Pesti Srácok

Megkerestük a világ legjobb utcazenészeit! (Videó)

null

A világ legjobb utcazenészeit gyűjtöttük össze ebben az írásban, amit mindjárt az elején le kell szögezni nem kis feladat. Márcsak azért sem, mert a művészet amolyan szubjektív műfaj. Ettől függetlenül mi megpróbáltunk utánajárni kik a legjobbak a ebben a műfajban!

Az utcazenész műfaj amolyan lesajnált dolog volt korábban, hiszen majdnemhogy egy produkciós-koldussal ért fel amit csináltak. Hála a teremtőnek ez megváltozott mára, mert az emberek pontosan tudják, bizony a hangszeres tudást nem adják ingyen. Ez például egy pozitív példája az emberi társadalom fejlődésnek. Bár több területen lennének egyre elismerőbbek az emberek. Mi azonban most ne legyünk telhetetlenek! Örüljünk, hogy legalább az utcazenészek kikerültek a kéregetők köréből. Nagyon helyesen, mert esetükben jóval többről van szó minthogy bele lehet dobni egy kis pénzt a gitártokba.

PestiSracok facebook image

A mai utcazenészek táborában az egyik legerősebb műfaj az úgynevezett: One man band stílus. Ezt azt jelenti, hogy a zenész nem csak gitározik és énekel, hanem például egyidejűleg dobol is. Ennek is vannak árnyalatai, hiszen vki állva, van aki pedig ülve végzi mindezt. Természetesen a zenei stílusok is megkülönböztetik a zenészeket, hiszen vannak egészen egyedi latin rigmusokat megszólaltató muzsikusok, van olyan is aki a dixiland stílust idézi meg, de találkozni olyan mexikói utcazenésszel, aki a Beatlest zenekar számait játssza elképesztő módon. Santiago Moreno azok közé tartozik, aki a latin hangulatot idézi meg fergetegesen. A chilei zenész ma már a világháló egyik közkedvelt sztárja, de ezt a közhelyt nem is puffogtatom, hiszünk cikkünk valamennyi zenésze komoly számokat produkál az interneten.

Érdemes megjegyezni, hogy aki állva zenél és dobol annak a szettje, sosem ugyanaz. Elképesztő mennyiségű variáció mutatkozik meg ebben is. Van akinek a hátán van maga az erősítés is, van akinek elég a dobokat cipelni, amik természetesen össze vannak kötve a kézzel és lábbal. Miközben a zenész énekel és gitározik, végtagjaival dobol. Mindneki olyan hangszereket pakol így a puttonyra, amikkel jól megtudja szólaltatni azt a stílust amit kedvel és szeretne játszani. Szerencsénkre azért nem kell Chilébe utazni ahhoz, hogy jó utcazenészt lássunk. Londonban ugyanis ott lesz a Brick Lane környékén Lewis Floyd Henry, aki arról híresült el, hogy Jimmy Hendrix soundja van, de még Notorius B.I.G.-t is játszik, no meg persze Motorheadet. Elképesztő manusról van szó, íme:

Aki lazább hangulatra vágyik és gyermekkel érkezik mondjuk Amerikába, ne aggódjon. Számára is találni remek zenészt. Mégpedig a Silver Dollar City Parkban Eric Hainest. Igazi dixiland muzsika a Vidámpark egyedi hangulatával fűszerezve nagyon működik:

Akinek azonban mindez nem volt elég, annak most egészen biztosan le fog esni az álla. Mi sem szebb annál mikor két remek zenész a jeruzsálemi éjszakában, teliholdkor Pink Floydot játszik. Nos ez a testvérpár egyszerűen zseniális. Elképesztő és alig lehet megfelelő szavakat találni. Persze valahol poén is, amíg csak olvassa az ember, hogy két zsidó vallását láthatóan felvállaló ember a Shine On You Crazy Diamondot játssza. Azonban mikor megnézi ezt a videót az ember, nincs mit tenni meghatódik, elérzékenyül és megjelenik egy érzés az ahitat mellett ez pedig nem más mint a tisztelet. Két darab hangszerrel megszólaltatni ilyen szinten ezt a dalt, mondjuk ki: csodálatos teljesítmény. A Breslev Brothers (Arye & Gil) A Zion téren találhatóak, ha esetleg valaki máris venne egy repülőjegyet miattuk.

A kivételesen tehetséges utcazenészek sorát még lehetne folytatni, hiszen rengeteg tálentummal lehet találkozni a világ nagy városainak utcáin. Egy biztos most már még nagyobb mosollyal fogjuk az aprót dobálni és ha ilyen komoly produkciót látunk, lehet nem is olyan apró lesz az amit a gitártokba teszünk. Ugyanis a tehetséget szerintem mindneki jó érzéssel ismeri el.

P.J.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.