Nagy Imre újratemetése: az elmaradt forradalom bábmesterei

Huszonöt éve, 1989 június tizenhatodikán temették újra Nagy Imrét és négy mártírtársát. A felemelő eseményre az ellenzék, az MSZMP és az állambiztonsági szolgálat is különös figyelemmel készült. Az utóbbi mindent bevetett azért, hogy az átmenet ne torkolljon forradalomba. A Hamvas Intézet dokumentumgyűjteményének segítségével megírt riportunkban drámaian rajzolódik ki: alig volt olyan ellenzéki csoport, politikai alakulat, vagy szerkesztőség, ahol ne állt volna rendelkezésre beépített emberek egész hada az esetleges radikalizálódás megfékezésére. Másként szólva: az elvtársak nagyon odafigyeltek, nehogy mások forgatókönyve szerint menjen végbe a rendszerváltás. Cikkünk végén pedig egy olyan dokumentumba pillanthatnak bele, ahol a III/III. utolsó parancsnoka pontosan felvázolja: hogyan fogják a "nekik megfelelő embereket" a rendszerváltás után is helyzetbe hozni.

KOVÁCS BÁLINT – PestiSrácok.hu

„Tetszettek volna forradalmat csinálni!” - ezzel a cinikus mondattal vágott vissza a néhai miniszterelnök, Antall József az MDF-en belüli ellenzéknek, akkor, amikor többen kifogásolták a puha, túlságosan is puha rendszerváltást. Tény, hogy a számonkérés elmaradt, és a régi rendszer sikeresen átmentette magát. A Hamvas Intézet Állambiztonsági játszmák című kiadványából (itt teljes egészében elolvasható) kiderül, hogyan manipulálta a közvéleményt és az ellenzéket a Szolgálat Nagy Imréék újratemetésekor. A kutatóintézet alapítója, Hankiss Ágnes publikációjában összegyűjtött titkos jelentések félelmetes szervezettségről árulkodnak: az állambiztonság a létező összes csatornát felhasználta ahhoz, hogy az újratemetés a „nemzeti megbékélés” ünnepe legyen. Csak semmi forradalom!

„Politikai kompromisszumok is elképzelhetőek”

'56 mártírjait 1989. június 16-án temették újra, az MSZMP és a Szolgálat természetesen attól félt, hogy az esemény „rossz irányba” fordulhat és megismétlődhetnek a harminchárom évvel azelőtt történtek. '89 májusán Horváth József „vezérőrnagy elvtárs ismertette az MSZMP Politikai Bizottsága álláspontját, mely szerint június 16-án nem tartja indokoltnak a temetés mellett politikai demonstráció szervezését. Ez az álláspontot az ÁB szolgálat is magáévá tette” - írja a jelentés. Azt ezt követő húszoldalas (!) Intézkedési Terv szerint „Nagy Imre és társai jogi rehabilitációját ez időpontig el kell végezni, elő kell készíteni a politikai rehabilitációjukat, ezen túl további politikai kompromisszumok is elképzelhetőek”.

A Fidesz fáklyás menetét különösen veszélyesnek tartották

A cél az ellenzék és a közvélemény befolyásolása volt: forradalom helyett békés átmenetre volt szükség. Ezt erősítették minden vonalon. Ahogy a már említett Horváth vezérőrnagy összefoglalja: „a társadalom felé megindult annak sugalmazása is, hogy június 16-át a temetés, a nemzeti megbékélés, a közmegegyezés napjának kell tekinteni”. Miért volt ez fontos? „Ha a kegyeleti, nemzeti megbékélés jelleg hangsúlyozása tovább terjed – ezt hálózati úton erősíteni kell – megakadályozhatók a különünnepségek” -írják. A Fidesz tervezett fáklyás menetét különösen veszélyesnek tartották.

Beépített újságírók szinte az összes lapnál

Meglevő pozíciónkat fel kell használni olyan cikkek megjelentetésére, amelyek azt sugallják, hogy a nemzet érettségének bizonyítéka lesz ha a június 16-i események rendben zajlanak le” - adja ki az utasítást az ÁB. Ezért a kezükben lévő és a láthatatlan, de legalábbis nehezen észrevehető dróttal mozgatott „lapok is a konfrontáció elkerülésére, a gyász, a kegyelet megadására szólítanak fel”. Egy későbbi jelentés már magabiztosan írja: „a tervezett cikkek előkészítése megtörtént”. Az Állambiztonság által megrendelt cikkel közül a „Székely László” fedőnevű titkos megbízott a Magyar Világban, az „Amatőr” fedőnevű pedig a Magyar Hírlapban jelentett meg írást, de a Magyar Nemzet sem maradhatott ki. „Ebben a temetést, mint társadalmi megbékélés, a konszenzus irányába tett politikai lépésként értékelik, melyen keresztül a kormányzat a múlt hibáin átlépve a kibontakozó demokratizmus békés továbbvitelére törekszik” - írja a jelentés. De a többi újságot is behálózták: a terv szerint kiemelten fontos volt a megrendelt cikkek elhelyezése a Reform és Unió című lapokban és a Hiány és Munkás című szamizdat-kiadványokban, nem beszélve az MTI megrendelt híreiről, a Magyar Rádióról és tévéről.

