Pesti Srácok

A Halott Pénz is fellép az Eurojackpot Szuperkoncerten

A Halott Pénz, a ByeAlex és a Slepp, DR BRS dj-producer és vendégei, valamint Király Viktor is fellép az idei Eurojackpot Szuperkoncerten a budapesti Puskás Aréna Szoborparkban szeptember 23-án.

A Szerencsejáték Zrt. ötödik alkalommal rendezi meg egyik legnagyobb, ingyenes programját, amelyhez idén is kapcsolódik egy jótékonysági akció: a helyszínen értékesített szerencsejáték-termékek után befolyt összeget teljes egészében az Ökumenikus Segélyszervezet kapja - emelte ki Mager Andrea, a nemzeti lottótársaság elnök-vezérigazgatója a koncertről tartott szerdai, budapesti sajtótájékoztatón. Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója elmondta: tavaly hatmillió forint adomány gyűlt össze a koncerten. A befolyó összeget az idén is többek közt hátrányos helyzetű családok felzárkóztatására fordítják. Mager Andrea felidézte, hogy a tavalyi koncertet élőben mintegy 50 ezren hallgatták, online pedig 60 ezren követték, ezért idén is több tízezer emberre számítanak.

PestiSracok facebook image

Az estén elsőként DR BRS dj-producer és vendégei lépnek színpadra, korábban nem látott zenekari felállásban, majd ByeAlex és a Slepp, végül a Halott Pénz ad koncertet, akik rendhagyó színpadtechnikával is készülnek. A Szerencsejáték Zrt. társadalmi felelősségvállalásának központjában már húsz éve a fogyatékossággal élők állnak, ezért ők egy külön, a színpad közvetlen közelében kialakított, akadálymentes lelátóról nézhetik majd a zenei produkciókat, valamit a helyszínt is egy különálló, kizárólag számukra kialakított beléptetési ponton keresztül közelíthetik meg. Mindezek mellett a koncertre érkezők idén is ötven százalékos menettérti kedvezményben részesülhetnek szeptember 23-án a MÁV-START Zrt. és a Volánbusz Zrt. járatain. A kedvezmény bármely belföldi állomásról bármely budapesti állomásra és megállóhelyre érvényes.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.