A sportnevelés rideg hagyományaitól a verbális abúzusig – A Vércsék című kisfilmről
Az új pedagógiai paradigmák kibontakozásának korában, amikor a poroszos-diktatórikus nevelés körvonalait a liberális-demokratikus igyekszik halvánnyá radírozni, kijózanítóan hat Szabó Szonja Vércsék című alkotása. A 17 perces kisfilm egy kisvárosi serdülő lány kézilabdacsapat mindennapjait mutatja be, s habár 2020-at írunk, mintha időutazáson vennénk részt – a sportnevelés rideg hagyományai, a szocialista nevelési gyakorlat tűpontos képe tárul elénk. Kritika.
MM – 061.hu
„Ez is egy taktika, valakit ez motivál, érted” – veszi védelmébe Flóra (Kovács Korinna) edzőbá't, mikor csapattársa azt magyarázza neki, nem normális, ha hülye picsáknak hívja őket, és folyamatosan ordítozik velük. Mert edzőbá' ilyen. Szerinte teljesen rendben van, ha azt üvölti a lányoknak: „Na gyerünk, rendesen! Ne, mint egy rakás baszatlan picsa!” vagy az, hogy „Mindenki egyszerre menstruál, vagy mi a fasz van?” Feribá (akit Zayzon Zsolt hoz zseniálisan) könyörtelen és megingathatatlan, a szocialista nevelési módszerek modern kori gyakorlója, ennek megfelelően előír, megmond, szabályoz. És ami a legmegrázóbb: megszégyenít, megaláz.
Ezzel az attitűddel szemben lép fel a 15 éves Franciska (Kelemen Hanna), aki azontúl, hogy épp a kamaszkor nagy amplitúdójú történéseit éli át, tűrnie kell edzője verbális bántalmazását is. Jó a csapat, jó a közösség, sokat jelent Francinak, ezért is szeretne javítani helyzetükön. Mer lépni, mer szembe szállni az edzővel. S bár kezdetben úgy tűnik, megvan az esély rá, hogy bátor tettével példát statuál a többieknek is, és sikerül fellépniük az elnyomás ellen, a történet más irányt vesz, és meglepő fordulattal zárul.
A kifejezést, hogy verbális abúzus az utóbbi években kezdtük csak ízlelgetni, pedig mióta világ a világ, létezik, az élsportban pedig folyamatosan és erőteljesen jelen van. Motiváció, megszégyenítés? Sok pedagógus ma is hajlamosan egyenlőségjelet tenni a kettő közé, a legrosszabb esetben pedig a lelki mellé fizikai bántalmazás is társul. Gyerekkoromban bevett szokás volt vizes papuccsal fenéken csattintani a gyereket az uszodában, ha valamit nem úgy csinált, ahogy az edző elvárta. De örökre beégett a "terrorista" testnevelő tanár is, aki kéjes vigyorral az arcán a következőképp számolta bénácska fekvőtámaszaimat: "Nulla, nulla, nulla, még mindig nulla!" Szabó Szonja filmje – amely Mészöly Ágnes Egészpályás indítás című novellája alapján készült – a fizikai abúzus súlyát nem helyezi az egyébként is megrázó témára, nem is hiányzik belőle, és érdekes módon a 17 perc sem kevés koncepciója kifejtésére. Az élsport mechanizmusait, az edző és a sportoló közötti hierarchikus viszonyrendszert, csapatdinamikát, a versenysport pszichológiáját fejti fel látványosan, amihez jó színészi játék is társul.
A kisfilm különleges dimenzióját a múlt és a jelen hagyományainak furcsa keveréke adja, a versenysportok teljesítményorientált, monoton világa áll szemben a jelen tinédzserének felvilágosult gondolkodásmódjával. Azt mutatja be, e kettő hol és miként találkozhat, milyen variánsai születhetnek, s azt, milyen könnyű bejárni a verbális bántalmazás különböző szintjeit.
Szabó Szonja korábbi rövidfilmjei is nagy sikert arattak – többek között a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon. A Mentor hasonlóan borús témát, egy magányos, népszerűtlen tinédzser történetét mutatja be. És úgy tűnik, a rendező marad is ezen a vonalon, jelenleg a WAX című sorozaton dolgozik, amelyben a tervek szerint a Vércsék szereplőinek története folytatódik, a kamaszok életében jelenlevő nagy kérdésekre és problémákra koncentrálva.
A filmet ITT tudja megnézni.
Fotók: Umbrella
