Pesti Srácok

A keresztények és a zsidók kivégzésére biztatta híveit egy olasz börtönben szolgáló imám

A keresztények és a zsidók kivégzésére biztatta híveit egy olasz börtönben szolgáló imám

A Vatikán elpusztítására, a keresztények és a zsidók megölésére szólította fel prédikációiban híveit az a szélsőséges imám, aki dzsihádot hirdetett a „hitetlenek” kivégzésére. Az imámot terrorcselekmények elkövetésére való felbujtással, illetve etnikai alapú megkülönböztetés propagálásával, és bűncselekmények elkövetésének ösztönzésével vádolják.

Az olasz rendőrség csütörtökön letartóztatott egy börtönimámot Alessandriában, aki dzsihádot hirdetett hívei között, a hitetlenek megölésére, és a keresztény egyház elpusztítására. A marokkói szélsőséges imám többször is terrortámadásokat hozott fel példaként, többek között dicsérte a Charlie Hebdo ellen elkövetett merényletet, amikor is a szatirikus hetilapot iszlám szélsőségesek támadták meg, mivel a hetilapban Mohamed karikatúrák jelentek meg. Amellett, hogy többször is a Vatikán és a keresztény egyház elpusztítására szólított fel, és az iszlám esküdt ellenségének nevezte a zsidóságot, kifejezte csodálatát Oszama Bin Laden, és az általa létrehozott terrorszervezet, az Al-Kaida iránt is. A vallási vezető, a rendőrség állítása szerint 2021 márciusa és júliusa között terrorizmusra hajlamos személyeket keresett. A férfit a Novarában lévő börtönbe helyezték el amíg a tárgyalása tart.

A börtönöket a muzulmánok hittérítő központnak használják

Az elmúlt időszakban egyre nagyobb gondot okoz Európa-szerte, hogy a börtönöket a muzulmánok hittérítő központnak használják, derült ki az ISPI hírportál cikkéből. A cikk szerint a problémát az okozza, hogy az elmúlt évek terrorista eseményeinek hatására megnőtt a radikalizált személyek száma a börtönökben. Ezenkívül a börtönök jelentős szerepet játszottak számos radikális mozgalom és terrorista szervezet életében, mivel új tagokat az intézményben tudnak a leghatékonyabban toborozni. A börtönök területén az ISPI szerint már több alkalommal találtak emberek radikalizálására, és megtérítésre alkalmas tárgyakat is, többek között szélsőséges tartalmú könyveket, videókat. Ezeket az eszközöket sokszor a börtönmunkások csempészik be némi pénzért, derült ki, miután 2019-ben a spanyol hatóságok letartóztattak egy börtönmunkást, akit azzal vádoltak meg, hogy pénzért cserébe dzsihadista anyagokat csempészett be a börtönbe. A börtönben töltött idejüket a terroristák együtt töltik más okokból elítélt, nem iszlám vallású emberekkel, akiket a büntetésük alatt meg akarnak téríteni a rabok, és a börtönimámok is. Emellett a fogvatartottak nemzetiségi, és vallási alapon alakítanak ki csoportokat, majd később zaklatják a kisebbségben lévő elítélteket.

PestiSracok facebook image

Tavalyhoz képest 15 millióval több, 260 millió keresztény szenved üldöztetést a hite miatt. Ezért hozták létre a világon elsőként hazánkban 2016-ban az üldözött keresztények megsegítéséért felelős kormányzati egységet, amellyel 3 év alatt 70 ezer bajba jutott szülőföldön maradását vagy otthonába való visszatérését tették lehetővé.

