
Egyre több videofelvétel lát napvilágot tilosban parkoló járművekről, azonban a szabályszegés nem zavarja Varju Lászlót. A DK-s képviselő egy képet töltött fel Facebook-oldalára, amelyen azzal dicsekszik, hogy kampányplakátokat ragaszt lámpaoszlopokra. A képen látható autó is a képviselőé, amivel szabálytalanul parkolhatott járdán, amit tilt a KRESZ.
Gyurcsány alelnöke, Varju László február 19-én posztolta közösségi oldalán, hogy kampányplakátokat ragasztgat lámpaoszlopokra – szúrta ki az Origo. A bökkenő az, hogy a háttérben látható Varju László autója is, ami a kép alapján tilos helyen parkol. A KRESZ kimondja:
- A járdán részben vagy egészben csak akkor szabad járművel megállni, azaz parkolni, ha azt vagy jelzőtábla, vagy útburkolati felfestés megengedi. Tévedés tehát, hogy ha nincs tiltó tábla, akkor szabályos a megállás.
- A járda elsődlegesen a gyalogosok közlekedését szolgálja, így kivételnek tekinthető, ha a megállás és/vagy a várakozás megengedett. A jelzőtáblákon elhelyezett kiegészítő táblák, illetve a felfestés megszabhatják a jármű elhelyezésének módját is.
- További feltétel, hogy a jármű a járda szélességének legfeljebb a felét foglalhatja el, és a gyalogosok számára legalább 1,5 méteres szabad területet biztosítson. Egy átlagos babakocsi 60 cm széles, így a legkevesebb, hogy két babakocsi egymás mellett a parkolásunkat követően is férjen el kényelmesen a járdán egymás mellett.
- A jármű tengelyterhelése az 1000 kilogrammot nem haladja meg. Tehát ennél súlyosabb járművek esetében szintén kizárt az, hogy a járdán parkoljon.
A KRESZ 40-41. §-ának, valamint más megállási, várakozási vagy táblával jelzett behajtási tilalom vagy korlátozás megszegése esetén a közterület-felügyelő is szabhat ki helyszíni bírságot. A fenti esetekben akár 15 000 forint helyszíni bírságra és 30 000 forint pénzbírságra is lehet számítani.

Forrás: Varju László Facebook-oldala
Nem egyedi eset ez a baloldalon, hiszen májusban Csárdi Antal, LMP-s képviselő fél napot állt tilosban a ferencvárosi városháza előtt, mégsem lett ennek következménye. 2021 májusában egy IX. kerületi lakos kiszúrta, hogy a városháza előtt egy autó tilosban parkol, és nemcsak, hogy nem viszik el a járművet, hanem úgy tűnt, még vigyáznak is rá a hivatal őrei. Rá is kérdezett a biztonsági őröknél, miként állhat itt autó, amikor a sárga felfestés ezt egyértelműen tiltja. A válasz tömör volt és egyértelmű:
Ő megteheti!
Az olvasó másodmagával megvárta a sofőrt, aki Csárdi Antal volt. Fel is tették a kérdést neki, miért áll tilosban. Az országgyűlési képviselő először megpróbálta megmagyarázni, hogy így rendben van a parkolása, majd azt mondta, jelentsék fel, ha akarják. A képviselő azt is megmutatta: neki van száz, büntetést jelentő piros mikuláscsomagja – írta a Mandiner még májusban.
Forrás: Origo; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Imre
2022-02-23 at 01:13
“A DK-s Varju Lászlót nem zavarják a KRESZ szabályai – a járdán parkol, ha úgy tartja kedve”
HÁT, IGEN!
ENNYIRE MEGBÍZHATÓAN LINK ALAK!
VISELJE EL A KÖVETKEZMÉNYEIT, AKI AZ ILYENRE SZAVAZ A VÁLASZTÁSKOR!
Béla
2022-02-22 at 13:25
Ezeknek sajnos mindent is szabad ilyenkor hol vannak a rend éber őrei?
Nem kellett volna intézkedniük?
Namond
2022-02-22 at 03:03
Elég baj, hogy a közrend őreit sem zavarja az ilyent “ő megteheti” követi el.
Győző2022
2022-02-22 at 02:58
Na, ez is D(K)urva jó kép volt.
Fekete brumi
2022-02-21 at 22:33
Varnyúkám!
Egyre jobban közeleg az a perc, mikortól haltápként fog hasznosulni értéktelen lényed!
aladin
2022-02-21 at 22:23
Varju te ökör, ezt tanuljátok a DK-ba, hogy a rák enné meg azt a piszkos fasiszta pofádat.
Jutka
2022-02-21 at 21:47
Kàrog a varjù a jegenyèn.
TalEle
2022-02-21 at 21:40
Miért is ne tenné? Pár éve az MTVA székházban is azt csinált amit akart (rágalmazott,randalírozott, személyiségi jogot sértett, stb) az impotens Fidesz mégis futni hagyta…. Na, de ha ők lesznek az urak majd április után, aligha lesznek ilyen elnézőek….
Poppy
2022-02-21 at 20:54
Ostoba proli.
lyukas zokni
2022-02-21 at 20:52
sokan szeretnének már látni karón Varjút:)
Orientál
2022-02-21 at 20:37
Mint a Sztálin és Hitler elvtársai ő is mindent megenged magának.
lyukas zokni
2022-02-21 at 20:22
nem varjú ez, csak egy veréb.
Királytigris
2022-02-21 at 20:02
Kerékbilincset a balfasz kocsijára!
gyurcsányiviktor
2022-02-21 at 19:50
Varnyú elvtárs-tettestárs,
A szelfi készítésekor vedd figyelembe (csak így per tu), hogy a szöveg megfordul.
Bár azt hiszem, neked így is jó lesz …
FER
2022-02-21 at 19:34
Hogy zavarná! Tud ö a földön is fetrengni. Elvégre mutatványos.