Beütött főszerkesztőből lett a Leleplező vezetője

Jó példa a beszervezett újságírók túlélésére és metamorfózisára Tőke Péter története. Ő a Rev.hu adatbázisa szerint „1972-ben (beszervezésekor) a Hétfői Hírek, később a Reform munkatársa volt. A rendszerváltás idején a Reform főszerkesztője. Nagy Imre és társai újratemetésének operatív előkészületei kapcsán azt a feladatot kapta, hogy információkat szerez a független lapok temetéssel kapcsolatos terveiről, és interjút készít... Egy rövid interjú valóban készült is Horváth István belügyminiszterrel (és egy másik Kárpáti Ferenc honvédelmi miniszterrel), mellette „Puccs nélkül” egy másik cikke is megjelent”. Tőke Péter mostanság a Leleplező című „független, szólásszabadság folyóirat” főszerkesztőjeként ismert... „Botrányos valóságok! a döbbenet, a kijózanodás és a remény lapja. a jövő történelme. a nemzeti hírháló és a magyarok szövetsége partnere” - írja lázadó kiadványáról. Ez ám a karrier! - persze nem egyedülálló.

Szabad Európa Rádió – a Szolgálat zsebében?

Arra, hogy a polip csápjai még ekkoriban is – amikor már sokan erőtlennek hitték – elértek mindenhova, jellemző a Szabad Európa Rádiót érintő jelentések. Ezek szerint továbbra is voltak embereik a SZER-ben, nem véletlenül írják magabiztosan: a SZER felé a „megfelelő információt eljuttatták, valószínűsíthető, hogy a rádió a mi elképzelésünknek megfelelő műsorokat fog sugározni”.

Megrendelt Király Béla-interjú a Panorámában

A közvéleményt célzó irányított agymosás mellett a belföldi és külföldi hangadókra is figyeltek. Tételesen felsorolták, melyik beépített emberük melyik nagykövetet, célszeményt keresse, kövesse, befolyásolja. Kiemelten fontos volt, hogy az emigránsok két jelentős, a temetésre hazalátogató alakját, Király Bélát és Kopácsi Sándort meggyőzzék arról, hogy az újratemetésnek kegyeleti eseménynek kell lennie. Egy jelentésben "boldogan" újságolják, hogy megvan a Királlyal készült interjú, amit a Panorámában fognak leadni. Ez minden valutát megért: egy titkos megbízottal (tmb) külön forgatócsoportot küldtek Amerikába, hogy otthonában faggassák a célszemélyt. A jelentésben megjegyzik: „Kopácsi Sándorral az interjú anyagi okokból nem realizálódott”.

Fidesz: "békéltettek" és konspiráltak a belső emberek

Azokat a titkos megbízottokat, akiknek nem jutott személyre szabott feladat, különböző osztályokba sorolták. A különösen veszélyesnek tartott Fideszre és az SZDSZ-re külön osztályt állítottak. Az Intézkedési terv szerint a 2. osztály „folyamatosan, naprakészen figyelemmel kíséri technikai és hálózati úton a FIDESZ álláspontjának alakulását. „Temesvári” és Ádám András” fedőnevű tmb-ken keresztül erősíti a demonstráció-ellenes álláspontot. „Kocsis Lajos” fedőnevű tmb-n keresztül a sajtó felé kiszivárogtatja a FIDESZ-nek a kérdésben tanúsított megosztott álláspontját”. A Republikánus Körben a beépített emberek feladata a „meglévő ellentétek szítása” és a békés szárny erősítése volt. Az MDF-ben „Erdélyi Miklós” feladata volt, hogy nyugalomra intse a többieket. Ő – ha minden igaz – be is ülhetett később a parlamentbe, talán egyszer azt is megtudjuk, mi volt a valódi neve.

„Makulátlan múltú” emberek a jövő ügynökségébe

Az ÁB (illetve az MSZMP) terve sikerült: az esemény békés volt, s utána is „rendben ment az átmenet”. Nem csupán a forradalom maradt el, sokan még a rendszerváltást is kétségbe vonják. No, de mi lett a hálózattal? Sokat mondó az a jegyzőkönyv, amely az 1989. június 22-én zajló III/III-1-es osztályértekezletén tanácskozásról készült, és amelyben Horváth József, a III/III utolsó parancsnoka vezeti le, hogyan kell megszerezniük a kulcspozíciókat a rendszerváltás forgatagában: „Nagyon fontos, hogy ne azokból az operatív tisztekből növeljük a létszámot, akiktől meg akarunk szabadulni és betesszük őket valamilyen állásba, ahol mindenki tudja, hogy az állambiztonságtól jöttek. Az ilyen állomány nem SZT-állomány, hanem egy groteszk, nevetséges szituáció. Ezzel szemben abból kell kiindulni, hogy a kinevezésre tervezett, tehetséges, hozzánk pozitívan kötődő ember olyan legyen, aki ízig-vérig állambiztonsági emberré válhat, akit ebben a minőségében a kapcsolattartóján kívül mást nem ismer. (...) A jövő útja, hogy a civil életből, megfelelő felkészültségű, funkcióban lévő, hozzánk pozitívan viszonyuló embereket nyerjünk meg és próbáljuk valamilyen módon, főként a tehetsége által megfuttatni, s így a nekünk megfelelő helyzetbe hozni”.

Vezető képünkön Galambos Tamás Nagy Imre újratemetése című festményének részlete látható.