Pesti Srácok

2010-ben Kálmán Olga még nem lett volna annyira "nagyképű", hogy polgármesterjelölt legyen (Videó)

2010-ben Kálmán Olga még nem lett volna annyira "nagyképű", hogy polgármesterjelölt legyen (Videó)

Emlékeznek még arra a 2010-es Egyenes beszéd-adásra, amelyen egy fél ország nevetett szánakozva? Mogács Dániel, aki akkoriban a Kétfarkú Kutyapárt erzsébetvárosi polgármester-jelöltje volt, vagy negyedórán keresztül szívatta az ATV-n a műsorvezető Kálmán Olgát.

Amikor Mogács erzsébetvárosi terveiről beszélt, Kálmán Olga a legidétlenebb megjegyzésekből is próbált valamilyen komolyabb következtetést levonni. Erre a humorista megjegyezte, hogy "ügyes, határozottan ez a sok logika". Azt is hozzátette, hogy egy idő után "még lehet, hogy kap egy műsort is".

"Azt hittem, azt mondja, egy idő után még polgármester-jelölt is lehetek, de hát ilyen nagyképű sohasem lennék" - felelte Kálmán Olga.

Íme:

PestiSracok facebook image

Két hónapja még nem lett volna főpolgármester-jelölt, mert "nagyon komolyan gondolja a politikát"

De Kálmán Olga még néhány héttel ezelőtt is tagadta, hogy politikai pályára készülne. A 24.hu portálon ez év áprilisában közöltek vele interjút; az újságíró, Nagy József megkérdezte, hogy akar-e még nagy ember lenni, aminek a definiálása során a politikai folytatást is felvetette. Nem véletlenül.

Az Idea intézet készített egy közvéleménykutatást, amelynek eredménye szerint a balosok inkább választanák őt miniszterelnöknek, mint Kunhalmi Ágnest, de akár a főpolgármesteri székben is szívesen látnák. Az erről szóló hírt Kálmán Olga meg is osztotta a közösségi oldalán, egy "hmmm" kommentárral.

A 24.hu újságírója kérdésére azonban azt mondta: csakis azért tette, mert jólesett neki a cikk, egyébként annak ellenére, hogy foglalkozna még közélettel, politikus nem lenne.

- jelentette ki az interjúban.

"A politikusi léthez más típusú személyiség szükséges"

Hozzátette, hogy számára feloldhatatlan ellentmondás, hogy miközben az emberek bíznának benne, ő nem bízik abban, hogy meg tudná valósítani, amit várnak tőle, mert abban sem bízik, hogy "Fidesz-kormány alatt ellenzéki vezetéssel fejlődhet egy település".

"Én viszont kizárólag úgy szeretek belefogni bármibe is, hogy reális esélyét látom a megvalósulásnak" - mondta akkor, amikor még túl őszintének tartotta magát "politikai messiásnak", mert bevallottan úgy gondolta: "a politikusi léthez más típusú személyiség szükséges".

Vezető kép: ATV

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.