Vanek Béla: Nincs bocsánat a nemzet tönkretételére
– Egyetemistaként állt a forradalom mellé. Hogy történt?
– Az egész családom szemben állt a bolsevizmussal, annyira, hogy 1945. január 29-én letartóztatta az édesapámat a szovjet GPU. Feljelentették, hogy fasiszta és nyilas. Ebből egy szó sem volt igaz. Valódi bűnöket nem tudtak rábizonyítani, az ügye még a bíróság elé sem került. Többször nagyon megverték, évekig sántított, az egyik fülére örökre megsüketült. Miután kiszabadult, csak munkásként tudott elhelyezkedni. Nekem ez azért volt jó, mert mint munkáskáder bekerülhettem a műszaki egyetem gépészmérnöki karára. 1952 elején aztán másik három hallgatótársammal együtt megvádoltak bennünket összeesküvéssel. Nem volt igaz, de abban az időben bárkire rá lehetett mondani, hogy összeesküvő, végül is disszidálási szándék vádjával mind a négyünket négy évre ítéltek. Szerencsére visszatért a hatalomba Nagy Imre, 1954-ben kiszabadultunk, de nekem azt javasolták, hogy villamosmérnöki szakon folytassam a tanulmányaimat, természetesen levelezőn. Amikor megalakult a műegyetem forradalmi bizottmánya, a társaim azt javasolták, hogy legyek összekötő a műegyetem és a Pesti Barnabás utcai bölcsészkar egyetemi forradalmi bizottmánya között. Másnap át is mentem és elkezdtem a munkát.
– Mi volt a feladata?
– Egyrészt figyeltük a pesti eseményeket, állandó hírcsere volt, másrészt az ávósok elhagyták a Belügyminisztériumot, amit birtokba vettünk. Az épület őrzését a műegyetem zászlóalja adta. A legfelső szinten volt a Belügyminisztérium hírközpontja, rádióközpontja, amit a forradalom alatt használtunk. Az egyik terem tele volt telexgépekkel. Valamelyik telexgépből kilógott egy szalag, és ez volt rajta: a gépeket nem megrongálni, visszajövünk! Én meg letéptem és mondtam nevetve: Jöttök ám a k…a anyátokat vissza! Közben folyamatosan beszámolókat tartottam az egyetem katonai bizottmányának, amelynek elnöke egy Görgényi (Görgényi Dániel, egyike azoknak, akik beépültek a Nemzetőrségbe, és belülről bomlasztották a forradalmat – a szerk.) nevű ember volt, aki a második világháború alatt gróf Stomm Marcell segédtisztje volt, de a szovjet hadifogságban átállt. November 4-én már a szovjeteknél volt, később vezérőrnagyként ő lett az MHSZ (Magyar Honvédelmi Szövetség – a szerk.) elnöke. Mi ugyan minden kompromittáló iratot megsemmisítettünk, feloszlattuk az egyetemi bizottmányt, visszavonultunk a polgári életbe, illegalitásba, de ennek ellenére Kádárék sorban össze tudták szedni az egyetemistákat. Mivel összekötő voltam, kevesen ismertek a társaim közül, ezért csak 1959. február 12-én fogtak el, besúgás alapján.
– Mi volt a vád?
– Nagyjából szó szerint idézem:… feltételezhetően fontos államtitkok birtokába jutott, a társadalomra igen veszélyes, javíthatatlan ellenség.
Ezért a fizikai megsemmisítését kérem – mondta vádbeszédében az ügyész.
– A vádpontokat mi alapján állították össze?
– Részben előszedték az előző ügyemet, részben, aki feljelentett engem, az igyekezett olyat mondani, hogy fel is akasszanak. Sejtette, hogy a szabadulásom után ki fogom deríteni a személyét.
– Ki jelentette fel?
– Szomorú, de az, akivel együtt ültem előzőleg. Kapolyi Miklós volt a rabtársam, fedőneve Veszprémi. Tudomásom szerint már meghalt, alkoholizmus miatt.
