Pesti Srácok

A francia példa meggyőzte Gyurcsányékat: évi 70 ezer migránst fogadnának be hazánkba

A francia példa meggyőzte Gyurcsányékat: évi 70 ezer migránst fogadnának be hazánkba

Bauer Tamás, a Gyurcsány-párt alapítója, volt alelnöke, egykori vezető SZDSZ-es politikus nemrég a Klubrádiónak nyilatkozva elmondta, hogy szerinte Magyarországnak szüksége van a bevándorlásra és a bevándorlókra, hasonlóan a németek és más nyugat-európai ország példájához.

– fogalmazott a Demokratikus Koalíció politikusa, üzenve az ellenzék pártjainak is. Bauer Tamás azt is kiszámolta, hogy Magyarországon ez évi 50–70 ezer bevándorlót jelentene. Ezután a magyar kormányt támadva hozzátette: „nem lesz Magyarországon addig működőképes egészségügy, amíg nem engedik a bevándorlást hivatalosan, legálisan. Na már most, ezt a magyar kormány ezt már nem tudja.”

PestiSracok facebook image

– hangoztatta Bauer Tamás.

Megjegyzendő, hogy az Európai Parlamentben a migránsok kötelező szétosztásáról szóló javaslatot a magyar baloldali képviselők – Ara-Kovács Attila, Cseh Katalin, Dobrev Klára, Donáth Anna, Gyöngyösi Márton, Molnár Csaba, Rónai Sándor és Ujhelyi István – is támogatták.

Forrás: Magyar Nemzet

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?