Sajtóértesülések szerint márciusban amerikai kormányzati tisztviselők afelől érdeklődtek a brazil állami olajvállalatnál, a Petrobrasnál, hogy hajlandó lenne-e növelni a nyersolaj-kitermelését, miután az orosz-ukrán háború miatt az egekbe szöktek az olajárak. De nem jártak sikerrel, sőt, az olajvállalat később azt is tagadta, hogy sor került volna a találkozóra.
A hírügynökség információi szerint a Petrobras azt a választ adta, hogy a kitermelés mértékét az üzleti stratégiához igazítják és nem a diplomácia függvénye, a termelés rövid távú növelése pedig logisztikai kihívások miatt nem lehetséges. Az amerikai külügyminisztérium szóvivője nem kommentálta a márciusi Petrobras-találkozóval kapcsolatos értesüléseket a Reutersnek, csak annyit mondott el, hogy „mindent megtesznek annak érdekében, hogy csökkentsék az orosz lépések hatásait” és hogy együttműködnek az energiavállalatokkal annak érdekében, hogy növeljék a kapacitásokat a piac energiaellátására, különösen az árak emelkedése közepette. A Petrobras közleményében tagadta, hogy bármilyen találkozóra sor került volna az amerikai külügyminisztérium képviselőivel és nem kommentálta az arra vonatkozó kérdéseket, hogy kapcsolatba lépett-e vele bármilyen amerikai kormányzati szerv – írja a Portfolio, a Reuters nyomán.
A Reuters forrásai szerint először az amerikai és a brazil kormány vette fel a kapcsolatot, majd a Petrobras vezetőivel volt egy informális találkozó, amikor az amerikai kormányzati tagok arról érdeklődtek, hogy a brazil olajvállalatnak vannak-e kapacitásai a termelés rövid távú növelésére. A Petrobras képviselői szerint azonban egy ilyen lépés stratégiai célok és logisztikai akadályok miatt nincs napirenden. Mindenesetre hozzátették, hogy középtávon növelik a kitermelést a korábbi terveiknek megfelelően, miszerint 2026-ig napi 500 ezer hordóval bővítenék a kitermelést. Bento Albuquerque brazil bánya- és energiaügyi miniszter áprilisban azt mondta a Reutersnek, hogy kétszer találkozott Jennifer Granholm amerikai energiaügyi miniszterrel, hogy megvitassák a dél-amerikai ország szerepét a globális nyersanyagárak megfékezésében. Washington átfogó diplomáciai erőfeszítéseket tesz a globális olajellátás biztosítására és az árak kordában tartására Moszkva ukrajnai inváziója után. Az amerikai tisztviselők az ukrajnai háborúval és a környezetvédelmi politikával kapcsolatos nézeteltérések ellenére is igyekeznek javítani a kapcsolatokat Jair Bolsonaro elnök kormányával, miután Brazília a világ kilencedik legnagyobb olajtermelője. A Petrobras állítása szerint a kormánytól függetlenül működik, de a legnagyobb részvényese a brazil állam – írja a Reuters. Az amerikai kormány a hazai olajvállalatokat is felszólította, hogy növeljék a kitermelést és márciusban Venezuelába utaztak, ahol évek óta először folytattak magas szintű tárgyalásokat. Ekkor a Venezuelát sújtó olajszankciók enyhítéséről is beszéltek.
Forrás: Portfolio; Fotó: MTI/EPA/Fernando Bizerra Jr.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS