A Közép-európai Egyetem (CEU) menekült hátterű hallgatók számára kínál ösztöndíjas képzést, mindezt a magyar fővárosban. Tudják, ahonnan elvileg elüldözték a Soros-egyetemet. A CEU egyébként a tanulmányok négy éve alatt nem csupán a tandíjat, hanem a kollégiumi szállást is finanszírozza a migránsdiákok számára.
Emlékezetes: több tüntetést is szerveztek a CEU állítólagos üldöztetése és bezárása miatt, sőt, aláírást is gyűjtöttek a témában. „Európa nem hallgathat, amikor a civil társadalom, illetve maga a tudomány elől veszik el a levegőt, ahogy az történik éppen Budapesten a Közép-európai Egyetemmel (CEU)” – mondta 2017-ben Frank-Walter Steinmeier német államfő az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén, de hivatkozási alapként szolgált a(z ál)hír Judith Sargentini jelentéséhez is. A CEU miatt élőlánc és tüntetéssorozat is volt, annak ellenére, hogy a magyar kormány folyamatosan azt hangoztatta: szó sincs az egyetem bezárásáról. A politikai korbácsként használt CEU-ügy az ellenzéki pártok kedvelt eszközévé vált; a tanszabadság, az oktatásjogok élharcosai egészen Brüsszelig futottak a magyar kormány ellen hangolni a nemzetközi közvéleményt.
Érdemes felidézni azt is, hogy Michael Ignatieff, az intézmény rektora azt írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek: „a hét folyamán a sajtónak adott nyilatkozatai során az eddigi legvilágosabb jelét adta annak, hogy 2019. január elsején a kormányuk ki fogja szorítani a CEU-t Magyarországról”. A külügyminiszter a nyílt levélre adott válaszában újra politikai blöffről beszélt.
Pedig a CEU tényleg elmegy
– húzta alá a 168 Óra, amelynek úgy tűnik, egyáltalán nem sikerült fején találni a szöget, hiszen a CEU azóta is működik a budapesti campusán, sőt, mint láthatjuk, menekült háttérrel rendelkező hallgatóknak kínál négyéves képzési lehetőséget Budapesten. Vajon erről miért hallgatnak a balliberális médiában?
Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS