Szánalmas, nevetséges, gyanús – ez a legkevesebb, ami elmondható azokról az 1990-es parlamenti meghallgatásokról, amelyeken a volt állambiztonsági vezetőket és a rezsim kulcsfiguráit faggatták. A frissen megválasztott képviselőkből – például Tamás Gáspár Miklós és Debreczeni József – álló társaság hagyta, hogy játszadozzanak velük a kikérdezettek. Horváth József III/III-as csoportfőnöktől megtudták, hogy békés szakember, aki egy tisztességes, kapacitásgondokkal küzdő társaságot irányított. A Hamvas Intézet segítségével felidézzük a félresikerült rendszerváltáshoz hozzátartozó tragikomédiát.
KOVÁCS BÁLINT – PestiSrácok.hu
1990 januárjában, még Németh Miklós miniszterelnöksége idején kezdte meg munkáját a Belső Biztonsági Szolgálat Tevékenységét Vizsgáló Parlamenti Bizottság (A nagy darálás című cikkünkben már foglalkoztunk velük), amely nagy feladatra volt kijelölve, de – nyugodt szívvel leírható – csúfosan megbukott. A bizottság tagjait a pártok delegálták, elnöke Mezey Károly független képviselő volt (az áprilisi választás után többet nem hallhattunk felőle), a tagok közé Fodor László (MSZMP), Géczi István (semleges képviselőcsoport), Varga Sándor (MSZP), Viola Károly (független), Debreczeni József (MDF) és Tamás Gáspár Miklós (SZDSZ) tartozott. Meghallgatták – a faggatás túl erős kifejezés volna – többek között Németh Miklós miniszterelnököt, Horváth István egykori belügyminisztert, Pallagi Ferencet, a III-as Főcsoportfőnökség irányítóját, az őszinte – és ennek megfelelően később ejtett – Bajcsi István rendőr-főhadnagyot, valamint Horváth Józsefet, a III/III főnökét. A Hamvas Intézet gondozásában megjelent Továbbélő hálózat című kötetben (itt elolvasható) bárki belenézhet a Hankiss Ágnesék által felkutatott, s először a Hamvas által puplikált tragikomikus „meghallgatásokba”, s tanúja lehet annak, hogyan játszadoztak a hálózat rutinos emberei a politikusokkal.
Utólag is gratulálunk! / Ill.: PS
Hagyták beszélni az “emberarcú” operatív tiszteket
„Külön elemzés tárgya lehetne, hogy a meghallgatottak… milyen érvelési technikákkal és hangulatkeltő mechanizmusokkal élnek – írja Hankiss Ágnes, a kötet szerzője. – Elterelő kifárasztás, a túlburjánzó, redundáns mellébeszélés, a trükkös felelősség-áthárítás, az „emberarcú titkosszolga”, az önsajnáltatás (az operatív tiszt, mint áldozat…). Horváth József vezérőrnagy – a III/III akkori vezetője – meghallgatása különösen hosszúra és értelmetlenre sikeredett. Érdemes feltenni magunkban a kérdést: hogy lehettek ilyen felkészületlenek és naivak a „kihallgatók”? Miért hagyták az összes magyarázkodást, nyilvánvaló csúsztatást és hazugságot viszontválasz nélkül? Ki, mi késztette őket arra, hogy bábfigurák maradjanak egy olyan játszmában, ahol az állambiztonság főnökeit kellett volna megszorítani?
Igyekszünk kíméletesek lenni vezérőrnagy úr! / Ill.: PS
Alkalmatlan kérdezők, megtervezett színjáték?
„Nehéz volna ma már rekonstruálni, kit milyen ismérv alapján jelöltek tagnak egy olyan vizsgálóbizottságba, amelynek a rendszerváltás küszöbén kardinális jelentősége volt… logikusnak tűnne, hogy olyasvalakire bízzák a belső biztonsági szolgálat tevékenységét vizsgáló bizottság vezetését, akiről politikai profilja, affinitása alapján vélhető, hogy állja majd a sarat a legdörzsöltebb meghallgatottal szemben is” – írja Hankiss. Hozzátehetjük: bármennyire is tiszteljük a fent említett urak munkásságát (már akiét), kiderült, tökéletesen alkalmatlanok voltak a feladatra (Tamás Gáspár Miklós legalább igyekezett). S ezt talán az őket kiválasztók is sejtették.
Csodacsapat (TGM és Debreczeni) / Forrás: Youtube
Horváth úr a létrán: pribékből nagyfőnök
Nézzük a kihallgatott III/III-as vezetőt: Horváth József (vázlatos életrajza itt) végigjárta a szamárlétrát. 1956-ban a forradalom leverése után a karhatalmi ezred tagjaként négyszer is bevetették az ’56-ból nem engedők ellen, majd a Kozma utcai börtönbe vezényelték. Jó pribék lehetett, politikai nyomozóként dolgozott, majd felfelé lépkedve 1985-ben a III/III csoportfőnöke lett – egészen 1990-ig irányíthatta a belső elhárítást.
Horváth József / Fotó: MTI
Csak elbeszélgettek a szervezkedőkkel
Horváth a meghallgatásán alapvetően jóindulatú szakemberként festette le önmagát, aki mindig a törvényeknek megfelelően cselekedett. Szerinte az állambiztonsági hivatalt hiba sátáni szervezetként feltüntetni, hiszen általában csak elbeszélgettek a kiszemeltekkel: „Amikor 62 után befejeződött a konszolidáció, akkor volt egy irány – ami szerintem jellemző a „ puha” diktatúrára: humánusabb stílust kell a szervezetnek felfennie. Eszerint nem szabad engedni, hogy az illegális szervezet létrehozása – ha információ van róla – kiteljesedjen… Ebből alakult ki a figyelmeztető jellegű beszélgetések, nevelő jellegű beszélgetések gyakorlata” – magyarázta. Pályafutások kerékbetöréséről, verésekről, zaklatásokról, elektrosokkos kezelésekről szó sem volt. A bizottságból senkinek nem volt ellenvetése.
Nem csak beszélgettek /Ill.:PS
Összesen két embert tudtak megfigyelni
Horváth szerint amúgy is csak legenda, hogy emberek tömegeit megfigyelték, erre egyszerűen nem volt elég emberük. Elképesztő az a hazugság, amelyet megetetett a bizottsággal. „Épp tegnapelőtt este kérdezett meg engem a Szabad Európa rádió. Felvetettek egy teljesen ismeretlen volt apáca nővért, hogy azt most is figyelik. Nem tudtam meggyőzni a hölgyet, hogy abban az időben, amikor a legkeményebb munka folyt az ellenzék ellen, a 60-as (?) évek elején, tudomásom szerint összesen fél napra két embert tudtak figyelni. Nem volt kapacitás” – mesélte. Ellenvetés ezúttal sem volt.
Csak két embert figyeltek /Ill.: PS
„Önként jelentkeztek az ügynökök”
A derék vezérőrnagy azt beismerte, hogy néha azért beszervezték embereket – hogy nagyobb legyen a „kapacitás” -, de zsarolásról szó sem lehetett. „A beszervezésről, a zsarolásról még nem beszéltem. A biztonsági szolgálat kapcsolatok nélkül nem létezik. Hogy ez a beszervezés hogyan zajlott le? Tartok tőle, hogy ez az ember annak idején felajánlotta, hogy ő mindent megcsinál, csak ne kerüljön bíróság elé – az operatív tiszt pedig elfogadta. Most pedig nemzeti hőssé próbálja magát tenni” – tehát leginkább csak önként jelentkezőket alkalmaztak ügynökként. Talán Horváth összekeverte őket a szigorúan titkos tisztekkel? Utóbbiak tényleg önként, meggyőződésből, pénz miatt, pályafutásuk érdekében jelentkeztek. Nem is vették elő őket – a reflektorfényt az ügynökökre irányították (erről bővebben ebben a cikkünkben).
Zsarolásról szó sem volt / Ill.: PS
Jóságos állambiztonság: adj békét, Uram!
Korábbi cikkünkben (Az elmaradt forradalom bábmesterei) részletesen írtunk arról, hogy milyen fondorlatokkal, bomlasztásokkal, trükkökkel érte el a belügyminisztérium és az állambiztonság, hogy Nagy Imréék ’89-es újratemetése békés legyen. Ez kulcsfeladat volt, a hatalom félt a forradalomtól, az igazságtételtől ezért kiszorították, elhallgattatták a radikális rendszerváltókat a (portálunknak nyilatkozó volt állambiztonsági tiszt, Végvári József szerint a kommunistákkal kiegyezni nem akaró, MDF-alapító Csengey Dénes halála sem volt véletlen). Tény, hogy a békés átmenet – vagyis a modellváltás – sikerült, s erre 1990 elején kimondottan büszke volt Horváth: „16-án Nagy Imréék temetése, október 23-án a köztársaság kikiáltása és az azzal kapcsolatos események az én véleményem szerint békésen, normálisan, a jogállamiság kereteire utaló külső és belső feltételek mellett zajlottak le. Ennek a szervezetnek volt a feladata, hogy a belső biztonsági oldalról ezt előkészítse”. (Sok egyéb mellett, ez is volt a feladata).
