Pesti Srácok

A bűnismétlés megakadályozása miatt tartóztatták le Szöőr Annát

null

A vádlott többszörösen büntetett előélete miatt, és a vele szemben többszörösen elrendelt távoltartás szabályai ismételt megszegése, tehát a bűnismétlés veszélyének megakadályozása érdekében rendelte el a bíróság Szöőr Anna letartóztatását – tudatta a PestiSrácok.hu-nak megküldött közleményében a Fővárosi Törvényszék. Hozzátették: a bíróság az eljárási törvény rendelkezéseit, különösen az arányosság elvét szem előtt tartva hozta meg végzését. Miként kedden megírtuk: kedden volt az előkészítő tárgyalása a zaklatás vádjával a Budai Központi Kerületi Bíróság előtt álló dr. Szöőr Anna pszichológus-jogásznak, akit a bíróság letartóztatott. A nőt azzal vádolják, hogy elektronikus leveleivel hosszú ideje zaklatta volt házastársát és annak rokonait. A pszichológus-jogász tagad.

Megkerestük a történtek kapcsán a Fővárosi Törvényszék sajtóosztályát. Az alábbi kérdéseket küldtük:

Mi indokolta a kényszerintézkedés elrendelését egy olyan minősítésű büntetőügyben, amelyben nem igazán szoktak letöltendő szabadságvesztést ítélni?

Mennyire gyakori a Fővárosi Törvényszékhez tartozó bíróságokon internetes zaklatás (nem fenyegetés) esetén kiszabott büntetésként a letöltendő börtönbüntetés, illetve kényszerintézkedés elrendelése, őrizetbevétel formájában?

PestiSracok facebook image

Dr. Szöőr Anna és védője tájékoztatása szerint, bár a vád online zaklatás, 49 darab elektronikus levél, az azokat tartalmazó adathordozók másolatát a védelem a mai napig nem kapta meg. Mi ennek az oka?

Dr. Szöőr Anna és védője tájékoztatása szerint az ügyben készült szakértői vélemény egyáltalán nem tér ki arra, hogy milyen IP-címről érkeztek a zaklató levelek, ezért a védelem indítványt nyújtott be a szakértői anyag kiegészítése tárgyában, amelyet a mai napig nem bíráltak el. Ez hogy fordulhat elő? Milyen lehetősége van ilyenkor a védelemnek?

Tudomása van-e a törvényszéknek, illetve a Budai Központi Kerületi Bíróságnak arról, hogy Szöőr Anna jogászként bírósági összefonódásokat vizsgál, többek közt a Fővárosi Törvényszékhez tartozó bíróságokon és könyvet ír a témában? Ennek az információnak a tudatában felmerülhet-e elfogultság a kényszerintézkedésről döntő bírósággal szemben?

A Fővárosi Törvényszék az alábbi választ küldte megkeresésünkre:

  1. A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészég 2020. január 24-én kelt, 2020. január 27-én érkezett vádiratában két rendbeli zaklatás vétségével, házastárs sérelmére elkövetett zaklatás vétségével, valamint becsületsértés vétségével emelt vádat dr. Szöőr Annával szemben.
  2. Az ügyészség vádiratában – a bűnismétlés lehetőségének megakadályozása érdekében – indítványozta a vádlott letartóztatását.
  3. A kényszerintézkedésre vonatkozó indítvány megalapozott elbírálása érdekében a bíróság ülést tűzött ki, először 2020. február 10-re. Erről az ülésről dr. Szöőr Anna előzetesen kimentette magát – ezt a bíróság elfogadta, s az ülés megtartását 2020. február 18-ra halasztotta. Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy a terhelt az eljáró bíróhoz intézett elektronikus levelében köszönetét fejezte ki a halasztással összefüggésben és annak adott hangot, hogy ily módon a február 18-i ülésre lehetősége nyílt alaposan felkészülni.
  4. A 2020. február 18-i ülésen a bíróság – az eljárási törvény rendelkezéseit, különösen az arányosság elvét szem előtt tartva, figyelembe véve ugyanakkor, hogy a vádlott a vele szemben többszörösen elrendelt távoltartás szabályait ismételten megszegte – a bűnismétlés veszélyének megakadályozása érdekében elrendelte dr. Szöőr Anna letartóztatását. Az enyhébb kényszerintézkedés alkalmazására – a távoltartás szabályainak folyamatos megszegésén kívül – a terhelt többszörösen büntetett előélete miatt nem volt lehetősége a bíróságnak.