Pesti Srácok

Nyolc diák és egy biztonsági őr is meghalt a belgrádi iskolai lövöldözésben

Nyolc diák és egy biztonsági őr is meghalt a belgrádi iskolai lövöldözésben

Nyolc diák és egy biztonsági őr halt meg szerdán egy belgrádi általános iskolában, amikor egy hetedikes diák lövöldözni kezdett – közölte a szerbiai belügyminisztérium, és egyben arról tájékoztatott, hogy a sebesült tanárnőt, valamint további hat diákot kórházban ápolnak.

A szerbiai belügyminisztérium közleménye szerint a 14 éves fiú nem sokkal a tanítás kezdete után lőtt rá a gyanú szerint édesapja pisztolyával a diákokra, a tanárokra és az iskola biztonsági személyzetére. A rendőrök elfogták, a lövöldözés indítéka még ismeretlen. A szerb sajtó korábban meg nem erősített hírekre hivatkozva közölte, hogy egy tanárnő is belehalt a mellkasi sérülésekbe. A fiatalkorú elkövető egyik osztálytársának édesapja az N1 regionális hírtelevízió belgrádi irodájának nyilatkozva mondta el, hogy a lánya kiszaladt a teremből, amikor az egyébként eminens tanuló osztálytársa kifejezéstelen arccal lövöldözni kezdett a történelemórát tartó tanárra és a többi diákra. A kórházi tájékoztatás szerint a sebesülteket ellátták, egyikük még életveszélyes állapotban van.

A becslések szerint a kilencvenes évek délszláv háborúi után rengeteg fegyver maradt a civil lakosságnál is, Szerbiában száz lakosra átlagosan 40 lőfegyver jut. Az iskolai lövöldözések viszont nagyon ritkák az országban.

NOVÁK KATALIS RÉSZVÉTÉT FEJEZTE KI

PestiSracok facebook image

– írta Twitter-üzenetben Novák Katalin.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Darko Vojinovic

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.