Pesti Srácok

A bíróság malmai lassan őrölnek, de őrölnek: a Debreceni Törvényszék már ki is szignálta a Szeviép-ügyet

A bíróság malmai lassan őrölnek, de őrölnek: a Debreceni Törvényszék már ki is szignálta a Szeviép-ügyet
Szeviép Pécsi Ítélőtábla a Szeviép Zrt. egykori vezetőit 2020.07.08. Fotó: Horváth Péter Gyula

Ahogy arról pénteken beszámoltunk, a Kúria új másodfokú eljárás lefolytatására a Debreceni Törvényszéket jelölte ki az úgynevezett Szeviép-ügyben. A Debreceni Törvényszék megkeresésünkre közölte: március 2-án kapták meg az iratokat, ezt követően a büntetőkollégium vezetője már ki is szignálta a csődbűntett miatt folyamatban lévő büntetőügyet. Mint írták, a büntető tanács elnökének most harminc napja van, hogy az ügyet megvizsgálja és tárgyalást tűzzön ki. Arra is felhívták a figyelmet, hogy mivel hatályon kívül helyezés miatt megismételt eljárásról van szó, a Szeviép-ügy elbírálása a szabályok szerint soronkívüliséget élvez. Az már egy más kérdés, hogy a zárás hogyan befolyásolja majd a bíróságok működését. Úgy tudjuk, ahogy több bíróságon, úgy Debrecenben is pénteken tanácskoztak arról, hogy a járványügyi szigorítások árnyékában miként folytatható biztonságosan a bírósági munka és az eljárások lefolytatása.

A több, mint 500 családot megkárosító Szeviép Zrt., Botka László szegedi exszocialista polgármester házi beszállítói ellen nyolcadik éve folyik a büntetőeljárás. 2015 nyarán emelt vádat ellenük a Csongrád Megyei Főügyészség, csődbűncselekmény miatt. A vádirat szerint az építőiparban tevékenykedő üzletemberek több száz alvállalkozójukat nem fizették ki. Ők ugyan a válságra és kintlévőségeikre, csúszó állami megbízási díjakra hivatkoznak, csakhogy a vádiratból is jól látható: a Szeviépnek volt pénze, csak éppen másra költötték, külföldi beruházásokba és saját érdekeltségű cégeikbe tolták ki az utolsó százmilliókat is, tagi kölcsönök formájában, miközben már fizetésképtelenséget jelentettek. Olyan cégeknek, szervezeteknek kölcsönöztek, amelyek szintén fizetésképtelen állapotban voltak, így esély sem volt arra, hogy a kihelyezett kölcsönök megtérülnek. Mindösszesen a Szeviép vezetői a vádak szerint csaknem 12 milliárd forint kárt okoztak, ebből a kifizetetlen alvállalkozóknak 6,5 milliárdot. Számtalan kis-, családi vállalkozás tönkrement a Szeviép miatt, emberéletek törtek derékba.

Első fokon több év letöltendő börtön, másodfokon felmentés

A tényállás végtelenül egyszerűnek tűnik: a tetemes iratanyag, szakértői jelentések is levezetik a klasszikus csődbűncselekmény mikéntjét. Az első fokon eljáró Szegedi Járásbíróság 2018 novemberében több évi börtönbüntetésre ítélte a Szeviép-vezéreket: O. Józsefet, B. Sándort és P. Lászlót. Az elsőrendű vádlott 5 év 2 hónap fogházat, a másodrendű vádlott 6 év börtönt, míg a harmadrendű vádlotta 5 év 2 hónap letöltendő börtönt kapott.

PestiSracok facebook image

Másodfokon a Szegedi Törvényszéken – azt követően, hogy ketten is kiestek a bírói tanácsból (egy bíró online képzésre ment, egy másik elfogultságot jelentett, mert állítólag az egyik vádlottól bérelt lakást) – olyan összetételű tanács tárgyalta le a Szeviép-ügyet, amely egyfelől mindenki megdöbbenésére, sokak szerint abszurd indokolással felmentette a vádlottakat, másfelől utólag összeférhetetlenségi ok is felmerült.

A rendszerváltás utáni legnagyobb bírósági botrány tört ki Szegeden a Szeviép-ügyben

A PestiSrácok.hu 2020-ban több, mint 50 cikkből álló tényfeltáró riportsorozatban mutatta be, milyen vélt összefonódások lehettek a Szeviép-ügy egyes bíráival kapcsolatban. Ennek hatására olyan botrány tört ki, amilyen még nem volt a magyar bíróságokon. Bár az Országos Bírósági Hivatal (OBH) azonnal átfogó vizsgálatot indított és végül több ítészt szolgálati bíróság elé is állítottak, illetve megfosztottak jogköröktől, feladatköröktől, mindaz, ami történt, alapjaiban ingatta meg a társadalomnak az igazságszolgáltatás függetlenségébe vetett hitét.

