A csendes szülői többség
Ez is egy Tanítanék Mozgalom által szervezett tüntetés volt. Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
Dübörög a tüntetés- és sztrájkszezon. Bár az is igaz, hogy 12 éve gyakorlatilag permanens szezonja van a politikai demonstrációknak. És ez nagyon klassz: egy demokráciában szabad, és legyen is szabad bármikor ilyeneket csinálni. Persze Magyarország diktatúra, ezért aztán érthetetlen is, hogy mégis hogyan lehet ennyi tüntetés – de ilyen apróságokon ne akadjunk fel.
Szóval megint lesz tanártüntetés. Meg sztrájk. Vagy élőlánc. Vagy hídfoglalás. Nehéz követni, melyik nap épp melyik. Hogy könnyebb legyen: mindegyik lesz, ugyanazon a napon. És ez most már tényleg olyan monstre, giga-mega, össznépi lesz, hogy a Váli-völgyi taschenhitler rémülten tépi mindjárt az intarziát a Karmelita faláról, és alagúton, a Puskás stadion érintésével, majd pedig helikopterre szállva menekül Üzbegisztánba.
Fekete-Győr Andrást vállán viszi a tömeg a Parlament elé, ahol Puzsér Róbert felkeni Brüsszel magyarországi helytartójának (és Románia királyának), majd pedig Hadházy Ákossal karöltve közösen csatlakoznak azonnal az Európai Ügyészséghez.
Na jó, elég, és bocsánat a sok szarkasztikus sületlenségért. Nem, nem bagatellizálom el a tanárok problémáit. Írtam is erről már többször, a Politikai Hobbistában gyakran beszélünk is róla. Itt van a legutóbbi alkalom, amikor ezzel a kérdéssel foglalkoztunk a műsorban:
De vajon mit gondolnak erről az egészről a szülők? Ha a médiazajt hallgatjuk, ha csak felületesen figyelünk, ha a hangadók hangerejéből vonunk le következtetéseket, akkor nyilván azt hihetjük, hogy valóban egyként állnak a tüntetők mögött, és tényleg percek kérdése és bukik a puszták Trumpja. A hangadó szülők ugyanis ugyanolyan vad, fröcsögő DK-sok, mint a szakszervezetek. Szülői munkaközösségek vezérszónokaiként küldözgetnek körbe napi szinten 5–10 levelet, amelyben szervezik a megmozdulásokat, izzítják a hangulatot, agitálják a többi szülőt – és a gyerekeket is. Pontokba szedve sulykolják a szülőknek a teendőket: ne küldjék a gyereket szerdán iskolába, vegyenek részt az élőláncban, küldjék tovább az e-mailt, stb. A „szolidaritás” bűvös szavát harsogják szokás szerint. És ez sokaknál jól is rezonál. Persze, hogy az ember szolidáris egy tanárral, aki a gyerekeit oktatja, de nem tud belőle megélni.
Ugyanakkor egy szülő elsősorban azt várja el a tanártól, hogy tanítsa a gyerekét. Magyarra, matematikára, történelemre, földrajzra. Nem pedig azt, hogy politikai indoktrinációt folytasson. És pláne nem azt, hogy politikai megmozdulásokra rángassa magával. Egy átlagos szülő ugyanúgy küzd a mindennapokban, dolgozik, valószínűleg szintén nem annyi pénzért, amennyiért szeretne. Persze érezheti úgy, hogy a tanárok érte is tüntetnek, és próbálják is ezt a benyomást tenni a szervezők, hogy ők mindenkiért vonulnak, a hatalom ellen. Csakhogy ez (is) kontraproduktív. Ahogy a szülők e-mailekkel bombázása is. Mert más területeken dolgozó szülők is gyakran érezhetik úgy, hogy a munkájuk nincs kellően megbecsülve – ehhez nem kell az állami szférában dolgozni. Persze, a multik sokkal profibbak abban, hogy a kifacsart, kizsákmányolt munkaerővel elhitessék, hogy megbecsülik, és hogy ő igenis boldog ott – bezzeg az állam mekkora ellenség! Emlékszünk? Legalább ekkora hisztériát csapott a baloldal és a cselédsajtója, amikor a „rabszolgatörvénnyel” próbálták hergelni a munkavállalókat. Valójában alig emlékszünk – ennyire sikertelen és valótlan volt az a felhajtás. Nem vitás: a mostani erősebb, és egy valós problémán alapul (a pedagógusok valóban rendezetlen helyzetén), de ettől még nem tudja lázba hozni a széles tömegeket.
És ha a hangadó szülők mögé nézünk, akkor pontosan ezt látjuk. Hogy ők azt várják el a tanároktól, hogy tanítsanak. Az iskolától, hogy napközben gondoskodjon a gyerekről, vigyázzon rá, mert ő dolgozik, és nem tud. Nem szeretné, hogy tüntetésekre ráncigálják sem őt, sem a gyerekeit. A szülői munkaközösségek körleveleiben nem meri ezt elmondani, mert tudja, hogy a néhány DK-s hangadó azonnal keresztre feszítené. Ezért inkább csendben marad. Egy 40 fő körüli levelezőlistában ugyanaz a 4–5 ember nyomja folyamatosan a dudát. A többiek nem szólalnak meg. Ignorálják a leveleket. Aztán amikor már valakinek nagyon elege van, hogy napközben dolgozni próbál, de az e-mailjére agitáló üzenetek véget nem érő sora érkezik, akkor udvariasan megkéri a csoportvezetőt, hogy vegye ki a levelező listából. Mert látja, hogy a szülői munkaközösség eredeti funkciója helyett politikai szervezkedést folytat. És ebben ő nem szeretne részt venni, nincs rá kapacitása, nem érdekli. És emiatt szép lassan el is vesztették az ő korábban meglévő, a tanárok iránti szolid együttérzését, támogatását.
Senkinek ne legyenek illúziói: a mostani tüntetésen sokan lesznek. Óriási energiákat fektettek a megszervezésbe, a felperzselt föld taktikáját alkalmazva. De afelől se legyenek senkinek illúziói, hogy a tömeget nem az esetlegesen jogos igényeikért felszólaló tanárok teszik ki, de még csak nem is a velük szolidáris szülők. Hanem a vágyvezérelt orbanofóbok. A valódi jelszó az O1G, nem pedig a gyerekek jövője. És erre csak egy szűk kör vevő. A szülők nagy része távol marad. A gyerekeit pedig az iskolában szeretné tudni, nem a hidakon. És ez a csendes többség.
