Talán soha ennyien nem követték figyelemmel a moszkvai katonai felvonulást a Győzelem napján, hiszen sokan remélték azt, hogy győzedelmeskedik a béke és ezt az orosz elnök ma jelenti be a Vörös téren, mások pedig jó nyugati szokás szerint valami botrányosra vártak, valamire, amin csámcsoghat a haladó sajtó még napokig. Egyik sem valósult meg, ahogy a szakértők által jósolt általános mozgósítás is elmaradt, és a „csalódást” némi deja vu-érzés is kísérheti, hiszen annak idején, február 24-ig mindenki egyöntetűen azt gondolta, sőt, tudta, hogy Putyin soha nem támadná meg Ukrajnát.
Az orosz elnöknek egészen máshogy jár az esze, mint azt a nyugati világ gondolná, és valószínűleg a céljai is egészen mások, mint azt az EU saját polgárait szankciókkal nyomorba taszító vezetői, vagy a mindig minden ügy mellett kiálló, jelenleg épp ukrán zászlós profilképpel jóemberkedők hiszik. Sok haladó sajtóorgánum utólag okos: szerintük az orosz elnök nem „nem mondott semmi érdemlegeset”, ami olyan szempontból igaz, hogy nem jelentette be Európa totális invázióját, az atombombák kilövését, de még csak az utolsó falklandi pamparóka levadászását sem, ami a zöld vegánoknál biztosan kiütötte volna a biztosítékot. Beszédében Putyin azonban sok mindent megüzent.
Az orosz elnök fő témája valami olyasmi volt, amit a nyugati, európai progresszívek nem értenek: az, hogy a szülőföld védelme mindig szent lesz. Putyin beszédében hangsúlyozta, hogy Oroszország a Nyugattal ellentétben soha nem fogja feladni a szülőföldje szeretetét, a hitet és a hagyományos értékeket. Ez a gondolat minden bizonnyal sok színesre festett hajú fiúnak és kopaszra borotvált fejű lánynak egyszerre felháborító és érthetetlen, amit valóban illik baloldali körökben „semmi érdemlegesnek” nevezni. Az elnök kiemelte: egy különleges hadművelet részeként a Donbaszban élő emberekért és Oroszország biztonságáért harcol. Elmondta, hogy a felvonuláson olyan katonák is részt vesznek, akik közvetlenül a harci övezetből érkeztek, ahol ma Oroszország különféle nemzetiségű katonái „testvérként fedezik egymást” a harcban, azt védve, amiért apáik és dédapáik harcoltak.
Ez még véletlenül sem a négyéves gyerekek hormonkezeléséhez, az azonos neműek házasságához való jog, vagy hogy az orosz embereknek lehetőségük legyen minél jobban fázni télen, tehát Brüsszelből talán csak zavaros fehérzajnak, ez esetben talán háborús tam-tam dobnak tűnik, mintsem valódi értéknek.
Az orosz elnök arról is beszélt, hogy Oroszország őszinte párbeszédre szólította fel a Nyugatot, de mindezt hiába tette.
Garanciális megállapodás megkötését javasoltuk, a NATO-országok viszont nem akartak hallani minket. Nekik teljesen más terveik voltak, le akarták rohanni történelmi földjeinket
– mondta az államfő. Putyin tehát világossá tette: a „különleges katonai művelet” megindítása ebben a helyzetben az egyetlen helyes döntés volt. Ez az üzenet szintén nem azt jelenti, hogy „Putyin nem mondott semmi érdemlegeset”.
Putyin a Győzelem napja alkalmából tartott beszédében üdvözölte a Szovjetunió „diadalát” a náci Németország felett. Szerinte ez példátlan hősi bravúr volt, és Oroszországnak biztosítania kell, hogy a globális háború borzalma soha ne ismétlődjön meg. Putyin arról is beszélt, hogy Oroszország nem világhatalmi kizárólagosságra törekszik, mint az Egyesült Államok, hanem minden kultúrát tisztel. Az orosz elnök szerint országuk ellen „nemzetközi terroristák csoportját” vetették be.
A Győzelem napjának egyébként még soha nem volt ennyire fontos jelképe az orosz nagyságot jelképező Szent György-szalag, amely idén először nemcsak egy identitást erősítő jelkép, hanem állásfoglalás; néhány volt szövetségesnek már birodalmi jelkép, másoknak az ukrajnai invázió igazolása, az Oroszországhoz viszonyulás egyik fontos mutatója volt. A felvonulás végén Vlagyimir Putyin virágot helyezett el az ismeretlen katona sírjánál a moszkvai Sándor-kertben, miközben a résztvevők mindegyikén ott volt a Szent György-szalag.
Fotó: MTI/AP//Szputnyik/Anton Novoderezskin
Facebook
Twitter
YouTube
RSS