Pesti Srácok

Zenei pályázatok a Wacław Felczak Alapítvány támogatásával

Közel 13 millió forint támogatás magyar-lengyel vonatkozású albumok és koncertek megvalósítására. Immár harmadik alkalommal írta ki zenei pályázatait a Wacław Felczak Alapítvány, amelyek révén korábban Illényi Katica hegedűművész, vagy Farkas Gábor Liszt Ferenc-díjas zongorista és Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművész, karmester adtak ki Felczak- lemezt, de magyar és lengyel dallamokat hallgathatott a közönség a Varga Dániel Quartett 6 állomásos miniturnéján, vagy épp a Mïus és Raf Skowroński Felczak-koncertjén is.

Az Alapítvány kuratóriuma ezúttal 7 koncert és 5 Felczak-lemez támogatásáról döntött. A projektek között megtalálható fiatal nagykövetünk, a Liu Miranda Rachel nemzetközi versenygyőztes hegedűművész által életre hívott V4 Vonósnégyes, valamint az Erdődy Kamarazenekar, vagy Lisztes Jenő cimbalomművész, a 100 tagú cigányzenekar és a Roby Lakatos zenekar tagjának albuma. A Felczak-lemezeket és a koncerteket legkésőbb idén ősszel hallhatjuk, illetve vehetünk majd részt ezeken. Érdemes mindezek kapcsán továbbra
is nyomon követni az Alapítvány híreit annak közösségi média felületein és a wfa.hu oldalon.

PestiSracok facebook image

A Felczak-lemezek pályázat támogatottjai:

Erdődy Kamarazenekar

Modern Art Orchestra (Bartók /Chopin reflexiók lemezanyag)

Musica Rediviva Alapítvány
Lisztes Jenő (cimbalom)
Szanyi Bettina (ének)
A Felczak-koncertek támogatottjai

Théque Kft. (Mius X RAF (Raf Skowronski) koncert a Sziget Fesztivál Magic Mirror

színpadán 2024 augusztusában.)

V4 Vonósnégyes (Koncert, amelyre a FUGA - Budapesti Építészeti Központban Eötvös

Péter, Witold Lutoslawski és több mai magyar zenész tiszteletére.)

Modern Art Orchestra (Fekete-Kovács Kornél és Kuba Stankiewicz koncertje a Budapest

Music Centerben.)

Zeneszív Közhasznú Egyesület (Az Egyesület dzsessz zenekarának koncertje a bonyhádi

Vörösmarty Mihály Művelődési Központban.)

Hencida Népművészeti Egyesület (Fellépés a lengyelországi Sadowieban a júliusi Kenyér

Ünnepén.)

Lengyel Művelődési Ház (Nyári magyar-lengyel folk koncert Anjou Szent Hedvig és
Árpádházi Szent Kinga tiszteletére a Savoya Terasz budavári épületében.)
Dévényi Zoltán (Két koncert a varsói Liszt Intézetben, majd Krakkóban.)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.