Pesti Srácok

Amikor a próza nyakon vágja az operát - A Poppea megkoronázása című darabról

Amikor a próza nyakon vágja az operát - A Poppea megkoronázása című darabról

Az, hogy a darabot megelőzően azon gondolkodik az ember, hogyan lehet Monteverdi 1642-ben íródott operáját aktualizálni, teljesen érthető. Az már kevésbé, hogy a darab megnézése után sem kap, vagy tud egyértelmű választ adni a kérdésre. A Poppea megkoronázása című operát Székely Kriszta gondolta tovább a Katona József Színházban, s habár az alkotók kihangsúlyozták, ez a darab inkább egy kísérlet, úgynevezett „prozopera”, rendhagyó dramaturgiával és színpadi formanyelvvel, a koncepció nem állt össze. Többet vártunk, legalább annyit, tisztuljon a kép a tekintetben, mennyire érvényesek, egyáltalán közvetíthetőek-e erőlködés és izzadságszag nélkül Monteverdi gondolatai 2020-ban a színpadon. Kritika.

MM – 061.hu

A Poppea megkoronázását 1642-ben, Velencében mutatták be, s habár a háromfelvonásos opera nagy sikert aratott - részint a merész újítás miatt, hogy elsőként az operatörténetben mitologikus szüzsé helyett egy tisztán történelmi eseményt vitt színre a szerző - hamar feledésbe merült. Ráadásul a darabot színpadra állítóknak azzal a nehézséggel is szembe kell nézniük, hogy 1888-ban, majd az 1930-ben előkerült posztumusz kézirattöredéken csak az énekszólamok, és részben a számozott basszus maradt fenn. Innen nézve minden egyes Poppea-előadás egy kísérlet, szóval viszonylag nagy a játszótere annak, aki ehhez a darabhoz nyúl.

PestiSracok facebook image

Székely Kriszta is ezt vette alapul, mikor úgy döntött, teret ad egy kísérleti színpadi formanyelvnek, amelyben az áriák áriácskákká alakulnak, a recitativókat próza váltja fel, és a kettő szokatlan egyvelege próbálja megtámasztani a cselekményt. Született egy „prozopera”, amelyben rövid prózai részek váltakoznak rövid zenékkel, ezen nyugszik a darab ritmusa, és ez az, amit az első fél órában nehezen kap el a néző. Persze, nem könnyű megtalálni az egyensúlyt opera és próza között, ezzel együtt egy-egy jelenet inkább zenés kis kontrasztok láncolata, fragmentumok ötletes, ám nehezen működő egymás mellé pakolása.

Monteverdinél a szöveg kifejezése az elsődleges, egyszerű zenei kísérettel, ez volt a kiindulópont, egy rugalmas alap, amire Dinyés Dániel zenei vezető a hangsúlyt helyezte. A háromtagú zenekar – fagott, cselló és zongora – végig fontos, ha nem a legfontosabb építője a darabnak, a három hangszerből kettő basszushangszer, ez a mély hangfekvés különösen izgalmassá teszi az előadást. S habár az énekes részek nem bonyolultak, a színészeknek érezhetően nem könnyű megbirkózni a feladattal, ez főként a Senecát játszó Cseh Antal, másik szereposztásban Kiss András meghívott operaénekesek szólamai mellett válik kirívóvá. A kontraszt leginkább az erkölcsöt megtestesítő Seneca öngyilkosságakor mérséklődik - a színészek kórussá alakulása ötletes, és az énekesi teljesítmények szempontjából is ez az egyik legerősebb jelenet. Ugyanekkor válik igazán jelentésessé a díszlet is - s noha a színházat érintő finanszírozási változások miatt a Poppea költségvetését is csökkentették (már meglévő jelmezekkel és díszlettel dolgoztak), ez egyáltalán nem vált hátrányára az előadásnak, sőt. A darab terét mindössze egy dívány és nagy reflektorok adják, ez a minimáldíszlet viszont épp elegendő, nincs hiányérzete a nézőnek.

A darab nem csak a műfaját tekintve különleges – az elmúlt hónapokban a zaklatási botrány miatt nagy nyomás helyeződött a Katonára, ezért Székely Kriszta úgy gondolta, erre valahogyan reflektálni kell. A Poppea megkoronázása egy „utolsó pillanatos” darab, eredetileg nem ezt rendezte volna. A hatalom-szerelem tengelyen mozgó téma hálás és jól aktualizálható lehet - Néró, az őrült császár és a nagyravágyó Poppea szerelme áll a középpontban. De szerelem-e ez? Vagy hataloméhség? A darab ezekre a kérdésekre keresi a választ. Poppea császárnő szeretne lenni, célja elérésében Néró maximálisan támogatja. De mi az, ami egymáshoz vonzza őket? Tényleg szeretik egymást? Vagy csak céljaik eléréséhez van szükségük a másikra?

Rajkai Zoltán Nérója kemény és zsarnoki, hisszük - legalábbis kezdetben -, hogy tényleg szereti Poppeát, aki igyekszik felemelkedni a császár mellé. Poppeát Pálmai Anna alakítja, aki annyira nem mozog otthonosan éneklésben, emiatt olykor erőtlennek érezzük a játékát. Nagy Ervin hozza a tőle megszokott alfahímet Othoként, Jordán Adél érzékenyen, aprólékosan építi fel az elhagyott feleség, Octavia karakterét, Tasnádi Bence Ámora pedig épp annyira veszi komolyan magát, amennyire a szereplők a szerelmet.

Mindig aktuális témák, amelyeket Monteverdi operája feszeget, a Katona átirata azonban – valószínűleg az újszerű formanyelv miatt – ezt a komplexitást nem, vagy csak nehezen tudja megjeleníteni. Friss és frappáns a koncepció, de a forma elviszi a nézőt az egyébként fontos, a mai közbeszédet uraló témáról.

Fotók: Horváth Judit

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Állítólagos zaklató üzenetek miatt kilencedik hónapja tartják letartóztatásban Szöőr Annát, a Civil Jogász Bizottság volt tagját

Magyar ugar 2020 október 30.
Kafkai abszurdba fordult a patrióta jogász-pszichológus ügye. Szöőr Anna családi vitái fajultak el annyira, hogy jelenleg zaklatás vádjával áll bíróság előtt, nem először. A vád szerint jelenlegi férjét, korábbi házastársát, vele közös gyermekeinek keresztanyját és a család ügyvédjét árasztotta el kéretlen elektronikus levelekkel, üzenetekkel. Bár a védők és egyes szakértői megállapítások szerint még azt sem bizonyítható, hogy egyáltalán Szöőr Anna írta a sérelmezett üzeneteket, mégis tizenkét hónapra fogházba záratná az ügyészség. Bűnismétlés veszélyére való hivatkozással a Budai Központi Kerületi Bíróság idén február 18-án rendelte el a letartóztatását. Kilencedik hónapja tartják fogva, nyolcszemélyes cellában, köztörvényes, köztük életellenes bűncselekmények miatt letartóztatottakkal összezárva (ami persze nem meglepő, letartóztatás esetén bárki bárkivel egy cellába kerülhet - a szerk.). A tárgyalásokra szoros kéz- és lábbilincsben viszik, nem telefonálhat, nem fogadhat látogatókat, és védőinek a szabadlábra helyezését, illetve a kényszerintézkedés enyhítésére benyújtott indítványait rendszeresen lesöprik. "Az új büntetőeljárási törvény szigorúan szabályozza a letartóztatás, mint legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazását. Ezt a kényszerintézkedést csak a legvégső, különösen indokolt esetben rendelhetik el. Ami történik, előrehozott büntetésnek és beismerés, kikényszerítés meg nem engedett eszközének tűnik, olyan jogi nonszensz, amelyet az ügyet ismerő védők széles körének megdöbbenése és értetlensége kíséri" – mondta a PestiSrácok.hu-nak Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat vezetője, aki Szöőr Anna egyik védője is egyben, Molnár László Zsolt ügyvéd mellett. A jogász-pszichológus érdekében a Nemzeti Jogvédő Szolgálaton kívül a Lovas István Társaság és a Nemzetegyesítő Mozgalom is kiállt a napokban.

László Petra: Ami velem történt, az a XXI. század legjobban megszervezett boszorkányüldözése volt – PS-interjú!

Magyar ugar 2018 november 5.
Nemcsak a korábbi munkáját, hanem kis híján az egzisztenciáját is elveszítette a PestiSrácok.hu operatőre, László Petra, akit a múlt héten jogerősen felmentett a Kúria, amely kimondta, hogy nem rugdosott migránsokat 2015 szeptemberében Röszkén. Kolléganőnk fejére dzsihadisták tűztek ki vérdíjat a nemzetközi szintre gründolt hisztéria legsötétebb időszakában, miközben a hangulatot keltők egy olyan embert – az állítólagos áldozatot – magasztaltak jóságos menekültként, aki a hírek szerint tevékenyen részt vett a kurdok elleni népirtásban Irakban. László Petra portálunknak beszélt arról is, hogy az N1TV vezetésének esze ágában sem volt meghallgatni az ő verzióját, amit ma már megért, hisz a néppártosodás szemfényvesztésével kampányoló, ám valójában balra tolódó Jobbiknak inkább az volt az érdeke, hogy az őrjöngők elé vessék koncnak. László Petra reménykedik, hogy a bűncselekmény hiányában történt felmentő ítéletnek lesz olyan következménye is, hogy az eddig csak hazugságokat terjesztők kénytelenek lesznek egyszer közölni a tényszerű valóságot is az ügyben.