Kopácsi Sándor: Jól tettem, amit tettem

Kopácsi Sándor 1956-ban Budapest rendőrfőkapitányaként nem lőtt a tömegbe, inkább a forradalom mellé állította a rendőrséget. Így aztán nem Kádár miniszterévé, hanem a nemzet hősévé vált.

Évekkel ezelőtt egy belügyminisztériumi osztályvezetőnő olyan igazolást adott ki egy Ausztráliában folyó ÁVH-s perben, miszerint az Államvédelmi Hatóság börtöneiben nem folyt kínvallatás, nem vertek agyon embereket.

Nekem nem egy barátomat hurcolták el. Kínzással és veréssel kényszerítették őket beismerő vallomásra.

Önt nem az ÁVH, hanem már Kádárék csukatták börtönbe. Életfogytiglanra ítélték, de a neve bekerült a magyar történelembe. Ha most kellene választania, más útra lépne?

Nem.

Azzal együtt, hogy hat és fél évig ültem a börtönben, s aztán 1990-ig emigrációba kényszerültem, úgy érzem, jól tettem, amit tettem.

Budapest rendőrfőkapitánya volt 1956-ban. Október 23-án kényszeríteni akarták, hogy lövessen a tömegbe?

Amikor 1956. október 23-án megkezdődött a tüntetés, behívtak a belügyminisztériumba, ahol Piros László belügyminiszter és vezérkara tartózkodott. Megkérdezték, mit tettem a tüntetés megakadályozása érdekében. Az új szovjet tanácsadó is jelen volt, akiről akkor még nem tudtam, hogy Szerov hadseregtábornok, a KGB főnöke. Rögtön megjegyezte, nem érti, miért vannak aggályai Budapest rendőrfőkapitányának a fasisztákkal szemben. Erre azt mondtam, hogy a Moszkvából érkezett tanácsadó elvtárs nincs tisztában a magyarországi viszonyokkal, ugyanis a tüntető egyetemisták munkás- és parasztgyerekek.

Hogyan mert szembeszállni egy szovjet tanácsadóval?

Civilben volt, és nem ismertem. Ha tudtam volna, hogy Szerov hadseregtábornokkal beszélek, biztosan másképpen viselkedem. Piros László nem szólt semmit, de három helyettese is úgy vélekedett, mint én: hogy óvatosan kell cselekedni. Aztán a belügyminiszter felvette a telefonkagylót, kapcsolták Gerő Ernőt, és Piros kérte, hogy a Politikai Bizottság adjon utasítást. Tíz perc múlva megjött az utasítás: engedélyezték a tüntetést. Szerov dühösen végignézett rajtunk. Én visszamentem a Deák téri főkapitányságra.

Este viszont elkezdődött a lövöldözés a rádiónál.

Ekkor felhívtam Pirost, aki bizonytalanul csak ennyit mondott: „Kopácsi elvtárs, cselekedjen belátása szerint!” Ez lavírozási lehetőséget adott. Október 25-én tárgyaltam a fegyveres csoportok vezetőivel, akik bejöttek a kapitányságra, mert becsületszavamat adtam, hogy nem esik bántódásuk. Angyal Istvánnal, Dankó Tiborral, Iván-Kovács Lászlóval, a Corvin köz parancsnokával folytattam megbeszélést, a kormány tudtával és beleegyezésével. Aztán a Parlament előtti vérengzés utáni napon, október 26-án este telefonált Hegedűs András, a miniszterelnök-helyettes, és a következőket mondta: „Kopácsi elvtárs, ismereteim szerint maga nagyon lanyhán kezeli ezt a kérdést. Keményebben kell fellépni a tömeggel szemben!” Azt mondtam Hegedűsnek, hogy a miniszterelnök-helyettes elvtárs nekem nem szolgálati elöljáróm. Tűzparancsot csak a belügyminiszter és az országos rendőrfőkapitány adhat ki, azt is csak személyesen, s akkor, ha a fegyverhasználat jogos és szükséges. Erre dühödten lecsapta a kagylót.

Emlékszem, hogy a rendőrök leszakították sapkájukról a vörös csillagot, és felkerült a karjukra a nemzetiszín szalag.

Ez később történt, utasításra tették, bár a döntő többség szívesen tette. Ennek előzménye volt. Engem 1952-ben neveztek ki budapesti rendőrfőkapitánynak. 1953-ban, a Nagy Imre-kormány idején óriási örömmel fogadtam az enyhítéseket. Miért üdvözölhette egy rendőr, egy kommunista rendőr a szorítás lazulását? Azért, mert a rendőr addig alig végzett rendőri munkát. Előállított, börtönbe kísért embereket. 150 ezer ember állt képletesen a börtönajtó előtt, hogy majd leülje büntetését, mert lopott egy két és fél forintos poharat a talponállóból. A rendőrök a rablókat szívesebben üldözték volna.

Az emberek egy része mégsem tett különbséget a rendőrök és az ÁVH-sok között. Sokan nem tudták eldönteni, milyen szerepet játszik a rendőrség a törvénytelenségekben, milyen szálak fűzik az ÁVH-hoz.

Részfeladatokat a rendőrség is kapott. 1950-51-ben a kitelepítetteket kellett kísérniük. A lakosság zöme azért nagyságrendekkel különbnek tartotta a rendőröket, mint az ÁVH-sokat. A rendőrökkel nem állíttattak elő politikai gyanúsítottakat, mert nem bíztak meg bennük.

Térjünk vissza 1956-ra! A Nemzetőrség 1956. október 30-án alakult meg, és ön lett a főparancsnok-helyettese. Miért ezt a nevet kapta?

Jobb elnevezést, mint az 1848-as hagyományok alapján álló Nemzetőrség, nem találtunk.

Kikből állt a Nemzetőrség?

Október 31-én alakítottuk meg hivatalosan a Nemzetőrség Főparancsnokságát a Kilián-laktanyában Maléter Pállal, Király Bélával - ő lett a főparancsnok - és a felkelőcsoportok vezetőivel, Pongrátz Gergellyel, Angyal Pistával, Szabó bácsival. Mindenki elfogadta a kormányprogramot és azt, hogy 1956 nemzeti felkelés és szabadságharc. Büszke vagyok rá, hogy Király Bélával talán az első olyan egyenruhás emberek voltunk a magyar történelemben, akik nem kinevezéssel, hanem választás útján nyertük el a pozíciónkat. November 1-jén kezdődött a járőrözés, a csoportok egy katonából, egy felkelőből meg egy rendőrből álltak.

Valamennyiük karján nemzetiszín szalag.

És fegyvert viseltek. A fegyver azért érdekes, mert ellenem az volt a fő vádpont, hogy Király Bélával együtt megszerveztem az ellenforradalmi Nemzetőrséget, és húszezer fegyvert osztottam ki a tagjainak. Ez igaz volt. A tárgyalás folyamán kerültek elő azok az iratok, amelyekről tudtam, de a tárgyalásig nem szóltam róluk. Megkérdezték, miért nem mondtam ezt előbb.

Ez mentette meg az életét, ezért kapott "csak" életfogytiglant?

Lehet, nem tudom. A Jelcin által hozzáférhetővé tett iratokban szerepel, hogy Szerov október 27-én jelentést küldött Hruscsovnak, amelyben azt írta, hogy Kopácsi, a budapesti rendőrfőkapitány áruló politikát folytat, ezért többen követelik a leváltását és a pártból való kizárását. Most tudtam meg, hogy két ízben jelöltek a Nagy Imre-kormányba belügyminiszternek, Münnich helyett. Ha bekerültem volna, már nem élnék.

November 4-én a szovjetek megszállták Magyarországot. A Nemzetőrség milyen szerepet játszott akkor?

Amikor a hajnali órákban elkezdődött a harc, Király Béla parancsot kért Nagy Imrétől. A miniszterelnök pontosan tudta, hogy ha tűzparancsot ad ki, abból fölösleges vérontás lesz. Nem adta ki a parancsot. Döntésével Király Béla is egyetértett.

Nem látták értelmét az ellenállásnak?

Ilyen túlerővel szemben nem. Engem berendeltek a Parlamentbe, és nyolcvan rendőrrel bementem. Aztán a feleségemmel együtt követtük volna Király Bélát a Szabadság-hegyre és tovább, de kaptunk egy telefonértesítést a jugoszláv követségről, hogy a szomszédaink odavitték a kislányunkat. Patthelyzetbe kerültünk. Mentünk volna a követségre, de a szovjet tanácsadók felismertek, és azt mondták, hogy keres Kádár. Vittek a feleségemmel együtt, de nem Kádárhoz, hanem Mátyásföldre, Szerov tábornokhoz, ahol mindkettőnket letartóztattak. Ez november 5-én történt.

A felesége is rendőr volt?

Igen, főhadnagy. Szerov egyenruhában volt, teátrálisan pisztolyt szegezett nekem, és ezt mondta: „Maga elsüllyedt az ellenforradalom mocsarában, pedig november 2-án felajánlottuk a lehetőséget, és ha hallgatott volna ránk, ma miniszter lehetne. Ezért Budapest legmagasabb fájára fogom felakasztatni.” Tiltakoztam, hangoztattam, hogy országgyűlési képviselő vagyok. Erre kirúgta a kezemből az igazolványomat.

Kopácsi Sándor végül 1963. március 25-én szabadult, 1975-ben emigrált Magyarországról és Kanadában telepedett le. A rendszerváltás után hazatért, 2001-ben, Kanadában hunyt el.

Portréfotó: MTI.