Pesti Srácok

A kamuzó László Imre menekül a sajtó elől, ezért inkább hosszabb szabadságra megy (videó!)

László Imre, Újbuda DK-s polgármestere nemes egyszerűséggel megtiltotta a PestiSrácok.hu stábjának, hogy a Semmelweis-napi ünnepségen részt vegyen, munkatársainkat még az épületből is kitessékelték, miközben operatőrünkre rácsukták az ajtót. A gyurcsányista polgármester kommunikációs vezetője kamerán kívül elmondta, hogy addig nem is kezdik el a rendezvényt, amíg az épületben tartózkodunk. A Hitler munkásságát méltató és Mengelét, Mandelával összekeverő polgármester kimerült az elmúlt hetek eseményeiben, ezért hosszabb szabadságra pihenni megy - tudtuk meg László Imre kommunikációs vezetőjétől.

Stábunk kedd délután az újbudai Semmelweis Nap alkalmából rendezett átadó ünnepségen szeretett volna forgatni, a gyurcsányista László Imre azonban láthatóan ennek nem örült, így stábunkat kiküldték az önkormányzat épületéből, mondván a polgármester kérésére nem sajtónyilvános az esemény. Pikáns, hogy az egyébként közpénzből fenntartott Újbuda Média - velünk ellentétben - tudósíthatott az eseményről, ami eddig minden évben sajtónyilvános rendezvénynek számított.

László Imrétől egyébként az ünnepséget követően szerettük volna megtudni, hogy miért állította életrajzában, hogy PhD fokozattal rendelkezik, és van-e még más olyan tény, amely nem valós az említett életrajzban? Kíváncsiak lettünk volna arra is, hogy miközben a Demokratikus Koalíció nyíltan aggódik az Index jövőjéért, mennyire szolgálja a sajtószabadságot az, hogy a veszélyhelyzet alatt egy elítélt bűnöző segítségével, nevezetesen Czeglédy Csabával alakít médiacéget? Tudomásunk szerint a médiacég jogi ügyeit a Dr. Czeglédy és Társai Ügyvédi Iroda képviseli.

Bár László Imrét nem is láttuk a mai napon, egy ellenzéki alpolgármester, a párbeszédes Barabás Richárd azonban nyilatkozott stábunknak. Barabás, a polgármester hitlerezős kijelentése kapcsán elmondta, hogy László Imre maratoni, 8-10 órás üléseken vett részt az utóbbi időben, így vélhetően kimerült és ezért bakizott. Barabás hozzátette, hogy természetesen ez nem elfogadható, de László Imre is csak ember. Amellett, hogy Barabás egyébként szidta egy sort a kormány politikáját, elmondta, hogy László Imre orvosi végzettséggel rendelkezik, tehát doktori címmel bír. Kérdésünkre, mely szerint a doktori cím nem egyenlő a PhD fokozat megszerzésével egyenértékű nagydoktori címmel, Barabás érdemben már tudott mit mondani.

PestiSracok facebook image

Stábunk utolérte Hoffmann Tamást is, Újbuda korábbi polgármesterét, jelenleg az újbudai önkormányzatban a Fidesz-KDNP csoport vezetőjeként tevékenykedő képviselőt, aki stábunknak elmondta, hogy elfogadhatatlan, amit László Imre mondott. Hoffmann szerint a polgármesternek le kellene mondania, majd külön kiemelte, hogy említésre méltó az a tény is, hogy az LMP-t leszámítva egyik ellenzéki kerületi vezető sem kommentálta László Imre botrányát. Stábunk telefonon utolérte Kreitler-Sas Mátét, az LMP újbudai képviselőjét is, aki portálunk kérdésére elmondta, hogy nem tartja szerencsésnek a polgármester kijelentéseit.

Mint ismeretes László Imre DK-s polgármester körül egyre fogy a levegő, hiszen vállalhatatlan kijelentéseket tett az elmúlt időszakban. Kérdés, hogy a közvélemény hogyan látja: távoznia kell a közéletből vagy ez is csak egy újabb példa arra, hogy az ellenzéki oldalon semminek nincs következménye? Az is jó kérdés, hogy vajon megoldás-e elfutni az újságírói kérdések elől, amelyekkel egyébként akár még tisztázhatná is magát a DK-s polgármester?

A videót készítette: Tisóczki Flóra és László Petra, kiemelt kép: PS

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?