Vágvölgyi B. Andrást egy egészen prózai ok miatt váltották le a 9 Magazin nevű lap éléről: nem járt be a munkahelyére. Két, hasonlóan evidens dolog miatt vették vissza. Baranyi kebelbarátja lényegében kerületi Pravdát csinált a helyi médiából. Az ilyen kvalitásoktól lesz független a sajtó – tudtuk meg Baranyitól.
Vágvölgyi B. Andrást még májusban bocsátották el a ferencvárosi önkormányzati laptól. Ezt követően hónapokon keresztül fúrták-faragták egymást a baloldali képviselők, hogy ki vezesse az önkormányzati médiát. Kivetette volna hálóját rá az MSZP; ők a DK-s Kálmán Olga férjét, Hoffmann Györgyöt szerették volna pozícióban látni. Baranyi Krisztina – ha már az emberét sikerült az ellenfeleknek kirúgni – volt párttársát, Pataki Mártont helyezte volna a főszerkesztői székbe. Felmerült Gőz Gabriella neve is, aki 2003 és 2007 között Gyurcsány Ferenc sajtósaként sajátította el a függetlenség és objektivitás apró trükkjeinek százait. Vágvölgyi B. Andrást egyébként egészen prózai ok miatt váltották le a 9 Magazin nevű lap éléről: nem járt be a munkahelyére.
Most mégis újra Vágvölgyi vezeti a kerületi médiát, pedig ezt még Baranyi helyi (megmaradt) szövetségesei is ellenezték. Hogy mégis miért került vissza a kirúgott vezető, azt szerettük volna megtudni patrónusától, válaszok helyett azonban csak annak az okfejtését hallgathattuk meg, hogy a sajtó akkor sajtó, ha Baranyi azt mondja.
Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS