![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/06/20240608153806_HBC_9485-1000x600.jpg)
Már a balos sajtót is bosszantja, hogy a messiás mégsem hozott megváltást, a Telex ugyanis hosszas és dörgedelmes, néhol kissé gúnyos cikkben szedte össze, hogy milyen ígéretei voltak Magyar Péternek, és hogy miként nem teljesültek ezek. Vélhetően azért, mert ezek az ügyek legfeljebb a fejében léteznek, ezeknek a lebegtetésével pedig csak a saját fontosságát akarja mutatni.
Harmadikutas konzervatív, aki a baloldal háborúpárti szegletében találta meg a meleg akolt, bennfentes, aki semmiről sem tud, az ember, aki a NER-en belül mindent is csinált, de saját bevallása szerint is egy senki volt. Magyar Péter az ellentmondások embere, ami erősen frusztrálni kezdte a baloldali sajtót is, amelynek prezentálnia kellene az új ellenzéki messiás hollywoodi siker sztoriját. Magyar ugyanis látványosan elhitte magáról, hogy őt már fel is építették valakik (természetesen a magyar nép), és teljesen elszabadult.
Úgy tűnik tehát, a megbízók felé tett vállalásokat nem sikerült maradéktalanul teljesíteni, a pressmani világkép terjesztésének zászlóshajója pedig össze is szedte, hogy mely ígéreteinek betartásai esetén válhat gyorsan kegyvesztetté Magyar Péter. Ezekkel az ígéretekkel pedig tele a padlás.
Magyar tétet emel
Bár a márciusban nyilvánosságra hozott hangfelvétel (olyan hangfelvétel, amilyet Magyar saját elmondása szerint nem szokott készíteni, ahogy most sem tette…) nem rengette meg a világot, az ügyészség azért hosszasan vizsgálta, minisztereket hallgatott meg az ügyben, majd arra jutott, hogy annak tartalma nem szól bűncselekményről. Magyar szerint azonban ez csak azért van, mert Polt Péter alatt működik az ügyészség, akiről egyébként épp az általa nyilvánosságra hozott felvételekből derült ki az, hogy a baloldali híresztelésekkel ellentétben nem áll a kormány, vagy más politikusok befolyása alatt.
A magyari logika szerint tehát:
1.: Az ügyészség nem áll a kormányzat irányítása alatt, ezért
2.: Az ügyészség kormányzati nyomásra cselekdve ítélkezett.
Ami pedig ennél is furcsább, hogy Magyar arról is írt, hogy „amint nem Polt Péternek fogják hívni a legfőbb ügyészt, a vádhatóság le fogja porolni ezt az ügyet, és a most ismertetett nyomozásban elkövetett szándékos szabálytalanságokat is ki fogja vizsgálni”. A Telex ezen a ponton rendkívül találóan meg is jegyzi: „rejtély, hogy ezt mire alapozva ígérte meg, hogyan akarja majd esetlegesen a jövőben ő maga irányítani a következő legfőbb ügyészt”.
Hol vannak a hangfelvételek, amelyeket nem szokott készíteni Magyar, de mégis vannak?
Magyar Péter többször esküdözött, hogy ő nem olyan ember, aki hangfelvételeket készít barátairól, szeretteiről, ennek megfelelően a nyilvánosságra hozott felvétel az egyetlen, amit készített. Legalábbis volt addig, amíg ki nem jött az ügyészségről Magyar, utána ugyanis kijelentette, összeszedi a meglévő további hangfelvételeit– amelyek elvileg addig ugyebár nem léteztek.
Jelenleg ebben az ügyben ennyi hangfelvételt találtam, de keresek tovább, és ha találok még, azt is be fogom nyújtani. Nem tartok vissza semmit, ezek több mint egy éve készültek, több helyre raktam el őket biztonsági okokból, jelenleg keresem őket. Nyilván megnézem, hogy az ügyészség valóban végez-e bármilyen eljárási cselekményt, vagy felül a rogáni propagandavonatra, és egyébként meg eltussolja ezeket az ügyeket. És nyilván egyre több energiát fogok abba feccölni, hogy több ilyen hangfelvételt megtaláljak
–mondta akkor Magyar, és ezzel az üzenettel láthatóan sikerült lázban tartani a csodaváró híveket az EP-választásokig. Az újabb csodatétel azonban elmaradt, a hangfelvételek még mindig nincsenek meg. Talán egy Ötkertes éjszaka végén azok is a Duna mélyén kötöttek ki.
