Pieces of a Woman - Megnéztük a TR Warszawa színház előadását Mundruczó Kornél díjnyertes rendezésében

Fináléjához érkezett a Budapesti Tavaszi Fesztivál, amelynek egyik legjobban várt produkciója a TR Warszawa színház Pieces of a Woman című előadása volt. A darabot két este játszotta a Vígszínház lengyel nyelven, angol és magyar felirattal. Színházból film, filmből színház, mikor melyik sorrend a szerencsésebb. Mundruczó Kornél és Wéber Kata felkavaró műve esetében talán előbbi lett volna az, a Netflixen látható filmes adaptáció ugyanis olyan magasra tette a lécet, hogy az alapjául szolgáló darab, és a díjnyertes rendezés kevésbé tudott működni. A két műfaj lehetőségeit, eszköztárát nem érdemes összevetni, érzékeny színészi alakítások vannak mindkét oldalon, a szülésélmény mélyrétegei, majd a gyászfeldolgozás stációi mutatkoznak meg húsba vájó, részletgazdag képekkel a filmvásznon és a színpadon egyaránt, ez utóbbi azonban kevésbé engedi közel magához a nézőt. Kritika.

MM - 061.hu

Azt mondták, nem biztos, hogy végig tudom nézni. Hogy az első húsz percbe bele fogok halni, anyaként. Hogy annyira tömény, intim, valóságos, fájdalmas és hátborzongató a szülésábrázolás, amely alig kibírható a nézőnek. Egy nőnek - írtuk filmkritikánkban.

Nincs ez másként a darabban sem. Mintha filmet néznénk: a színpadi díszletre vetítve éljük át az otthonszülés másodperceit, szinte együtt lélegzünk Majával (Justyna Wasilewska), és izgulunk, hogy minden rendben legyen. Az első sokk akkor éri a főszereplőt, amikor nem a felkért bába, hanem helyettese csönget be, hogy levezényelje a szülést. Az egyébként is feszült szituáció, idegtépő percek még nehezebbé válnak, anyának, apának, bábának egyaránt.

Hús-vér valójukban nem is látjuk a színészeket, csak amikor a leendő apa kimegy egy-két stresszoldó cigire. Ott vagyunk velük, átéljük ezt a szülést mindannyian. Pazar a színészi játék, és annak ötlete is, hogy kivetítve, felnagyítva láthassuk az emberi érzelmeket a legcsodálatosabb, s egyben az egyéni tapasztalás legkülönfélébb mintázatait adó életesemény közben.

Az éles hang- és fényeffektekkel megtoldott tragikus jelenet, melyben Maja elveszíti újszülött gyermekét, rettenetes és megrázó. A közönség egy része nyelni sem mer, mások a fojtogató sírással küszködnek. Mert van-e fájdalmasabb egy gyermek elveszítésénél? Hogyan lehet megbirkózni ezzel, feldolgozni a feldolgozhatatlant? Maja az út elején jár, nincs egyedül, nem kellene egyedül lennie, mégis úgy érzi, ezt a veszteséget magában kell feldolgoznia, elfogadnia.

Egy közép-európai családtörténet bontakozik ki, Majának gyermeke elvesztésének traumáján túl más nehézségekkel is szembe kell néznie: újra kell építenie a kapcsolatait a családtagjaival. Több komponensű, összetett folyamat áll előtte, mérhetetlen nehéz feladatok várnak rá. A férje, a testvére, a sógora és az anyja is megtalálják saját fókuszukat, ezek azonban nehezen közelítenek egymáshoz. A dialógusok nagyon valóságosak, ideológiák, emlékek, hangulatok ütköznek egymással, a kérdés, hogy ezeknek a beszélgetéseknek lesz-e közös keresztmetszetük. És hogy pár hónap elteltével közelebb kerül-e Maja a megértéshez? A darab nyugvópontja lehetne, ha erre egyértelmű választ kapnánk. De nem kapunk.

Nagyon magasról indul a darab a filmes nyitójelenettel, innen nehéz átkapcsolni a színpadi perspektívába, még akkor is, ha a színpad átrendezésére szánt hosszú percek a gördülékeny átállást is szolgálják. A családi sztorik pedig olykor túlnyújtottak, ezért középtájt kissé ellaposodik az előadás. De egy-egy jelenet emlékezetes: Maja gyerekkorát hívja segítségül traumája feldolgozásához, a zuhanyzós jelenet kislánykori kedvenc bábjával a színdarab egyik legjelentésesebb része.

Felicita - többször is elhangzik a darabban a jól ismert sláger, keserédes pillanatok ezek, mintha feloldódni látszanának a szereplők a dal alatt, de mindvégig ott van a fogösszeszorítós érzés, soha nem dőlhetünk hátra, mindig lesz valami, amivel meg kell küzdenünk.