A vezérőrnagy büszkesége / Ill.: PS
Kultúrnemzethez méltó körülmények…
Tény, hogy ’89-ben az összes ügynöküket, titkos megbízottjukat, tisztüket bevetették. A polip keze mindenhová – az összes újsághoz, pártokba, csoportokhoz, nagykövetségekhez – elért. Horváth a meghallgatáson kihasználta az alkalmat és köszönetet mondott embereinek: „Nem árulok el titkot, ha azt mondom, hogy a nemzetközi kapcsolatrendszert, a Külügyminisztériumot és egyebeket riasztottunk ebben az ügyben. Nagy hálával tartozunk néhány olyan követségnek, követségi munkatársnak, aki közreműködött ennek a fölzaklatott hangulatnak a rendezésében annak érdekében, hogy Nagy Imre temetése méltóságteljes, egy kultúrnemzethez méltó körülmények között történjen meg”.
Horváth kultúrnemzete / Ill.: PS
Történelmi pillanat: TGM felháborodik
Horváth a kultúrnemzet, méltóságteljes kifejezések emlegetésével túl messzire ment, hiszen ezek után megtörtént az, ami szinte példa nélküli a meghallgatáson: az állambiztonsági vezetőt szembesítik az igazsággal. De halljuk Tamás Gáspár Miklóst: „Egy másik személyes tapasztalatomat hadd mondjam el! 1989. június 16-án Önök az események sima lezajlását biztosították – egy évvel azelőtt más történt. Azok nem Önök voltak, hanem a rohamrendőrség, amely szétverte a tüntetést, meg a hátamat. Meg kell mondanom, ott is látható volt, hogy azt ezt politikailag előkészítette, az nem a dolog sima lezajlása mellett volt. Az a politikai, rendőri vagy állambiztonsági szerv, amely ezt 1988. június 16-án intézte, konfliktusra törekedett. Arra törekedett, hogy botrány legyen, meghozzá nagy botrány, nyilvános botrány és mindenki tudomásul vegye, hogy itt mi a helyzet. Máskülönben nem lehetett volna három-négy órán keresztül verni a tömeget Budapest belvárosában”. Igen, kedves bizottsági tagok, mert akkor az volt az érdek. Ahogy ma már azt is tudjuk, hogy 1989-ben is felkészültek a legrosszabbra: ölni is képes embereket vezényeltek az utcákra. „Kritikus helyzetben tüzet nyitni egyfajta erkölcsi felelősségvállalás és bármilyen furcsán hangzik, bátorság kérdése is” – hangoztatta 1989 elején a BRFK pártbizottsága.
Kis Jánost üldözik /Forrás: Nol.hu
Horváth: Kértem, hogy ne figyeljék meg önöket
Külön pikáns az a rész, ahol Horváth előadta (azt hazudta), hogy a III/III-as csoportfőnökség 1989. decemberi parancsnoki értekezletén keményen rendreutasította az állományt, mert azt észlelte, hogy nem hajtották végre a parancsát, és továbbra is gyűjtenek információkat a pártokról és tagjaikról. Bizonyára rosszul emlékezett. Az említett értekezleten valójában azt mondta: „operatív pozícióval kell rendelkeznünk mindenütt, ahol ellenséges tevékenységet folytató személy dolgozik és kapcsolatot kell létesítenünk azokkal az újságírókkal is, akik pozitív vonatkozásban felhasználhatók, akikre építhetünk. Az utóbbiak vonatkozásában meg kell vizsgálni a „menedzselés” lehetőségét”. Ki mondta nagy rendszerváltónk, Forró Tamás nevét, ki mondta? A többi menedzseltről bővebben itt írtunk: Láthatatlan, ma is aktív hálózat.
És a valóság (89) /Ill.: PS
Horváth: Most fogják kifosztani Magyarországot
Horváth a sok hazugság, felelősség-áthárítás mellett néha igazat is mondott – igaz, nem fejtette ki az igazság minden részletét – : „Ez az állomány erkölcsileg, politikailag, szervezetileg teljesen szét van verve. Tíz-tizenöt éven keresztül Magyarország itt áll a nemzetközi nyomással szemben, és ebben az országban mindenki azt tesz, amit akar. Bármelyik internacionális monopólium úgy fogja a magyar érdekeket, anyagi eszközöket, nemzeti értékeket elvinni, ahogy akarja, mert nem lesz, aki észrevegye, hogy itt valamilyen személynek vagy csoportnak az érdekei jelentkeznek…”. Jövőbe látó sorok, bár Horváth, ahogy Hankiss Ágnes is megjegyezte, azt nem tette hozzá, hogy a „nagy kiárusításban pontosan a kötelékben röpülő elvtársi hálózatok játsszák majd a kiárusító szerepét”. Eljátszották, megtették, túlélték. A többi meghallgatással és az elhallgatásra ítélt jelentéssel következő részünkben foglalkozunk.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS