Színes-szagos, élére vasalt varázslat - Megnéztük Dobó Kata új filmjét

Nem áll meg a téli magyar filmes dömping - hazánk első "igazi" horrorja, a Post Mortem és első karácsonyi romkomja, a Nagykarácsony után újabb, itthon szokatlan műfajjal találkozhatnak a mozikba látogatók, december 9-től vetítik ugyanis Dobó Kata második rendezését, az El a kezekkel a Papámtól! című mese-musicalt. A különleges, Tim Burton-i szürreális világot idézni próbáló, klasszikus mesei alapokra építkező film kevésbé kellemetlen, mint a rendezői debüt Kölcsönlakás, de a beígért fantasztikus digitális effektek nem fantasztikusak, és a film ritmusával is vannak gondok, ugyanakkor a 6-9 éves korosztálynak tökéletes választás. Persze, nehéz úgy objektívnek maradni, hogy a vetítésen a film teljes gyerekszínész gárdája a kritikus mellett ül, és édesen összeölelkezve énekli a betétdalokat. Bájos, megkockáztatom, családi filmként is fogyasztható mozi lett az El a kezekkel a Papámtól!, még akkor is, ha a színes-szagos, musical-etűdöket nézni kihívás volt.

MM - 061.hu

Az El a kezekkel a Papámtól! történetét Lakner Artúr Édes mostoha című regénye ihlette. Főszereplője, Dorka (Marczinka Bori) egy cserfes kislány, aki nehezen találja a helyét édesanyja elvesztése után. Pláne miután apja, András (Bokor Barna) hazahozza Violát (Pálmai Anna) mint új feleségjelöltet. Klasszikus mese-szituáció tehát, amiből elindulunk, a gonosz, majd a hamarosan felbukkanó édes mostohával (Csobot Adél), aztán jönnek a kevésbé meglepő fordulatok, negédes dialógusok, cuki dalok és táncok.

Az első, vizuális effektekkel sokkolt jelenet nagyjából előrevetíti, mire kell számítanunk az elkövetkező 100 percben a látványvilág terén. Semmi jóra, mondhatnánk, vagy elfogadhatjuk, itt most ennyire futotta, lendüljünk át ezen. Ha ez utóbbi, megengedő attitűdöt választjuk, akkor valóban élménnyé válhat a film nézése. De csakis a jól válogatott gyerekszínész gárda miatt - Marczinka Bori kifejezetten jó választás a főszerepre, nála nem játszik a koravén-faktor, mint oly sok gyerekszínésznél, épp ez az amatőr báj teszi szimpatikussá, és nem utolsó az sem, hogy gyönyörű a mozgása, ami nem meglepő, hiszen a Magyar Nemzeti Balettintézet kis balerinája. A többi gyerekszereplő is jól eltalált, az olykor idétlen dialógusokban is élvezhető a játékuk.

Pálmai Anna remek mostoha, látszik, hogy lubickol a szerepben, Bokor Barna kicsit egyhangúan, de hozza a kötelezőt, Járai Máté hangszíne szuperül passzol a föld alatt lakó "szörnyhöz", és legnagyobb meglepetésemre Csobot Adél filmes debütálása sem bicskanyitogató. Tulajdonképpen nem is tudnék elképzelni mást erre a szerepre. Csobot egyfajta modern Oszvald Marikaként képes mosolyt erőltetni a nézőre, a jokeri vigyor pedig igen nehezen szakad le az ember arcáról, egyszerűen azért, mert Csobot hiteles. Ha ő elhiszi a csodát, akkor mi, nézők is közelebb kerülünk ahhoz, hogy elhiggyük.

A látványon bőven lett volna még mit javítani, a legnagyobb anomáliát a színek intenzitásának hullámzása okozta: olykor tényleg sikerül közelíteni a Charlie és a csokigyáros élénk színvilághoz, máskor pedig eluralkodik a képeken egy sárgás-szürkés tónus. Az effektek pedig - a legtöbb esetben - bóvli-hatásúvá tették a filmvizualitást. Jó filmnek tehát nem nevezhető az El a kezekkel a Papámtól!, de nem is az volt a cél, hogy megcsináljanak egy élőszereplős Disney-remake-et, hanem hogy nekünk, magyaroknak is legyen egy szép mesénk.

Szóval, egyszeri kikapcsolódásnak jó az El a kezekkel a Papámtól!, ha van 6-9 éves gyereke, érdemes elvinni, a család többi tagja pedig vegyen egy nagy levegőt, és nyissa ki elméjét-lelkét a csodavilágra, legalább most, karácsony közeledtével.