A keresztény emberek élete már nemcsak a Közel-Keleten vagy Afrikában van veszélyben, hanem Európa szívében is. Megdöbbentő, de már a nyílt utcán, vagy éppen a templomokban ártatlanokat fejeznek le, végeznek ki bestiális módszerekkel iszlamista szélsőségesek. Úgy tűnik, mindezt tétlenül szemléli az európai keresztény közösség, de vajon tudunk-e tenni bármit is az elmúlt években egyre erősödő gyűlöletkeltés ellen? Az Ügy című műsor korábbi adásában ezekre a kérdésekre kerestük a választ, valamint bemutattuk azt az áldozatos munkát is, amit az üldözött keresztények megsegítése érdekében végez a magyar kormány a világ számos országában. Tudták, hogy alig négy év alatt százezer embert mentettünk meg a Hungary Helps programon keresztül? A PestiTV-nek Azbej Tristan államtitkár megrázó részletességgel beszélt munkájukról. Ebben kifejtette:

Vajon Magyarországon is félnünk kell majd attól, hogy kivégeznek bennünket a hitünk miatt?

A keresztények kigúnyolása, az ellenük irányuló gyűlölet sajnos azóta egyre erősödik hazánkban.

– hangzott el a kereszténység egyik legfontosabb ünnepén, szenteste a Tilos Rádióban. Az ominózus kijelentés 2003-ban korbácsolta fel az indulatokat a hívő emberek közösségeiben, annak ellenére, hogy a rádióban korábban is előfordultak keresztényellenes kirohanások. Egy műsorvezető például azzal az ötlettel állt elő, hogy a közterületeken felállított kereszteket tűzifának kellene felaprítani. A keresztények kigúnyolása, az ellenük irányuló gyűlölet sajnos azóta egyre erősödik hazánkban. Tavaly Niedermüller Péter mondta ki az ATV-ben, hogy valójában rémisztő képződményeknek tartja a fehér, heteroszexuális embereket. A DK-s politikus azóta sem kért bocsánatot, sőt, még annak ellenére sem távozott a közéletből, hogy tüntetést is tartottak ellene. Bár a gyurcsányista Niedermüller Péter gyalázkodásait nem lehet egy lapon említeni az észak-koreai állami terrorral, ahol munkatáborokban sínylődnek azok, akik keresztény hitüket megvallják; a nyugat-afrikai népirtásokkal, ahol 2015 óta több, mint hatezer keresztény halt vértanúhalált. Szegő Péter újságíró fejtette ki véleményét arról, hogy a Müller Cecília országos tiszti főorvos által viselt kereszt számára mennyire zavaró, ezért vegye le. A Népszava vallásgyalázó karikatúrája pedig az év legjobbjának bizonyult a Magyar Újságírók Országos Szövetsége szerint. És ez tényleg csak néhány példa azok közül, amiket az elmúlt évben tapasztalhattunk meg Magyarországon.

A legüldözöttebb vallás a világon

A keresztényeket egyébként nemcsak az iszlám többségű országokban üldözik, hanem olyan államokban is, ahol a muszlimok kisebbségben vannak – például Kongóban, Etiópiában, a Közép-afrikai Köztársaságban –, de rendkívül agresszívek, szélsőségesek. Nyugat-Európában (de az USA-ban is) elindult a „karácsonyellenes hadjárat”, a karácsony, mint keresztény ünnep kiüresítése, a lényeg – Jézus Krisztus, a Megváltó születése – eltakarása. Az Európai Unió központjában, Belgium fővárosában, Brüsszelben 2013-ban a városi hatóságok nem engedélyezték a főtéren karácsonyfa felállítását, arra hivatkozva, hogy az sérti az ott élő muszlimok érzékenységét. Olaszországban betiltották közösségi helyeken, iskolákban a kereszt falra akasztását. Angliában a keresztény jelképek – főleg a kereszt – viseléséért többeket meghurcoltak, de elbocsátottak anyakönyvvezetőket is, akik nem voltak hajlandók összeadni meleg párokat; orvosokat rúgtak ki kórházakból, mert nemet mondtak az abortusz elvégzésére.

https://pestitv.pestisracok.hu/2021/01/09/meddig-turjuk-meg-hy-gyalazzak-a-hitunket-az-ugy/#fvp_PUGY1003988H_WEB,4s

Forrás: V4 Agency/PestiSrácok.hu; Fotó: illusztráció

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.