A gonosz magyar szurkolók a szerbek mellett a románokat is megbántották Rózsa Sándor megidézésével
Szombaton óriási győzelmet aratott a magyar labdarúgó-válogatott a szerbek ellen hazai pályán a Puskás Arénában, ezzel oda-vissza megverve déli szomszédunkat. Karnyújtásnyira van az Európa-bajnokság – ezúttal pótselejtező nélkül – a magyar csapat hatalmas szívvel játszva hozta egymás után a komoly akadályokat. Hihetetlen hangulat fogadta a szerbeket és egy monumentális élőkép a Carpathian Brigades jóvoltából, akik egy hatalmas Rózsa Sándor alakkal motiválták a magyar válogatottat. A kép alatt szöveg is volt, amin a következő üzenet állt: „ha mindönki úgy tösz, ahogy tönni köll, akkó mindön úgy lösz, ahogy lönni köll”. A magyar szurkolók azonban nem számoltak azzal, hogy a híres betyár megidézése izzó fájdalmat okoz majd a szerbeknek és furcsa módon a románoknak is. Joggal merül fel a kérdés, hogy tényleg saját magukat akarták alázni a szerbek, vagy a meg sem szólított románok? Talán most aktuális igazán a híres közmondás: ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna.
Amikor történelmi viták izzanak fel a trianoni békediktátum által megcsonkított Magyarország és a környező kisantant között, általában tetten érhető az ezeréves magyar állam iránt érzett kicsinyes gyűlölet és kisebbségi komplexus a tőlünk területet szerző államok egyes csoportjai felől. A történelem meghamisítása, ferdítése szinte ujjgyakorlat ilyenkor, és hiába teszik nevetségessé magukat, mégis folyamatosan azt kell hallgatnunk, hogy Mátyás király román öntudatú hős volt, Hunyadi János meg pláne, és a büszke szlovák Petőfi Sándor mellett sem mehetünk el szó nélkül, végül az ukrán Rákóczi Ferenc szabadságharcáról is van még mit az eszünkbe vésnünk.
A mostani meccsen aztán jött Rózsa Sándor. Róla aztán igazán nehezen lehetne azt mondani hogy ősi román vagy szerb hazafi volt – bár soha ne mondd, hogy soha – ezért ahelyett, hogy mindenki elfogadta volna azt a tényt, hogy a híres betyár megidézése egy csibészes motiváció volt, a szerb, és érthetetlen módon a román "gondolkodókat" is hatalmas összeesküvések leleplezésére ösztökélte. A nemzeti öntudat és büszkeség fontos dolog, ez mindenkinek jár, mások nemzeti hőseinek ellopása azonban gyomorforgató és émelyítő, aki ilyesmire képes, önmagát minősíti, és ez még nem az út vége. A kisebbségi komplexus általában hasonló tünetekkel jár, ezért most megtudhattuk a szerb sajtó egy részétől, hogy Rózsa Sándor arcképe azért került ki a magyar táborba, mert az 1848-49-es forradalom és szabadságharc alatt Rózsa Sándor betyárjaival szabadcsapatként harcoltak a Délvidéken. Azon a Délvidéken és Szabadka környékén, ahol még Trianon után is megmaradt a magyar többség, képzeljük el, hogy előtte milyen etnikai arányok voltak. Alig bújtatva azonban azt az üzenetet láthatjuk, hogy az elnyomott szerb őslakosság szenvedett a gonosz betyártól a rácoktól ellopott, véráztatta földön. Érthetetlen ez az erőltetett és hagymázas gondolattömködés, azonban azt is hozzátették, hogy a gaz Rózsa Sándor élete egy részében Szabadka környékén élt, ez pedig annyit jelent a valóságban, hogy a péterváradi börtönben raboskodott. Hozzá kell tenni, hogy a szerb lapok többsége nem foglalkozott a molinóval és az üzenetével mélyrehatóbban, azt azonban többen megemlítették, hogy "csúnya jelenet" volt kifütyülni azt a szerb rigmust, miszerint Koszovó Szerbia szíve. A történelem tudorai nyilván nem tették hozzá gondolatban sem, hogy a Délvidék pedig a magyarság szívéhez tartozott.
De ha értetlenkedünk, akkor a románok felháborodását kell valahogy feldolgoznunk úgy, hogy ne verjük a fejünket a falba, ugyanis egyszerre kacagtató és egyszer tragikus, hogy ehhez a történethez nekik is hozzá kellett szólni, ráadásul ilyen ostoba módon. A trianoni békediktátum során egész Erdélyt megszerző románok tehát ugyancsak jelentkeztek, hogy Rózsa Sándorral nekik is nagy gondjuk van, hiszen (az ősi román) Kolozsváron lovakat lopott 17 betyárjával. Aki a kontextust és kapcsolódást keresi, hagyjon fel a hiábavaló mozaikrakosgatással, mert nincs mit egymás mellé illeszteni. Talán csak annyit, hogy a románok is jelezni akarták, hogy Kolozsvár már a római kor óta románok által lakott terület, amit a magyarok – jelen esetben Rózsa Sándor – aljas módon próbált kiszipolyozni és rettegésben tartani. Az persze nem zavarja a magyar-szerb meccsen meg sem szólított románokat, hogy Kolozsváron a magyar lakosság még az 1950-es évek végén is többségben volt, hát még előtte. A bizonyítási vágy sokkal erősebb volt több román lapban, amivel ismét magukat tették nevetségessé. A "román" Kolozsvárt rettegésben tartó 17 betyár valószínűleg harsányan röhögne ezen a borzasztó maszlagon, és maguk sem hinnék el, hogy mi történt azóta a híres lólopás óta.
Egy dolog azonban biztos. A magyar nemzeti hősök már önmagukban fenyegetést jelentenek a trianoni utódállamok azon csoportjainál, akik életcélul tűzték ki a történelemhamisítást, de rögzítenünk kell, hogy a Hunyadik, Rákóczik és Báthoryk mellett már a magyar betyárok is problémaforrást jelentenek. Lassan talán várhatunk egy részletes kutatást arról is, hogy Rózsa Sándor alapvetően szerb vagy román volt, csak nem tudott róla, mert elmagyarosították, és így totális önmeghasonlásban élte életét. A tanulság egyszerű: történelmet nem lehet sem venni, sem csinálni, ha nincs. Lehet akár az örökkévalóságig habosítani, nem lesz belőle semmi, csak tragikomikus vergődés. Szóval, ne felejtsük, "ha mindönki úgy tösz, ahogy tönni köll, akkó mindön úgy lösz, ahogy lönni köll”
Fotók: MTI
