Susa Éva - holtukban is meggyalázták a mártírokat
– A totális diktatúra kivégzetteit kérés nélkül is lehet exhumálni?
– Nem lehet, csak a hozzátartozó, a kegyeleti jog gyakorlójának kifejezett kérésére. Miután a Szabó Árpád főorvos által vezetett munkabizottság, amely feltárta Nagy Imre és sorstársai földi maradványait, elvégezte az öt holttest (Nagy Imre, Maléter Pál, Losonczy Géza, Gimes Miklós, Szilágyi József – a szerk.) exhumálását, óriási igényként jelentkezett több kivégzett mártír exhumálása. Sok hozzátartozó intézetünkhöz fordult, és így kezdődött többek között Brusznyay Árpád, Szabó bácsi, Dudás József és Mansfeld Péter azonosítása. Ezt a munkát szakértői bizottságunk végzi régészekkel, antropológusokkal, orvosokkal, történészekkel. Munkánkkal eddig (az interjú 2003-ban készült – a szerk.) több mint hetvenöt személy azonosításához járultunk hozzá.
– A rákosi és a kádári végrehajtó hatalom mindent elkövetett, hogy összekeverje, eltüntesse a kivégzettek, agyonvertek, elhaltak személyi adatait. Hogyan tudnak mégis dolgozni?
– Kigyűjtöttük az említett időszak tizenhét évének összes anyakönyvi adatait. Az anyakönyv mindig regisztrálja a halál okát, a nevet, amely vagy valós, vagy fiktív. A büntetés-végrehajtási intézetekben lehet olyan, elhaltakat felsoroló listákat találni, amelyekkel egymás előtt számoltak el az egymást követő rendszerek. Pontosan leírják, hogy ki milyen álnéven van eltemetve. Tehát a források felkutatása nyomán állt össze az a több ezer személy adatait tartalmazó számítógépes adatbázis, amellyel dolgozunk. A Kozma utcai börtönben létezik egy halottakat nyilvántartó könyv, amelynek a sorszámai és az exhumált személyek lábán található korongok is igazolják az azonosságot.
– Miféle korongokról van szó?
– A halottak lábára számmal ellátott alumíniumkorongot kötöttek. Például a Brusznyay Árpád bokájára kötött korongra 209-es szám volt beütve. A halottakat nyilvántartó könyvbe is 209-es számmal jegyezték be a veszprémi tanárt. A nyilvántartásban azt is megtalálhatjuk, hogy mennyi pénzt fizetett ki a börtön a temetőnek egy-egy halott eltemetéséért. A politikai okból kivégzetteket 1956 után a 301-es parcellába temették.
Nyilvánvalóan nem véletlenül az idetemetettek nagy részét hason fekve földelték el.
Ha az ilyen temetési mód történetiségét vizsgáljuk, az ószláv krónikákban olvashatjuk, hogy külön büntetési tételként szerepel a hason fekve temetés. Megjegyzem, hogy az 1945 után nem sokkal kivégzett még kapott egy hagyományos koporsót, viszont akiket a forradalom után végeztek ki, azoknak csak egy furnérlemezből összetákolt láda jutott. Akiket rögtön a forradalom leverése után végeztek ki, azokat 1957 januárjában még nem a 301-es parcellába temették el, hanem a 233-as, 235-ös és a 298-as parcellákba. A 301-es parcellába 1957 áprilisától temették a kivégzetteket.
– Több visszaemlékezés, dokumentum is utal arra, hogy a kivégzettek egy részén anatómiai kísérleteket hajtottak végre. Találkoztak-e ennek jeleivel?
– Kutatásaink azt igazolták, van példa arra, hogy az elhalálozás és az eltemetés között hosszabb idő telt el, mint amennyi természetes. Néhány esetben az illető halálának anyakönyvi bejegyzése is elmaradt. Valószínűsíthető, hogy a holttest valamiféle boncolási procedúrán esett át. Ilyesmi főleg akkor történhetett meg, ha az elhunytnak nem volt hozzátartozója. Így temették el ismeretlen holttestként, vagyis N. N.-ként.
– Meddig folytatják a kutatásokat?
– Ezt a munkát nem lehet befejezni. Soha nem tudhatjuk, hogy milyen dokumentumok kerülnek még elő.
