Pesti Srácok

A Fővárosi Vízművek december elején balliberálisokra cserélt igazgatótanácsát "dicséri" a Budakeszi úti csőtörés káosza

A Fővárosi Vízművek december elején balliberálisokra cserélt igazgatótanácsát "dicséri" a Budakeszi úti csőtörés káosza

Napok óta áll a bál Budakeszin, hiszen egy csőtörés miatt katasztrofálissá vált a közlekedés a Budakeszi úton; hihetetlen dugók miatt bosszankodnak a helyiek. Szerdán már foglalkoztunk az esettel, azonban érdemes egy kicsit az események mögé nézni. A javítási munkálatok napokig tartanak, miközben közeledik a karácsony, az emberek pedig joggal dühösek és türelmetlenek. Sokan a helyi közösségi oldalakon írták ki magukból dühüket: többen az önkormányzatot támadták, tehetetlennek nevezve őket. Az igazság azonban egészen más, ahogy ez kiderült minap: a labda a Fővárosi Vízművek oldalán pattog, amely azt állította az önkormányzatnak, hogy sürgős besorolású munkát végeznek, azonban az egyik alvállalkozójuk elszólta magát, hogy itt bizony a "normális" fokozatú, szép komótos és legolcsóbb megoldást választották. Hogy jön ide a politika és a Karácsony Gergelyék által vezetett balliberális ámokfutás? Megmutatjuk.

Ahogy beszámoltunk róla, a Budakeszi Hírmondó Facebook-oldalán jelent meg, hogy a Fővárosi Vízművek Zrt. december 23-i határidővel rendelte meg a keletkezett hiba elhárítását. A Hírmondó arról számolt be, hogy "normál" kategóriás hibaelhárítás zajlik, vagyis értelemszerűen a legolcsóbb opció. A probléma ezzel csak az, hogy a budakeszi önkormányzatnak nem ezt mondták, hanem azt, hogy sürgősnek nyilvánították az esetet, és ennek megfelelően zajlik a helyreállítás. Azonban nem így történt, és közben a lakosság türelme elfogyott, hiszen senki sem értette, hogy miért utazik több órát kifele, vagy hazafele – és ne feledjük, hogy itt nem csupán Budakesziről van szó, hanem több település több tízezer lakosa szembesült ezzel a káosszal a Zsámbéki-medencében. Közben pedig gyűltek az önkormányzatot bíráló vélemények; sokan azt gondolták, hogy Budakeszi városvezetése töketlenkedik, holott nem erről volt szó. A Fővárosi Vízművek nem kezelte megfelelően a helyzetet, és az információk alapján még igazat sem mondtak. Ezt elégelte meg az önkormányzat, dr. Győri Ottilia polgármester pedig a munkálatok indokolatlan lassúságát kifogásolva azok azonnali felgyorsítására szólította fel a vízműveket egy levélben. A levélre azóta sem érkezett válasz, de friss hír, hogy a Fővárosi Vízművek az aszfaltkeverő telep munkagépének meghibásodására fogta az elképesztő helyzetet. Kicsit össze is zavarodtunk, mert eddig nem erről volt szó.

Az pedig különösen érdekes, hogy a Fővárosi Vízművek igazgatótanácsát december 2-án lecserélték, méghozzá igen komoly és hozzáértő szakemberekre. Az igazgatótanács elnöke a momentumos Hollai Gábor, de szerepet kapott az igazgatóság tagjaként Magyar György ügyvéd, a balliberális holdudvar régi nagyágyúja, Boruzs András, volt SZDSZ-es, jelenleg a Liberálisok hatalmas pártját erősítő politikus. Ha már erős pártokat említünk, ne feledkezzünk meg a mérhetetlen Párbeszédről sem, amelyet Szabados Péter képvisel a sokszínű igazgatótanácsban. Rajtuk kívül tag még a szocialista Józsa István és egy másik momentumos, Siklós Sirin.

Íme, a régi és az új igazgatótanács.
PestiSracok facebook image

Ha nagyon gonoszak akarunk lenni, akkor akár azt is mondhatnánk, hogy nem véletlenül alakultak ilyen káoszosan a dolgok, hiszen a sunyiság mögött az is meghúzódhatott, hogy a fideszes városvezetésre húzzák rá a joggal elégedetlenkedő autósok a vizes lepedőt. Ha naivabbak vagyunk, akkor elég csak annyit mondanunk, hogy a balliberális hozzáértés újabb csodáját tapasztalhattuk meg ennek az ügynek a kezelésében. Érdemes volt lecserélni az igazgatótanácsot, azt már nagyon gyorsan bebizonyították.

Közben a nagy felháborodás és a sürgetés hatására azt írják a közösségi oldalakon, hogy a lezárást feloldották, a Budakeszi Hírmondó tudósítása szerint pedig az önkormányzat testületi ülésén úgy döntöttek, nem hagyják annyiban az ügyet. A képviselő-testület csütörtöki ülésén egyhangú szavazással úgy döntött, hogy felkéri Budakeszi polgármesterét, dr. Győri Ottiliát, hogy írjon újabb levelet a Fővárosi Vízművek Zrt. megbízott vezérigazgatójának és Karácsony Gergely főpolgármesternek a Budakeszi úti csőtörés és útlezárás ügyében. A képviselő-testület arra hatalmazta fel a polgármestert, hogy kérjen magyarázatot és személyes felelősségre vonást a két és fél napon át közlekedési káoszt okozó ügykezelés miatt a cég vezérigazgatójától, illetve a főpolgármestertől. Több képviselő is szóvá tette a csütörtöki testületi ülésen, hogy a szerdai polgármesteri megkeresésre adott válaszában az alvállalkozói megbízás körülményére nem tért ki a megbízott vezérigazgató – írja a Hírmondó.

Forrás: Budakeszi Hírmondó; Fotó: Budakeszi Hírmondó

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.