Tiszta kéz, üvegzseb
Miután a válás részletei nyilvánosságra kerültek, Varga Judit arról beszélt Hajdú Péternek, hogy ő járt rosszul a válással, a vagyon nagyobbik része tehát Magyar Péteré. Erre a Tisza alelnöke úgy reagált, az európai parlamenti választások hivatalos kampányának kezdetéig nyilvánosságra fogja hozni a vagyonnyilatkozatát.
Az EP-választás lement, Magyar már Brüsszelben trónol, amit szintén megígért, hogy nem fog megtenni, vagyonnyilatkozat azonban sehol. Talán az is a hangfelvételek mellett van valahol…
Mindenesetre Magyar a Telex kérdésére azt válaszolta, hogy a héten összeállítja vagyonnyilatkozatát.
A wannabe házmester
Magyar Péter Hadházy Ákoshoz méltó szintre pörgette a feljelentésekkel való fenyegetéseket, kihangsúlyozva, hogy ő bizony jogász, s mint ilyen, mindent megjogászkodik, majd perel. Megfenyegette már a teljes sajtót balról jobbra, a legérdekesebb kijelentés azonban Orbán feljelentése volt, a STOP HÁBORÚ plakátkampány miatt.
A miniszterelnök, a pártja és a propagandistái hetek óta azzal kampányolnak, hogy az ellenzéki politikusok háborúpártiak, most már óriásplakátokon és videó hirdetésekben is ezt terjesztik
– indokolta feljelentését Magyar, azonban egyelőre semmi sem történt, az ezt érintő kérdésre pedig csak annyit válaszolt, hogy az ügyet megvizsgáltatja olyan jogászokkal, akik értenek is a hasonló perekhez. Mert a nemlétező, források nélkül, pusztán mikroadományokból és piramisjátékszerű támogatási rendszerből gazdálkodó pártjának ilyen emberek is a rendelkezésére állnak.
Egyébként Papp Dánielt, az MTVA vezérigazgatóját is megrágalmazta azzal, hogy „folyamatosan hazudik” róla, csakhogy ezt már bizonyítani nem sikerült. Azóta pedig Magyar lapít a beígért pereléssel. Itt zárójelben megjegyeznénk, Zala megyei körútja során portálunkat is perrel fenyegette meg, mert meg mertük kérdezni, hogy tudott-e arról, hogy akkori párjának édesanyja, S. Mária börtönben ült. Magyar akkor a börtönbüntetés tényét rágalomnak nevezte, portálunkhoz azonban azóta sem érkezett idézés.
A sajtó többi részével szemben azonban látványosan halad a házmesteri tevékenykedés: a HVG-től a Borsig négy lap ellen történt feljelentés eddig, azonban ezen ügyek állásáról semmit sem tud Magyar.
Az éjjel soha nem érhet véget!
Ahol pedig szinte senki nem maradhat ki a szórásból, az Magyar Péter Ötkertes bulija. Mint megírtuk, Magyar Péter kiskorú lányok lábai között csúszkált, erőszakoskodott, majd a biztonságiak vezették ki egy V. kerületi szórakozóhelyről, ami után egy őt kamerázó férfi telefonját a Dunába dobta. A botrány addig dagadt, hogy már a rendőrség is foglalkozott az üggyel, ekkor pedig végig ment a hír a teljes magyar nyilvánosságon. Minderre csupán annyival reagált:
Mivel azóta több (még aljas, hazug) cikket is megjelentetett a Ripost című Rogán-szennylap (és több propaganda médium), ezért egyben készül a feljelentés. Várhatóan a héten beadásra kerül. Sajtóhelyreigazítási- és személyiségi jogi pereket is indítunk.
Egy valami tehát biztosan kirajzolódik: Magyar Péter ígéreteinek betartására legfeljebb a feljelentések terén lehet számítani, azt is csak a szabad sajtó ellen.
Fotó: Hatlaczki Balázs/PS
Riasztó tények!
2024-07-17 at 13:20
Az tényleg elborzasztó, hogy a ballibsis tömegek (mert a tiszás birkanyáj jórészt belőlük verődött össze) a szemüknek sem hisznek, a nyilvánvaló tényeket sem veszik tudomásul. Nem hajlandók látni, hogy a vezérük nem a megváltó, hanem egy belbudai, elkényeztetett ficsúr, aki élősködött 16 (20?) éven át a jobboldalon, majd áruló lett és titkos lehallgató, mert nem folyósították neki tovább a havi 6 milliót és nem jött be a zsarolása sem (pedig még azt is leírta: “tudod, én a jobboldalt sosem bántottam”), aki zsarnokoskodott a feleségén, mert nárcisztikus személyiségét rettentően bosszantotta, hogy a “vidéki jogászlány, a szobanövény” miniszter lett (ő meg egy senki maradt, egy “focistafeleség”), aki ordibál a hívő emberekkel, aki kirohan az őt kedvelő ATV-ből (a Hír Tv-be be sem megy), aki belekötött már az egész magyar sajtóba, s aki “politikus” létére négykézláb mászkált szórakozóhelyen, bepisilve zaklatta a nőket, majd telefont rabolt (másnap elnézést kért), aki azt hazudta harsogva: “szövegértési bajai vannak, hányszor mondjam már el, hogy nem megyek Brüsszelbe”… aztán persze ment! Hazudik és manipulál! Ahogy a volt felesége mondta: “kiváló manipulátor” Ez látszik is a tiszás birkanyájon.
S ezek tények kérem – filmen vannak, magnón vannak -, s nem rágalmak. Őrzi a sajtó, amelynek a teljes állományát sikerült mostanra magára haragítania az ellentmondást sosem tűrő mini diktátornak. Mégis, mit írjanak róla…? Dicsérte éppen eleget a 444 és a Telex, de már beléjük is belerúgott, hát a Telex már kezdi is felismerni, hogy egy hatalmas tévedés és hazugságcsőd a belbudai vigéc. Aki a “munkát” (tudjuk: azt a kamut!) még el sem kezdte. Várjuk, mit mond, hogyan szavaz (és az EP-s bagázsa), mit csinálnak majd az emberei a fővárosi közgyűlésben, stb.
A tiszás birkanép pedig nem vesz tudomást a tényekről. Szánalmasak szegények. Ez a tökéletes agymosás. Ilyen vakság és bódultság utoljára a nácik időszakában volt… Ez a totális agymosottság és a tiszás birkákból áradó gyűlölet, elvakultság tényleg riasztó a 21. század elején.
Esti Kornél
2024-07-17 at 13:19
Poloska Péter, a Szemfényvesztő Messiás tüzet és vizet hoz magával. Ám tűzéből hideg víz lesz, a vizéből pedig tűz, az Alvilág FORDÍTOTTSÁG szabályának megfelelően.
Tudományos libsizmus
2024-07-17 at 13:13
Ungarischer Péter a lehető legjobbat tette velünk.
Bedöntötte a kommunista pártokat. De legalább akkorát fog bukni 2026-ig, mint Rottenbiller.
Az évszázad közepéig be van biztosítva a kétharmad.
na4
2024-07-17 at 13:05
Messiás poloska petya menni Brüsszel kaszálni $$$, €€€. Mindenki és minden egyéb magasan le van xarva. Erről szólt az egész buli agymosottak.
gyozo2018
2024-07-17 at 13:04
Patriota
2024-07-17 at 12:56
/
“PlatóPeti és elQuró egyesiteni fogja az erőit….Ez a 2 bohóc nem bír hatalom nélkül meglenni.” – írod.
/
Egyikük sem tud meglenni.
Egyformán alkoholisták, pszichopata önimádók, akiknek fikarcnyi
realitás érzékük sincs.
Na, az lesz az agancs-szikráztatás, amikor ezt a két impregnált torkú,
szőre hullott patást egymásnak engedik.
:DDD
Szép új világ
2024-07-17 at 13:03
MP belesz@rt saját szájába! Havi 20 ezer euróért neki ez bizonyára megéri!
gyozo2018
2024-07-17 at 12:58
Jelképes a gréczy-módszer alkalmazása (nyilván a személyes csalódottság okán) a személyes találkozáskor szembesülő, ezért magát meggondoló új ismerős hölgy előtt.
Valahogy az is úgy lehetett, hogy a készség meglehetett a hölgyben, de
“masztiás” nem tud átlépni a saját árnyékán. Képzelem, hogy milyen öntelt, lekezelő,
agresszív módon nyilvánult meg, ha a nem naiv hölgy a szálloda szobában végül kilépett a szituációból.
