Pesti Srácok

A Karácsony Gergely vezette Városháza vezetőihez csoroghattak a Lánchíd-botrány kenőpénzei

A Karácsony Gergely vezette Városháza vezetőihez csoroghattak a Lánchíd-botrány kenőpénzei

A Lánchíd-felújításból illegális módon kimentett 1,5 milliárd forint nagy része a Karácsony vezette Városházán landolhatott – nyilatkozta a Mandinernek a Lánchíd-botrány napokban kirobbant, legújabb fejleményeivel összefüggésben Budai Gyula. A fideszes politikus szerint annak tisztázására, hogy konkrétan kik kaptak ebből a pénzből, a nyomozó hatóság jogosult.

Budai azt gondolja, hogy a Városháza vezetőit korrumpálhatták ezzel az összeggel, mindezt pedig alátámasztja az a levél is, amit a napokban a Lánchíd-botrányra rálátó bennfentes küldött neki. Mivel korrupció gyanúja merült fel, a képviselő ezért hivatali vesztegetés gyanújával tette meg a feljelentését a rendőrségen. Budai a Mandinernek azt is megjegyezte, hogy a visszaosztott pénzek eredetileg akár kampánycélokra is érkezhettek. Hozzátette: korábban felvetődött annak a gyanúja is, hogy a Városháza eladásával járó „jutalékot” is kampánycélokra akarták használni, ám az eladás végül nem valósult meg.

– nyomatékosította a politikus. Budai Gyula lapunknak nyilatkozva gyanús körülménynek nevezte még, hogy Karácsony Gergelyék idején ötmilliárd forinttal megemelték a költségeit a Lánchíd felújításának.

– tette fel a kérdést a fideszes képviselő.

Kipakolhatott egy bennfentes

PestiSracok facebook image

Emlékezetes: Budai Gyula azután fordult a Nemzeti Nyomozó Irodához (NNI), hogy levelet kapott egy, a Lánchíd-botrányra rálátó forrástól. Ebben a nyilvánosság számára ismeretlen személy leírta: a számlagyáras ügyvéd, Vig Mór a Mammut bevásárlóközpontnál található biztonsági cég irodájába járt „elszámolni” a felvett készpénzzel, méghozzá a vállalkozás vezetőjével. Vagyis az A-Híd Zrt. által az exügyvédnek átutalt másfél milliárd forint itt cserélhetett gazdát. Budai szerint a biztonsági cég kapcsolatban áll a felújítást végző A-Híd Zrt.-vel. A képviselő megjegyezte, hogy a levélíró úgy tudja, a pénzből jelentős összegek kerültek a fővárosi baloldalhoz.

A címadatok alapján a biztonsági cég nem lehet más, mint a Lövőház utca 7–9. szám alatt található Árgus-Security Vagyonvédelmi Kft. A biztonsági vállalkozás egyik tulajdonosa Apáthy Zoltán Endre, az ő édesapja pedig nem más, mint Apáthy Endre, akinek a családi érdekeltségébe tartozik az A-Híd Zrt. Amennyiben tehát igazak a bennfentes levélíró állításai, a Lánchíd-beruházásból „kimentett” pénzek az azt végző A-Híd tulajdonosi köréhez kerülhettek vissza. Onnan pedig a levélíró szerint a budapesti Városházán landoltak. Az A-Híd és a biztonsági cég egyelőre nem reagált a megkeresésekre.

Gyanús utalások

Érdemes feleleveníteni, hogy a Lánchíd-botrány főszereplője az a Vig Mór, aki Vig Dávid Amnesty-vezér testvére, és akit tavaly novemberben vettek őrizetbe, majd tartóztattak le, miután belebukott egy sok százmilliós számlagyárba. A NAV az ügyben több helyszínen tartott házkutatást és foglalt le pénzeket. Az eljárás keretében kiszálltak többek között a Lánchíd felújítását végző A-Híd Zrt.-hez is. Később kiderült, hogy 2020 novembere és 2022 júliusa között az A-Híd 1,4 milliárd forintot utalt Vig cégének, a fentebb említett Sunstrike Hungary Kft.-nek. Ebből az összegből továbbutaltak 900 millió forintot Vig Mór magánszámlájára, illetve ügyvédi letéti számlájára. A gyanú szerint a továbbutalások a Vig Mórhoz köthető számlákra jellemzően ugyanazokon a napokon történtek, mint amely napokon az A-Híd Zrt.-től a pénzek a Sunstrike Kft.-hez érkeztek, az összegeket pedig rövid időn belül készpénzben felvették a számlákról. A gépezetbe aztán hiba csúszott, hiszen a több más bűncselekménnyel is összefüggésbe hozott Vig Mórt 2022 januárjában egy jogerős ítélete miatt eltiltották az ügyvédi hivatás gyakorlásától. Ezután egy Hegedűs Dániel nevű másik jogászt vontak be az ügyletekbe, aki a saját ügyvédi letéti számlájára utalta a Sunstrike Hungary Kft.-hez érkező maradék összeget, majd onnan mintegy ötszázmillió forintot felvett készpénzben.

Ötmilliárdos túlárazás

Ami szintén korrupciógyanúra adhat okot, az a tender megmagyarázhatatlan megdrágulása, amiről Budai Gyula is beszélt: az A-Híd még Tarlós István regnálása alatt, 2019 szeptemberében nyerte el a tendert, ám Karácsonyék a hatalomváltás után új közbeszerzési eljárást írtak ki. A győztes ismét az A-Híd lett, ugyanakkor ötmilliárd forinttal drágább ajánlattal nyertek, mint amennyiért a Tarlós-érában végezték volna el a munkát. A sokmilliárdos drágulás (bruttó 21,8 milliárd helyett 26,8 milliárd) mellett majdnem hatvanszorosára, 4,2 milliárd forintra emelték a Tarlós alatt zajló projekthez képest a vállalkozónak járó előleget, a céget terhelő kötbért viszont megfelezték.

Karácsonyék védekezése megsemmisült

Múlt hét pénteken a Kehi is közzétette a részjelentését, és sokatmondó pénzmozgásokat tárt fel a Lánchíd felújítását végző A-Híd Zrt. és a számlagyáras Vig Mór cége között. A dokumentum porrá zúzza Karácsonyék védekezését: a főváros balliberális vezetése ugyanis eddig azzal érvelt, hogy a renoválás és a kétes pénzmozgások között nincs időbeli egybeesés. Csakhogy a Kehi egyértelműen rámutatott, hogy a másfél milliárd forint egésze a közbeszerzési eljárás alatt, 1,3 milliárd forint pedig a kivitelezési szerződés megkötése után került az A-Hídtól a számlagyáras exügyvéd cégéhez.

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.