– Amikor kiszabadult, mi fogadta?
– Addigra már nem volt se lakásom, se semmim. Az édesapám szerzett egy nyomorúságos kis helyet Újpalotán. Nem volt benne vécé, eredetileg egy borkereskedés irodája volt. Harmincegy helyen jelentkeztem munkára, de sehol sem vettek fel. Aztán a délbudai Áfészban segédmunkás besorolással egy villamos szerelőrészleg vezetője lettem, majd évek múltán enyhült körülöttem a levegő és elkerültem a Ganz Villamossági Gyárba tervezőnek. Megjegyzem, 1989-ig figyeltek. A Történeti Hivatalból kikértem a rám vonatkozó jelentéseket és például 1974-ben ezt írták rólam: „… az ellenőrzött Vanek Béla operatív adataink szerint veszélyes, ellenséges személy, mivel a Festő lakásán, az I. kerület Országház utca 6. szám alatt összejövetelt szervez. <…> Vanek Béla aktívan részt vesz a Rácz Sándor-féle laza csoportosulásban.”
– Ki volt a Festő?
– A Festőről nem tudtuk, hogy besúgó és ránk van építve.
Volt egy négyes baráti társaságunk, Rácz Sándor, a Nagybudapesti Munkástanács elnöke, Mécs Imre – aki sajnos átállt a mostani, bolsevista hatalomhoz – és egy P…fy nevű meg én. P…fy (a kutatások szerint Péterfi Miklós, az Újpesti Nemzeti Bizottság egyik vezetője – a szerk.) volt a besúgó, az ő fedőneve volt a Festő.
– A rendszerváltás idején Fónay Jenővel megalakították a Politikai Foglyok Országos Szövetségét (Pofosz). Volt remény, hogy az elképzeléseik megvalósulnak, amikor a Pofoszt és a Történelmi Igazságtétel Bizottság megalakították?
– Kezdetben igen. Hittünk abban, hogy Antall József nagyjából rendet fog tenni. A kommunista-liberális médiát megtisztítja azoktól az ártalmas alakoktól, akik kiszolgálták a Kádár-rendszert, nagyjából a közéletet is rendbe teszi, mint a cseheknél, hogy a volt pártnomenklatúra emberei semmilyen felelős pozícióba ne kerülhessenek és így tovább. Nem ez történt. Kezdetben Göncz Árpádban is bíztam.
Ám rájöttem, hogy az SZDSZ sötét ló, kiegyezett az MSZMP utódpártjával. Ezt látva végleg elvesztettem a reményt.
– Úgy látja, hogy ötvenhat gondolata, eszmeisége csak részben valósult meg?
– Nagyobb részt nem valósult meg, csak kis részben sikerült. Az oroszok kimentek, lett parlamentáris demokrácia, de a bolsevisták a hatalomban maradtak (az interjú idején az MSZP-kormány volt hatalmon – a szerk.).
– Megbocsát azoknak, akik ön ellen vétettek?
– Kilenc évig jártam a papokhoz, de a Miatyánkból is kihagyom azt a mondatot, hogy megbocsátok az ellenem vétkezőknek. Én nem bocsátok meg. Nem az a lényeg, amit ellenem tettek, hanem az, hogy a kommunisták tönkretették ezt az országot.
Sem erkölcse nem maradt, sem hazaszeretete, sem hite, sem felebarátja, semmi nem maradt, csak pusztán egy önző, önös világa maradt.
A nemzetből népet csináltak. Ezt nem tudom megbocsátani azoknak sem, akik melléjük álltak, legyenek azok volt rabtársaim, forradalmár eszmetársaim, sőt ők még inkább bűnösek. Az életemet a kommunizmus tette tönkre. Ha megtörtént volna az igazi rendszerváltás, akkor valószínűleg boldog ember lennék.
