Pesti Srácok

A Demokratikus Koalíció egyetlen nácit sem támogat, csak az összeset! - Gyurcsányék most tudták meg, hogy a jobbikos Janiczak Dávidnak is voltak neonáci megnyilvánulásai

A Demokratikus Koalíció egyetlen nácit sem támogat, csak az összeset! - Gyurcsányék most tudták meg, hogy a jobbikos Janiczak Dávidnak is voltak neonáci megnyilvánulásai

A DK nem lesz ott az ózdi Janiczak Dávidot támogató szervezetek között - közölte a párt nevében a DK Sajtóiroda. A közismerten kényes ízlésű, visszafogott, frissen hullott hó tisztaságú párt ma született bárány vezetősége ugyanis értesült róla, hogy Janiczak Dávidnak "korábban széleskörben köztudott neonáci megnyilvánulásai" voltak. Pártelnökük kígyók iránti vonzalmának hódolva még azt is hozzátették: "bár a kígyó a bőrét levedli, a politikában indokolt az elvek számonkérése".

– olvasható a DK szombati közleményében.

Az ellenzék köreiben – ami manapság sajnos szinte teljes egészében Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc kígyófarmját jelenti – az a divat, hogy minden más ellenzéki párt feltétlen támogatásért cserében ők nagylelkűen elgondolkoznak rajta, hogy kit hajlandók támogatni, ki mögül ment ki a támogatás vagy kinek voltak neonáci megnyilvánulásai korábban és köztudottan. Segítünk a Demokratikus Koalíció magyar viszonyokkal ismerkedő vezetőségének: minden jobbikos pártvezetőnek voltak neonáci megnyilvánulásai. Ezt a jövőbeni pártegyesülés előtt még jó lenne tudatosítani. Kellemes kígyózást!

PestiSracok facebook image

Ózd polgármestereként Janiczak nemcsak a neonáci megnyilvánulásaival hívta fel magára a figyelmet, hanem azzal is, hogy számos esetben minősíthetetlen hangnemben beszélt a hivatalában dolgozó nőkkel, majd akkori pártelnöke, Vona Gábor társaságában igyekezett elbagatellizálni a történteket.

Forrás: MTI. Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu (Fotónk az ellenzék március 15-i demonstrációján készült – Dobrev Klára akkor még nem volt olyan finnyás, és együtt pózolt a Jobbik öklével, Jakab Péterrel.)

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.