Fónay Jenő: Ennyi bűnt nem lehet megbocsátani

A Széna tér parancsnokhelyettese volt – halálos ítéletét az utolsó pillanatban változtatták életfogytiglanra. Társait kivégezték, tagadja, hogy beszervezéssel úszta meg a halálos ítéletet.

– Leváltották a Pofosz (Politikai Foglyok Országos Szövetsége) elnöki tisztségéből. Mendemondák keringenek arról, hogy besúgó volt, illetve ávéhás tiszt.

– Kiigazítom az első mondatát: nem váltott le senki. Tizennégy évig voltam a Pofosz alapító tagjaként a szövetség elnöke. Ezután úgy ítéltem meg, hogy tovább nem érdemes folytatni ezt a munkát, és ezért nem jelöltettem magam. Az ellenem folyó támadássorozat nem az első eset. Egy pert már megnyertem e vádakkal (például, hogy ávós voltam) szemben. Ezt hangoztatja még Pongrátz Gergely is.

– Azért is támadták, mert elfogadta annak a Konföderációnak a meghívását, amelyet az MSZP-kormány „56-os gárdájának”, „bábszervezetének” neveztek.

– Visszaidézem a találkozót, Medgyessy Péter (akkori miniszterelnök, korábban az állambiztonság szigorúan titkos tisztje – a szerk.) körülbelül tíz percet beszélt arról, hogy 1956-ban tizenéves gyermek volt, és drukkolt a forradalomért, miértünk, ezért nem érti, hogy miért kellene bocsánatot kérnie. Tíz perc elteltével kinyílt az ajtó, belépett Pongrátz Gergely, Medgyessy hellyel kínálta, de Pongrátz azt mondta: Nem ülök addig le, amíg a miniszterelnök úr nem kér bocsánatot! – Kitől kérjek bocsánatot? – ismételte meg a miniszterelnök az előbb mondottakat, hiszen önökért drukkoltam. Ez a huzavona eltartott néhány percig, amikor én felálltam: Miniszterelnök úr, miért kell ezt nekem végighallgatnom? Ezért a cirkuszért jöttem én ide? Ennyit mondtam, Pongrátz megfordult, kiment az ajtón, de még hátraszólt nekem címezve: Ávós! Én csak legyintettem egyet. Aztán a televízióban azt láttam, hogy állítólag én és a kuratórium tagjai pénzt kérni maradtunk bent.

– Miért ment el erre meghívásra?

– A Konföderáció 1956-hoz kezdetben még néhány rendes ötvenhatos is csatlakozott. De nem értem, miért fordultak a kormányhoz, hogy nyugdíjat akarnak és így tovább. Hiszen mindenkinek nyugdíja van, aki igazolta, hogy igazi ötvenhatos.

– Azt is mondják, hogy ön Horn Gyulával és Nagy Imre lányával, Nagy Erzsébettel együtt volt kint a 301-es parcellánál.

– Soha! Sőt, a Horn-kormány alatt még a temetőbe sem mentem ki a hozzájuk közel állókkal.

– Váltsunk témát: miért ítélték halálra?

– Mert a Széna téren Szabó János bácsi parancsnok helyettese voltam. Vádoltak például a fegyveres harcban való részvétellel, irányítással, az Államvédelmi Hatóság hűvösvölgyi objektumának elfoglalásával, nyugatnémet és amerikai állampolgárokkal való tárgyalással és több mindennel. Ezeket bizonyították a bíróságon, amit el is vállaltam, mert úgy gondoltam, hogy ez nem járhat még halállal. Sok minden, amit nem tudtak bizonyítani, azt letagadtam.

– Mivel vádolták még, amit jobbnak látott nem beismerni?

– A harmadik kerületi rendőrkapitányság megtámadásával, tankkal mentünk ellenük. Ez igaz volt, de tagadtam. A fegyveres harcot sem vállaltam, mert mondták, hogy az halállal jár.

– Annak ellenére, hogy nem vállalta el, mégis halálra ítélték. Hányan vallottak ön ellen?

– Körülbelül harmincan.

– Egy perben volt Szabó bácsival?

– Nem. Jani bácsit már letartóztatták 1956-ban és 1957. január 9-én felakasztották. Pontosabban ezt mondták, de valójában agyonverték, mint Dudást.

Sajnos Jani bácsit filmezték, amint megfogta géppisztolyát és megcsókolta - ez volt az egyik fő bizonyíték.

– Önt is kivégezni vitték, az akasztófa alatt tudta meg, hogy kegyelemben részesült.

– Tutsek Gusztáv vérbíró előttem bontotta fel a zárt borítékot, hogy életfogytiglanra változtatták az ítéletemet. 1963-ban szabadultam.

– Amikor kiengedték a börtönből, mi történt?

– Elmentem dolgozni tervezőmérnökként (Vanek Béla nem gyakorolhatta a szakmáját, sokáig segédmunkásként dolgozott – a szerk.), de tizenhat ember állítottak rám. A fele velem ült. Erre is csak a Történeti Hivatalból kikért F dossziés papírokból jöttem rá.

– Ha az elmúlt tizenhárom évre visszatekint, a reményei megvalósultak?

– Nem. Csalódtam. A volt rabtársaim egy része átvert. Azokra gondolok, akikkel megállapodtam, hogy ne vegyünk részt a politikában, mert egy igazi demokráciában mi alkalmatlanok vagyunk a vezetésre.

– Ön nem bocsátott meg?

– Nem. Nem bosszúállásra gondolok, de el kellett volna ítélni őket. Csak én háromszázötvenegy emberről tudom bizonyítani, hogy felakasztották. Azonban ennél sokkal több embert tettek öltek meg. Huszonkétezer ember került börtönbe. Ennyi bűnt nem lehet megbocsátani.