó, van egy kis örökösödési vita, az különben is kötelező az angol kosztümös filmekben, szerelmek születnek az azonos társadalmi státuszúak között, és van némi rivalizálás a kastély helyi személyzete és a királyi szakácsok és felszolgálók között, ami valljuk meg, olyan kínosan szervilis, hogy nehéz lenne bárkivel is azonosulni, hiszen melyik mozinéző rágja le a tíz körmét, hogy vajon Downton Abbey helyi szakácsainak menüsora kerül az uralkodó pár elé, vagy éppen a király udvari séfjének akarata érvényesül. A film nem más, mint életképek, szépen fényképezett filmes etűdök az angol nemesi világából.

Minden áramvonalas, a húszas évek art decója, a fiús ún. bob frizurák, a Rolls Royce logója... A kor modernizmusa feszül neki az évszázados tradícióknak, és az embernek azonnal kedve szottyan bemenni a Burberrybe, vagy legalább is meginni egy Twinings teát. A kastély maga az angol társadalom, a pincétől és a sötét konyhától a legfényesebb báltermekig, amihez persze személyzet dukál, és maguk az itt dolgozók is ugyanolyan hierarchikus viszonyban vannak egymással, amilyen statikus minden az Egyesült Királyságban – tegyük hozzá: a mai napig. Tehát Downton Abbey kastélya metafora, a társadalom felcicomázott kördiagramja, egy szociológiai ábra sziluettje, amely meglepő módon egy nagy házra emlékeztet. Persze, beleírtak egy meleg szálat, és néhány forradalommal kacérkodó gondolatot is, és még az ír függetlenség is szóba kerül, de maga a történet alapvetően konzervatív éthoszra épül, ugyanis a film kulcsgondolata az, hogy ha megszűnne a kastély, mint szellemi és gazdasági centrum, széthullana az azt körülölelő közösség, a falvak, a kisvárosok is.

Tehát a vidéki kultúrtáj. Mert minden hierarchikus viszonyban tételezi egymást, és minden a hagyomány fundamentumára épül. Ez a mozi alapvetően egy imázsfilm a vidéki Angliáról, mindenki epizódszereplő, még maga a király is, és mindenkiről csak egy-egy apróságot tudunk meg, annyit, amennyit jellemzésként hallunk bárkiről egy bálon, amit a komorna és az úrhölgy megoszt két charleston tánc között. Így egy nagy csoportképet kapunk a személyzetről, az brit arisztokráciáról, és sok svenket az kertről. Ha csók, az majdnem csók, ha meleg jelenet, az csak majdnem az, ha merénylet a király ellen, azt pedig idejében elhárítják, úgy, hogy senki nem is tud róla. A történetben a legnagyobb meccs az, hogy ki főzzön és ki szolgáljon fel a királyi párnak, szóval - már elnézést - , de leeshetett volna a nyikorgó parkettára mondjuk egy 22 karátos dildó, vagy valami, amin meghökkenénk, mielőtt elalszunk, mint egy sofőr az automobilban, aki a bálozó gazdáját várja a park gyöngykavicsán.