Az év politikai meglepetése lett volna, ha a Demokratikus Koalíció nem jelölte volna miniszterelnök-jelölt-jelöltnek Dobrev Klárát. Ez nem is maradt el: lezsibbadt tudattal hallgattuk végig, mit vázolt fel a sokak Magyarországáról a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelölte: Dobrev Klára. Gyurcsányné férje, Gyurcsány Ferenc nyilvánvalóan szeretne valahogyan újra a hatalom közelébe kerülni, Klára pedig szeretne miniszterelnök lenni, mint korábban férje volt. Az ország szuverenitását nyíltan feladni akaró DK vezetői vajon mit ajánlanak az ellenzéki szavazóknak? Lesz valami újdonság, vagy a Dobrev mögött álló pénzt, hálózatokat, külföldi támogatást és propagandistasereget elégnek érzik Jakab és Karácsony legyőzéséhez? Nos, ma délután megtudtuk mit is terveznek.
A DK anyák napján bemutatta Dobrev Klárát, az embert, aki az elmúlt időszakban megtett 4320 kilométert, felkeresett 39 települést, beszélgetett 71 emberrel és meghallgatott több száz problémát, hogy bemutassa a Kevesek Magyarországát. Szerintük Ő mindig ott van, ahol az emberek. Kérdez és meghallgat. Nos, nagy hatásvadász allűrökkel kezdték az eseményt, külön műsorvezető is parádézott. Végig lehetett kommentelni, és elmondani a véleményeket. Még visszaszámlálót is elindítottak a bejelentésig, amelyet végül csupán 5 700 ember figyelt. Az a sanda gyanúnk lehetett volna, hogy egy nagy show-t akarnak csinálni a mai bejelentésből, ezért annak rendje-módja szerint húzták is, mint a rétestésztát. Igazi csalódás volt, mert a show-jelleg megvolt, de valódi tartalom mellett csak demagóg, ámító és hazug kijelentéseket hallhattunk.
Nyugdíjasok, pedagógusok és egészségügyi dolgozók
Hatásvadász módon ledobták a kommunikációs atombombát is: azokhoz szóltak, akiknek a mindennapokban komoly nehézségekkel kell szembenéznie. Elsősorban a nyugdíjasokhoz, és azt propagálták, hogy milyen nehéz helyzetben vannak az idősek, akiket az Orbán-kormány letaszított a nyomorba. A műsorvezető szerint a sokak Magyarországát létrehozni a DK miniszterelnök-jelöltjével együtt lehetséges lesz! A nyugdíjasok után a pedagógusokat vették górcső alá, és odavetették, hogy a kormány kisgyerekként bánik velük. Ennek alátámasztására interjúalanyok meséltek egy lejátszott videóban. Ezután a műsorvezető és egy hatásvadász videó is jól bemutatta, hogy az Orbán-kormány lop, és szerintük nem lehet boldogulni, csakis protekcióval. A Fideszt a nagyurak közösségeként emlegették: Mészáros Lőrincről és Tiborcz Istvánról fröcsögtek. Természetesen azt is elmondták, szerintük hogyan tette tönkre az egészségügyet a Fidesz, és több embert otthagytak az út szélén. A műsorvezető bemutatta, hogy a miniszterelnök-jelöltnek komoly csapata van, ezért Skype-on bemutatták a “szófogadó csapatot”, akik rendületlenül tapsoltak, amikor szóltak nekik.
Dobrev az!
Dobrev Klára hatásos belépőt produkált: úgy vonult be, mint egy amerikai filmsztár, aki besétál a vörös szőnyegen. Mintha minimum az Oscar-díjátadón érezte volna magát, nekifogott nagyívű beszédének. Szerinte egy feladat elvégzéséhez az kell, hogy tudja magáról valaki, hogy meg tudja csinálni. Szerinte még soha semmire nem állt annyira készen, mint most erre a feladatra. Dobrev cinikus módon harsogta, hogy kész legyőzni Orbánt és „velejéig romlott rendszerét”. Szerinte vissza kell vinni a hazát Európa főutcájára. Szerinte meg kell óvni Európát, és büszke állam csak ott lehetséges, ahol kis közösségek vannak. Dobrev úgy véli, hogy el kell tüntetni azt a rémálmot, amit az Orbán-kormány létrehozott. Demagóg retorikával nyomta a süket szöveget, és előadta azokat a kommunista eszméket, amelyeket vissza akar hozni a hatalomba: szerinte Orbánék kormányzásképtelenek, és leépül az ország. Odavetette: a magyar emberek ezrei haltak meg emiatt, és a kormány nem csinált semmit! (Joggal merül fel a kérdés, vajon a férjére, Gyurcsányra gondol-e, aki ezt be is vallotta?) Nos, ezen a ponton durván demagóg módon tért át a koronavírus-járvány politikai felhasználására: szerinte a kormányzás mögött nincs szakértelem, és nálunk haltak meg a legtöbben a Földön. Dobrev persze kifejtette, mit kellett volna tennie a kormánynak, és hogyan kellett volna védekezni. Úgy véli, hogy feldolgozhatatlan következmények jöttek: szerinte nemzeti tragédia tanúi vagyunk, és ideje mérleget vonni. Orbán Viktor és kormánya a hibás, hát persze! Azt gondolja, hogy a családok tönkretétele nem most kezdődött el, hanem, amikor a NER rendszerét létrehozták – fogalmazott. Az állam szerkezete elkorcsosult, és hajbókolás van, nincs szakmai vita, de persze nyilvánosság sem. Dobrev szerint mindenki a nagyfőnök parancsára vár – mondta.
A demokrácia hiányába ezrek haltak bele Magyarországon!
– vetette oda, majd persze kifigurázás következett: pezsgőző fideszesekről az Adrián, és kormányzóképtelen erkölcstelen politikusokról vizionált. Dobrev szerint nem a teszetoszaság a kormány bűne, hanem az, hogy kevesekre és sokakra szakították szét az országot. Szerinte a DK öt éve bemutatta programját, amely ma még aktuálisabb: a fideszes elit és a kevesek élete áll egymással ellentétben. Dobrev szerint keveseknek jut sok, vagy sokaknak nagyon kevés. Az összetartáshoz és a kormányzáshoz Dobrev szerint sok beszélgetés kell, és ő szereti is ezt.
Nyugdíjasok kotorásznak a pultokban akciós zöldség után
Az igazi politikus Dobrev szerint jól tud hallgatni, figyelni, és megérti az embereket. Gyurcsányné szerint sokaknak a mindennapi megélhetés komoly gondot okoz, és sok család élete küzdelem. A nyugdíjasok a leárazott zöldségek között kutatnak, és nincs pénzük kifizetni a gyógyszerüket – mondta. Dobrev egy ponton kiesett a szerepéből, elcsuklott a hangja, de utána folytatta a kisvasúttal, a dubaji repülőutakkal és luxusjachtokkal. Szerinte dőzsölés és harácsolás folyik: a kevesek teszik ezt a sokak zsebéből kivett pénzből. Dobrev kijelentette, hogy hitet akar adni, és mindezt úgy, hogy az ellenzéki összefogás utat mutat: el kell zavarni a keveseket. Ezt fogják tenni 2022-ben – mondta.
Le kell számolni a döbrögiekkel
A Fidesz tohonya és közpénzmilliárdokból működik – véli a DK újdonsült miniszterelnök-jelöltje. Dobrev kártyavárként akarja összeomlasztani a mostani rendszert: szerinte hozzá kell fogni az eltakarításnak. A sokak Magyarországát akarja elérni, akik leszámolnak a luxuséletet folytató elittel – fogalmazott. Dobrev azt is leszögezte, hogy a Fidesz jelöltjei azok lesznek 2022-ben, akiket Orbán kijelöl, míg náluk az, akik elindulnak. Szerinte egy csatarend lesz az ellenzéknél, és a legvégén persze egy jelölt mögé kell beállnia mindenkinek. Csapatépítés kell ahhoz, hogy koalíciós kormányzás valósuljon meg. Szerinte rivalizál majd az ellenzék, de ez a csata része: versenyezni kell! – tette hozzá. 107 győztest emlegetett, aki kiáll majd a “döbrögi uraságokkal” 2022-ben. Dobrev úgy véli, hogy szorgalom alapján kell boldogulni, és ő szeret vitázni. Szerinte a vita hiánya az, ami veszekedéshez vezet. Dobrev kijelentette: Orbán, a kedves vezető – fogalmazott –, aki tragédiába viszi az egészségügyet. Úgy gondolja, hogy egy akarnok, egyszemélyi döntéssorozat az, ami ide vezette az országot.
Kell egy csapat!
– mondta, majd hozzátette: az emberek összefogása kell ahhoz, hogy megdöntsék az egyszemélyi hatalmat. Azt is elmondta, hogy jövőre persze legyőzik a Fideszt.
Azt teszi majd, amit mondanak neki
Gyurcsányné felvázolta, hogyan veszik vissza a hatalmat a győzelem után: az összeomlott magyar államot helyre kell állítaniuk. Kiemelte az államkasszát, a közigazgatást és az egészségügyet is. Eldicsekedett vele, hogy őt mennyire érdekli a közigazgatás, és jogász-közgazdászként végigjárta a szamárlétrát. Kiemelte, hogy volt titkárságvezető, és az uniós csatlakozási tárgyalások során is ott volt. Azt is megcsillogtatta, hogy sokféle államot látott már, dolgozott multinacionális cégeknek, és szerinte mindegy milyen nyelven dolgozik, dolgozni kell. Szerinte tudja ő, mire vállalkozik: azt sugallta, hogy ő az, aki tudja, mit kell tenni azért, hogy talpra álljon az ország. Dobrev szerint a sokak Magyarországában az emberek kicsit jobb életet és több biztonságot akarnak.
Nem a DK-nak kell, hogy legyen programja
– mondta, majd odavetette: az lesz az ő kormány-programja női miniszterelnökként, amit a többi ellenzéki párt mond neki. Szerinte megvan hozzá a szakértelmük, de azért neki is vannak szívügyei. Egyik ilyen, hogy a rendszer az igazságra épüljön, mert ma nyugodtan alszanak a kastélyaikban a fideszesek, és több éve büntetlenül lophatnak – fogalmazott ismételten. Győzelem esetén úgynevezett korrupciós vészhelyzetet akar hirdetni, és a rendőrséggel karöltve elszámoltatni a fideszeseket. Csak a szokásost tolta Dobrev: vádaskodás, vádaskodás, vádaskodás. Majd persze bíróság. Most azután megijedtek tőle! Persze azt is világossá tette, hogy akik aláírtak valami dokumentumot a Fidesz-kormányzása alatt és felelősek, azok a bíróságon fognak felelni. Gyurcsányné egy sor fenyegetést tolt le, úgy mint korábban drága férje, Gyurcsány Ferenc. Persze csatlakozni fognak az Európai Ügyészséghez, mert
ha nem öljük meg a korrupciót, a korrupció öl meg minket
– vetette oda. Dobrev üzent a “ravasz” fideszeseknek is, miszerint az ellenzék okosabb, felkészültebb, és visszaveszik a sokak Magyarországának vagyonát. Dobrev szerint nem szabad, hogy az embereket gúzsba kösse az elit. Szerinte mindenkinek helye van ebben a hazában (jó kérdés vajon emlékszik-e még a határon túli magyarok elárulására?).
Csak szidalmazás, semmi új
Koronavírus. Nos, Gyurcsányné Klára – amikor már azt hittük, befejezte mondandóját – ismét nekifogott a témának, és szidalmazta a kormányt, mert mindenért (is) az Orbánék a felelősek. Érzékenyítés bekapcsolva: Dobrev egy nagymama történetén keresztül nyomatékosította, hogyan tud hatni a DK az emberek érzelmeire, és aljas módon próbálja kihasználni az emberek jóhiszeműségét. Dobrev szerint a kormány taszította a nyugdíjasokat nyomorba. Felvetette persze egyből, hogy összesen 150 ezer forintot akarnak adni a nyugdíjasoknak, ha megnyerik a választást. Jó kérdés, ez hol segítség? Kárpótlás jogcímen akar pénzt adni az időseknek, és szánalmas módon hazudik. Szomorú hallgatni is, milyen demagóg volt az a szöveg, amit mondott. Szerinte be kell vezetni a közműminimumot, és megsarcolnák azokat, akik sokat dolgoztak. Lényegében elvennék azoktól a vagyonukat, akik megdolgoztak érte, és azok vagyonából kellene fizetni mások vízdíját.
Pelenkapénz és elnyomás
Dobrev persze arról is beszélt, hogy Orbán szerint a politika nem nőknek való. Bedobta, hogy duplájára kell emelni a családi pótlékot is, mert az nem elég ma egy gyermek havi pelenkázására sem. Szerinte Orbán Viktor nagyot fog nézni, amikor egy nő legyőzi, és megmutatja neki. Dobrev ezek mellett össze-vissza beszélt, és a zöld beruházásokat is szóba hozta. Szerinte a “panelban tengődő embereket” cserben hagyta a Fidesz, és a szegényeknek magas rezsit kell fizetni. Dobrev szerint neki szívügye, hogy önrész nélkül lehessen felújítani a társasházakat.
Meg tudjuk oldani!
– mondta hörögve, férjéhez hasonló, retorikai tudását megmutatva Gyurcsányné. Végül Dobrev azt is kiemelte, hogy a sokak Magyarországában pótolni kell azokat az egészségügyi dolgozókat, akik elhagyták az országot. Beszélt a “porosodó lélegeztetőgépekről”, és a hiányos felszerelésről. Dobrev szerint másként kell hozzányúlni a problémákhoz, és a sokakkal együtt kell működni. Úgy véli, hogy a járvány reflektorként világított rá, mit kellene tenni. Szerinte a fideszesek is ki vannak rekesztve, pedig sok mindent kellene tenni. Adathamisításról, sunnyogásról és titkolózásról beszélt, ami szerinte tarthatatlan. A Fidesz tehet róla, hogy alacsony a bizalom a vakcinák iránt – vélte. Gyurcsányné bicskanyitogató stílusban beszélt arról, hogy ellopták az emberek bizalmát, és a köztársaságpártiak, vagyis az ellenzék feladata az, hogy visszaadják ezt az embereknek. Összességében Dobrev hihetetlenül álszent módon adta elő mondandóját: azt szeretné, ha a sokak Magyarországa az emberekről szólna. Ehhez most kérte is az emberek támogatását, és bejelentkezett miniszterelnök-jelöltnek!
Forrás: PS/Facebook, kiemelt kép: MTI/Marjai János
Facebook
Twitter
YouTube
RSS