Pesti Srácok

A Balaton a balatoniaké - tiltakoznak az MSZP-s népszavazás ellen a tó környéki települések

A Balaton a balatoniaké - tiltakoznak az MSZP-s népszavazás ellen a tó környéki települések

A Balatoni Szövetség azt szorgalmazza, hogy a tó strandjairól a Balaton-parti önkormányzatok dönthessenek, megítélésük szerint az ügyben nincs szükség országos népszavazásra.

A Balatoni Szövetség elnöksége és tóparti települések polgármesterei kedden Balatonfüreden tartott egyeztetésükön erről állásfoglalást fogadtak el. A tanácskozáson, amelyre az összes Balaton-parti város polgármesterét meghívták, Alsóörs, Badacsonytomaj Balatonakali, Balatonfenyves, Balatonfüred, Fonyód, Kenese, Siófok és a Somogy Megyei Önkormányzat képviseltette magát, Keszthely és Gyenesdiás írásban küldte el álláspontját.

A Lombár Gábor, a Balatoni Szövetség elnöke által jegyzett állásfoglalásban azt írták: a Balaton-parti önkormányzatok "jó gazdái a strandjaiknak", amelyet – tették hozzá – bizonyít, hogy évről-évre fejlesztések sora valósul meg önerőből és központi forrásból, növelve a szolgáltatások minőségét. Felhívták a figyelmet arra, hogy "a magas színvonalat csak úgy tudják a települések fenntartani", ha megfelelő bevételekhez jutnak a strandok, illetve a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatások révén. Hangsúlyozták, elvárják, hogy hagyják meg a döntés lehetőségét az egész évben ott élőknek, illetve az őket képviselő önkormányzati testületeknek a strandok fizetőssé vagy ingyenessé tételéről.

PestiSracok facebook image

– olvasható az állásfoglalásban. Azt hangsúlyozták, hogy "a tulajdonos parti önkormányzatoknak nem áll sem jogában, sem szándékában a strandok területének értékesítése", azok státuszát – mint írták – "szigorú szabályok korlátozzák, nagyon helyesen".

– hangoztatták.

Az MSZP július végén népszavazást kezdeményezett három kérdésben: a természetes tavak melletti, köztulajdonban álló strandok ingyenességéről, az ilyen strandok területén történő építési és változtatási, illetve elidegenítési tilalomról. A Nemzeti Választási Bizottság a benyújtástól számított 30 napon belül dönt a kérdések hitelesítéséről. Nyakó István, az MSZP sajtófőnöke a népszavazási kezdeményezést kedden sajtótájékoztatón azzal indokolta, hogy mára a Balaton minden ötödik kilométerére "egy fideszes mágnás" beruházása jut, a tihanyi hegyet lassan eldózerolják a jobb kilátásért, a szabadstrandok fizetőssé váltak, több mint 60 milliárd forintot kaptak az "újburzsujok" szállodaépítésre a járvány időszakában, Keszthelyt pedig "bevette a Fidesz", az lett a balatoni főhadiszállása.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?