Tulajdonképpen Magyar Péter minden megnyilvánulásával ugyanazt csinálja: kampánykörút, óbégatás, kirohanások, stb.= megkísérli kielégíteni önmagát.
rókerzsót
2024-07-17 at 12:56
Kárpáti
2024-07-17 at 11:41
Mzp-nél is ugyanezt a szöveget nyomtátok. És mire mentetek vele?😉
Patriota
2024-07-17 at 12:56
S még csak most fog kezdődni a TÁNC……:-) PlatóPeti és elQuró egyesiteni fogja az erőit….Ez a 2 bohóc nem bír hatalom nélkül meglenni. Na gatyát felkötni Ferifanok, PlatóPeti hívek. Jól megmalmozott benneteket ez a f@s@s-hugyos -NEM MEGYEK ÉN brüsszelbe, veletek, itthon harcolok-értetek….. Értitek????? Most már értik….Hazudsz mindig, asszonyverő !!!!!
Római jogász
2024-07-17 at 12:55
Magyessiás elérte, amit akart: kijutott az EP-be, ahol a saját bevallása szerint a leghitványabb “munkáért” a legjobban fizetik majd meg.
El kell ismerni, ügyes volt a srác, meg is dolgozott érte (többé-kevésbé).
A Tisza pedig szépen le fog apadni 30 %-ról 3 %-ra.
Még az év végéig.
Gratulálok a megvezetett hülyebarmoknak!!!
Tények
2024-07-17 at 12:54
Hűha
“Rettenetesen fosik a fidesz Magyar Pétertől.
A sajtójukban minden második cikk őt gyalázza, rágalmazza.”
Fosik ám a nénikédet… A TÉNYEK felsorolása, miért gyalázás és rágalmazás? Soroljam a temérdek negatív tényt a Poloskás Platós Piás Petyátokról? Pedig még csak 3-4 hónapja fungál, de annyi mocsok borítja már a rögeszmésen hazug, mindenkibe belekötő, önjáró Petyátokat, hogy unalmas felsorolgatni. Az ellentmondást nem tűrő kis mini diktátor éppen abból él, hogy a gyűlöletvezérelte vaksi tiszás birkanyáj mindent elhisz neki, a tényeket is rágalomnak tartja. Emberemlékezet óta nem volt ennyire szektás, politikailag totálisan elvakult és gyűlölködő horda ebben az országban.
Tehetős Totó
2024-07-17 at 12:40
Hűha, mekkora győzelmek ezek! Budapest még 5 évig szopóágon, a trutymós aluljárókban, vagy szemetes kapubejáratokban, esetleg a toklászos méhlegelőn, a Tisza tovább feji a vakbirka híveit, s főnök éli világát Bétől Béig. A béígért megváltás most is elmaradt..
matrix
2024-07-17 at 12:40
A TISZA-iszap!
Ma is itt rohad a PS oldalán
Koszos alkesz drogos söpredék fitym@verö hitvány koszfészek
Magyar Poloska: Sorakozó 3..2…1
“Kormányváltó bérletet” árul 2099-re a vágyvezérelt primitiv agyhalottaknak!
(Peti imádunk és szeretünk leszopunk)
Bunkó prolik buzi-buzik sorakozó fizessétek be a prostinak a primitivek adóját koszos köcsög kancsók!
Nahát
2024-07-17 at 12:40
Ha nem egy befolyásos kommunista családba született volna bele ez a gerinctelen, szélhámos hazudozó, akkor ma csak egy pitiáner bolti tolvaj lenne.
K
2024-07-17 at 12:39
–Úgy néz ki hogy a guruló dollárok csak Budapesten hatásosak, de úgy látom hogy a guruló dollárok már megint melléfogtak.
–Magyar Péter lusta lesz pártot építeni, és különösen a korábbiak után ,egy rablás után már ez különösen nehéz lesz, vagyis nem lesz pártépítés.
–Már csak arra vagyok kíváncsi hogy hány év múlva kerül a rablás ügy az Európai Unió parlamentje elé mint kiadatási kérelem.
TalEle
2024-07-17 at 12:38
Tegnap közöltek a médiumok egy képet, ahogy repülőgépen, a léket kapott TISZÁ-ról menekülnek a patkányok Brüsszelbe… Gondolom, Brüsszelben is árgus szemek követik majd a levitézlett NER lovagot! Szerintem, a közeli felbukkanásának helye a belga főváros vigalmi negyede lesz, ahol egy kupleráj padlóján fog le-fel csúszkálni…
A nárcisztikuság
2024-07-17 at 12:36
A poloska “Kamussiás”+1 igen ez igaz.
A bosszanto az hogy csak szomorúan veszem tudomásul, hogy az ő ötkeres garázdasága,bűnelkövetéséről bűnűgyéről semmijen,látható bírósági ügy még nincsen??????
A kiskorú lányok lábai között csúszkált, erőszakoskodott…..
A rendőrség remélem hogy foglalkozik még a bűnelkövetésével és bíróság elé viszik ezt az ügyét!!!!!!!
Brüsszelben trónol!!!!
A csak és kizárólag a havi 20.000,-euró érdekli és semmi más nem is érdekli és a választóit most hagyta éppen cserben…
A hangfelvételeket készít barátairól, szeretteiről,vigyázat mert ő hazudik és hazudik és manipulál….
A nárcisztikuságra ez a jellemzö….
K
2024-07-17 at 12:27
K
2024-07-17 at 11:59
Ez a “K” nem én vagyok.
Jó lenne ha nem lopnák e4l a “nick” nevemet.
Hűha
2024-07-17 at 12:21
Rettenetesen fosik a fidesz Magyar Pétertől.
A sajtójukban minden második cikk őt gyalázza, rágalmazza.
A választások előtt ugyanezt csinálták Karácsony Gergellyel is.
Az eredményt ismerjük!
Mikia35
2024-07-17 at 12:09
Kárpáti
2024-07-17 at 11:41
Nem, nem, soha nem, lesz ebből az emberszerű képződményből miniszterelnök.
Ez egy közönséges takony, akit csak a csűrhe, az LMBTQWX tart egybe, ez egy eltaposni való féreg!
Évvégére már el is felejthetjük, hasonlóan mint Bangónét, Bokrost, vagy soroljam a többi futottak még kategóriás politikusokat!
K
2024-07-17 at 11:59
akkor most a telex még sincs a cia zsebében? vagy én ezt már nem értem
GJ
2024-07-17 at 11:50
A VÁLASZTÁS PONT OLYAN MINT A MEDVE, NEM JÁTÉK!
Ez a (nagyondiplomás, nagyonprogresszív, nagyondemokratikus, nagyonelfogadó stb.) csürhe még összehoz nekünk egy Zelenszkit!!!
Rolo
2024-07-17 at 11:49
Kárpáti2024-07-17 at 11:41
🤦♂️🤦♂️🤦♂️🤣🤣🤣🤣🤣🤭🤭🤭🤭🤭🤡🤡🤡🤡🤡
Kárpáti
2024-07-17 at 11:41
Minden ilyen támadás +1%-ot jelent Magyar Péter Leendő Miniszterelnök Úrnak.
Lépésről lépésre beéri és elhagyja az Orbán-szektát, akkor pedig az egész velejéig romlott rezsim megsemmisül.
Mesteri manipulátor
2024-07-17 at 11:33
Hazudik és hazudik és manipulál. Mint a volt felesége mondta: mestere a manipulálásnak. Hajlok arra a feltevésre, hogy ez a belbudai ficsúr még az Őszödi Böszménél is jobb manipulátor és nagyobb hazudozó. Perrel fenyeget mindenkit és összeveszett már a teljes magyar sajtóval is, még az őt ajnározókkal is. (Az ötkertes garázda ámokfutásáról, lényegében bűnelkövetésekről már ne is beszéljünk.) Elképzelhető, milyen lenne az a szólás- és sajtószabadság, ha ő lenne a miniszterelnök. De ezen most, a leírásakor is elnevettem magamat. Minden esetre olyan diktátora nem volt még az országnak, amilyen ez a nárcisztikus és ideggyenge önimádó lenne. Hál’ Istennek ez csak a mókázás szintjén merül fel.
Dr. Belák Ferenc
2024-07-17 at 11:10
Nagyon szellemes és találó a “Kamussiás” elnevezés. Gratulálok. A csürhének, mely megválasztotta nem gratulálok, csak szomorúan veszem tudomásul, hogy milyen szellemi színvonalon áll az a tömeg, mely rá szavazott. Most tegezni fogom a csürhe tagjait. Nem vettétek észre, hogy csak és kizárólag a lóvéért hadovált a féreg???????????????????????? Most megvan a havi 20.000,-euró.
matrix
2024-07-17 at 11:05
Remek !
Már a soros-1$-Telex is bemutatja,hogy a Magyar Poloska milyen primitiv fake populista parasztvakitó hazugságokkal eteti naponta a TIZSA iszap primitiveket és a (“Peti szeretünk” vágyvezérelt agyhalottakat -:)
Magyar (poloska) Peti kiveri az agyhalottak meg reggel délben este lenyelik!
Celeb szopó lotyók!