Pesti Srácok

Középkori kincsek és jelentős építészettörténeti emlékek kerültek elő a budai Várban

Középkori lépcsőt és várfalszakaszt, valamint értékes tárgyi leleteket, köztük II. Ferdinánd magyar király ezüst dénárját találták meg a Várkapitányság régészei a budai Várban. A szakemberek feltárták az egykor a barokk palotába vezető rámpa boltozatát is.

061.hu

A budai Várban, a Táncsics utca 9. alatti épület régészeti munkálatai során az utcafronton álló egykori kaszárnyaépületben több száz éves emlékekre leltek a szakemberek. A feltárások során egy mélyen a padlószint alá vezető lépcső került elő, melynek nagy része még a középkorban épült. Értékes tárgyi leletek is előkerültek a földből, többek között egy 15-16. századra tehető díszes mérlegsúly és egy 16-17. századi gyógyszeres üveg ólomkupakja, amelyen Mária látható a gyermek Jézussal. A régészek találtak egy ezüstláncon függő áttört medált is, és több mint 20 darab érmét, közöttük egy 1500-as évekbeli salzburgi phenninget, valamint II. Ferdinánd magyar király ezüst dénárját.

PestiSracok facebook image
Forrás: Várkapitányság NZrt.

A mai Táncsics u. 9. szám alatti telek évtizedekig zárva volt a nagyközönség előtt, és leginkább Táncsics Mihály író 1848-as kiszabadításáról ismert, hiszen az utcafronti József-kaszárnya épülete a forradalom idején börtönként szolgált. A terület ugyanakkor a budai Vár egyik legfontosabb építészeti öröksége. A 2018-as régészeti feltárás során az épület udvarán előkerült Erdélyi Bástya az 1530-as évek elején Szapolyai János király parancsára az elsők között épült fel. A feltárás eredményeit és az erődrendszert az Első bástya című kiállítás keretében tekinthetik meg a látogatók.

Szintén a budai Várban, a Budapesti Történeti Múzeum munkatársaival közös kutatómunka során egy eredeti, feltehetően Zsigmond-kori várfalszakaszt találtak a szakemberek az 1530-as években épült Déli Rondella területén. A fal koronája a mai felszín alatt már 10 cm mélységben megtalálható.

Forrás: Várkapitányság NZrt.

A Budavári Palota déli összekötő szárnyának rekonstrukciója során találtak rá a 18. században épített rámpa boltozatára, mely egykor a barokk palotához vezetett. Az út a jelenlegi Szarvas tér felől indulva - részben a föld alatt - egészen az Oroszlános udvarba futott. Az alagút-rámpa egészen Hauszmann Alajos által tervezett átépítési munkálatokig fennmaradt, majd 1896-ban a palota bővítésekor szüntették meg, de a most megtalált részlet tanúsága szerint, és a szakemberek legnagyobb meglepetésére nem teljes egészében.

Forrás: Fortepan

A most zajló munkálatok helyszínén, a Budavári Palota déli összekötő szárnyában alakítják ki újra a legendás Szent István-termet, amely 2021 augusztusától eredeti pompájában lesz látogatható.

A Nemzeti Hauszmann Program megvalósításán, azaz a Budavári Palotanegyed megújításán dolgozó Várkapitányság fontos feladatának tartja, hogy a megtalált leleteket, épületmaradványokat bemutassa és megóvja.

Kiemelt kép forrása: Várkapitányság NZrt.

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.