  • Az első gyenge láncszem, aki bemutattunk, Nóvé Ágnes volt, aki úgy ült be a Szeviép-ügy bírói tanácsába és tárgyalta végig az önkormányzat beszállítóinak büntetőügyét, hogy elfelejtette jelezni: férjével közös cége beszállítója volt a szegedi önkormányzatnak, illetve az önkormányzati cégnek. Egy másik céggel közös konzorciumban több százmillió forintos zöldváros-projektet nyertek el kivitelezőként, emellett két kisebb munkára is kiválasztotta őket a 100 százalékos önkormányzati tulajdonú cég. Számláikat az ítélethirdetés előtt állították ki és küldték meg az önkormányzatnak.
  • Nóvé Ágnes egyébként időközben a Czeglédy-ügy tanácsába is beült, részt is vett néhány tárgyaláson, de később elfogultság miatt kiszállt belőle. Ennek oka feltehetően az lehetett, hogy Czeglédy Botka László jogi képviseletét is ellátta korábban, ezért a bírónő maga is úgy érezhette, hogy az előzmények után talán fennállhat az összeférhetetlensége. Emiatt a Szegedi Törvényszéken nem is maradt bíró, akire kiszignálják a pert. A Czeglédy-ügyet jó gyorsan el is vitték Szegedről – a büntetőper a Kecskeméti Törvényszéken folytatódik.
  • Csak hogy felidézzük: nem Nóvé ügye volt az egyetlen gikszer a Szegedi Törvényszéken a Szeviép-ügy kapcsán sem. Most a Szeviép-nél maradva, csak felsorolásként: a tanácsvezető bíró, Kovalcsik Éva potom pénzért jutott hozzá egy belvárosi önkormányzati palotalakáshoz, méghozzá úgy, hogy előtte nem is ő volt a bérlő, csak eltartási szerződést kötött az idős, beteg lakóval.
  • A büntetőkollégium helyettes-vezetőjének feladatköréhez tartozott a büntető ügyek kiszignálása, aki az egyik vádlott védőjének, Szilágyi Jánosnak volt a párja.
  • Példátlan vizsgálat indult az OBH részéről az ügy tisztázására. Kiemelt ügyeket vettek el Szegedtől, vagy bíróktól, szignálási jogkörétől megfosztották a büntetőkollégium helyettes vezetőjét, és fegyelmi vizsgálatok indultak – hogy kik ellen, azt az OBH nem árulja el. Annyi tudható, hogy a korábbi kettő mellett egy harmadik ítésznek is szolgálati bíróság elé kell állnia. A háromból egy bíró fegyelmi ügyét pedig felfüggesztették a Szeviép-per lezárultáig.

A szegedi bírák ügyében eljárások indultak

Azért túl sok haja szála nem görbült az érintett bíráknak. A legjobban Tárkány-Szűcs Babett, a törvényszék akkori megbízott elnöke szenvedte meg a történteket, holott ő volt az, aki az első cikkünk után azonnal belső vizsgálatot indított és fegyelmi eljárást is kezdeményezett. Ő már nem elnök, pedig éppen zajlott a pályáztatás és az egyetlen pályázóként ő aspirált a kinevezésre. Kovalcsik Évát nyugdíjazták, de erre azért került sor, mert betöltötte a nyugdíjkorhatárt. Nagy Andrea büntetőkollégiumi vezetőhelyettes ügykiszignálási jogát elvették. Nóvé Ágnes büntetés-végrehajtási bíró lett, vádiratokat nem tárgyal.

A felmentő ítélet hatályon kívül helyezve

A Szeviép-ügyből a Szegedi Ítélőtáblát és a Szegedi Törvényszéket is kizárták, így harmadfokon a Pécsi Ítélőtábla vizsgálhatta meg az ügyet. A másodfokú eljárást súlyos eljárási hibák miatt hatályon kívül helyezték. Ugyan a vád és a védelem is fellebbezett, a hatályon kívül helyező ítéletet helybenhagyta a Kúria. És itt még mindig nem értünk a történet végére. Ennek a kúriai határozatnak a dátuma 2020 decembere.

Irány Debrecen!

Mivel a Szegedi Ítélőtáblát korábban már kizárták, így maga a Kúria jelölte ki azt a bíróságot, amelynek le kell tárgyalnia az ügyet. Megkeresésünkre március 2-án közölték, hogy majdnem egy hónappal korábban, február 8-án kijelölték a Debreceni Törvényszéket. Ma már tudjuk, hogy Debrecen éppen március 2-án kapta meg az iratokat. Az ügyben korábban tapasztaltakhoz képest rekordgyorsasággal jártak el, ugyanis már ki is jelölték a bírói tanácsot, amely elé vádlottként állnak majd a Szeviép-vezérek. Hogy mikor, azt még nem tudni.

– írta a Debreceni Törvényszék sajtószóvivője.

Vezető képünkön két vádlott látható a Pécsi Ítélőtáblán. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.