
A Fővárosi Nyomozó Ügyészség elutasította a Völner-ügyben eljáró ügyészek ellen tett feljelentést – írja a Fővárosi Főügyészség a PestiSrácok.hu-nak eljuttatott közleményében. A feljelentés lényege szerint a Központi Nyomozó Főügyészség az ügyben eljáró ügyésze, illetve ügyészei azzal szegték meg hivatali kötelességüket, hogy nem indítványoztak Völner Pál gyanúsítottal szemben személyi szabadságot érintő kényszerintézkedést, és ezzel jogtalan előnyhöz kívánták juttatni Völner Pál gyanúsítottat – írják.
A feljelentésben írtakkal ellentétben a büntetőeljárásról szóló törvény nem határoz meg olyan esetet, amikor az ügyész a letartóztatást köteles indítványozni. Ellenben a törvény előírja, hogy büntetőeljárásban alapvető jogot korlátozni csak a törvényben meghatározott okból, módon és mértékben lehet, feltéve, hogy az elérni kívánt cél kisebb korlátozással nem biztosítható. Az eljárási törvény rendelkezései alapján a fokozatosság és az arányosság elve azt is magában foglalja, hogy kényszerintézkedés alkalmazására csak akkor kerülhet sor, ha az elérni kívánt cél kényszerintézkedés alkalmazása nélkül nem biztosítható. A letartóztatás ugyanis nem cél, hanem eszköz, így az eljáró ügyésznek, bírónak mindig mérlegelnie kell azt, szükséges-e a letartóztatás a büntetőeljárás eredményes lefolytatásához.
A Központi Nyomozó Főügyészség Völner Pál és társai cselekvőségét érintően széleskörű nyomozást folytat, felterjesztést tett a legfőbb ügyészhez Völner Pál országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére, amit a legfőbb ügyész az Országgyűlésnél kezdeményezett, majd a mentelmi jog felfüggesztését követően, a Központi Nyomozó Főügyészség gyanúsítottként hallgatta ki Völner Pált. A Fővárosi Nyomozó Ügyészség megállapította, hogy az eljáró ügyészek nem követtek el bűncselekményt, ezért a feljelentést elutasította.
Forrás: Fővárosi Főügyészség közleménye; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Etel
2022-01-21 at 11:06
Schandl diplomata útlevelet nem Volner minisztériuma adta ki, és azt mindenféle feljelentés nélkül, házon belüli vizsgálattal ki lehetne vizsgálni, hogy ki.
Minden útlevél kiadásának dokumentáltnak kell lenni, de a diplomata útlevelének már nem is kérdés, ki engedélyezte, milyen alapon, ki adta ki.
Sosem derült ki, hogy Kaletát ki ejtozte be balról a külügybe, és miért kellett megtartani, és lám máris itt a nagyobb baj, és ha igaz, amit gondolok, itt is van az a lyuk amin át külföldre szivattyúzzák a bajba kerültek, áaaaákilakoltatottak, vegrehajtottak vagyontárgyait.
Nem kell azt szégyellni, hogy a minisztériumok, bankok, stb. adminisztrációiban még a pártallam él tovább, de tenni azért lehetne ellene.
Etel
2022-01-21 at 11:05
Schandl diplomata útlevelet nem Volner minisztériuma adta ki, és azt mindenféle feljelentés nélkül, házon belüli vizsgálattal ki lehetne vizsgálni, hogy ki.
Minden útlevél kiadásának dokumentáltnak kell lenni, de a diplomata útlevelének már nem is kérdés, ki engedélyezte, milyen alapon, ki adta ki.
Sosem derült ki, hogy Kaletát ki ejtozte be balról a külügybe, és miért kellett megtartani, és lám máris itt a nagyobb baj, és ha igaz, amit gondolok, itt is van az a lyuk amin át külföldre szivattyúzzák a bajba kerültek, kilakoltatottak, vegrehajtottak vagyontárgyait.
Nem kell azt szégyellni, hogy a minisztériumok, bankok, stb. adminisztrációiban még a pártallam él tovább, de tenni azért lehetne ellene.
Orientál
2022-01-19 at 18:43
Czeglédy több mint 6 milliárd forint adót lopott el és a balliberális ellenzék nem panaszkodik hogy ez a többszörös bűnöző Czeglédijük szabadlábon van ,ráadásul ezt a bűnözőt Gyurcsány kísérgette bírósági tárgyalásokra.
bl
2022-01-19 at 15:45
Magyarország. A fejletthaladó nyugat úgy tesz mintha nem venné észre, hogy a kommunizmus be van ágyazva minden maffiánál mélyebben. (Ebből volt a hasznuk a rendszerváltáskor.)
Vízöntő
2022-01-19 at 15:24
A 444 megszerezte anyagok tartalmával, illetve Völner mentelmi jogának felfüggesztése előtti megfigyelése, lehallgatása törvényességével kapcsolatban nyilatkozott Völner ügyvédje. (A 24.hu lehozta)
Javaslom a PS-nek hogy figyeljen oda!
A 444-nek pedig azt javaslom, hogy Schadl letartóztatott kamarai elnök anyósát is járják körbe (nem azért mert Gyurcsány titkárnője volt) vagyonosodási vonatkozásban!
Contrabass
2022-01-19 at 15:17
Amíg Czeglédy nincs böriben, addig az igazság és az igazságszolgáltatás tetszhalott!
Sas
2022-01-19 at 14:32
Az tény, hogy azt a schadlt nem iktatta ki.MÁR EZ EGY F..ÁG. schadlt centiméterenként kellene feldarabolni.PL. levágni a fülét-aztán beleszólni: hallod?
Hajnali madár
2022-01-19 at 14:31
Azt mondja meg nekem valaki: miként kerülhetett az 1734 oldal lehallgatási jegyzőkönyv a 444.hu-hoz? Abból napok óta szemelgetnek.
Miközben a nyomozás még tart!!
Ez legális???
Poppy
2022-01-19 at 13:55
ViAM: 10/10
Etel
2022-01-19 at 13:50
Milliós jutalmat sem kapott, mint Barts Balázs, pedig ő elismerten közreműködött a korrupciós ügyben.
Talán be kellene bizonyítani, hogy az a maffiózó igazat beszél, nemcsak menti az irhajat, de viszont minél előbb, mert ez a lebegtetes nem tesz jót senkinek.
Steve
2022-01-19 at 13:36
83 millió kp-ben és még nincs őrizetben?
Hát mi folyik itt kérem!!??
Vladtepesch
2022-01-19 at 13:35
Látatlanban és előre megmondom, hogy ki fog derülni, hogy az egész ügy egy virtikli koncepciós vád/gyanúsítás. Nem is fogadnék rá, mert biztosra úriember nem fogad.
Sas
2022-01-19 at 13:27
Aki kompromittálja a Fideszt, azt szét kell tépni.
Sas
2022-01-19 at 13:26
Pszichopata feje van.
ViAM
2022-01-19 at 12:46
Valaki(k)nek nagyon útjában lehet Völner úr. Miközben hétpróbás bűnözők szabadlábon mászkálhatnak (lásd: gyurcsány, dobrev, apró, czeglédy, bajnai – tovább nem sorolom, mert nem lenne elég a PS tárhelye), addig Völner úrtól a levegőt is elvennék.