Pesti Srácok

A kifogástalanul jogállami Németországban a titkosszolgálattal figyeltetik az ellenzéket

A kifogástalanul jogállami Németországban a titkosszolgálattal figyeltetik az ellenzéket

Mint Jörg Meuthen, az AfD (Alternatíva Németországnak), a legnagyobb német ellenzéki párt frakcióvezetője írta Facebook-bejegyzésében, a német alkotmányvédelem – belföldi titkosszolgálat – vizsgálat alá vonta pártját. Ugyan erről nem tettek közzé hivatalos sajtóközleményt, azonban kiszivárogtatták a baráti (értsd: liberális) sajtónak.

Meuthen szerint jogos a gyanú, hogy miután a kormánypártok nem tudnak már másképp védekezni az ellenzék bírálataival szemben, a belföldi titkosszolgálaton keresztül akarnak ártani annak. Ez a szolgálat ugyanis a Horst Seehofer (CSU) által vezetett belügyminisztériumhoz tartozik, és az a CDU-párti Thomas Haldenwang irányítja, aki Hans-Georg Maassen utóda. Maassent ugyanis kirúgták, amikor nem volt hajlandó megerősíteni azt a kormány által terjesztett hazugságot, hogy 2018 őszén, Chemnitzben „hajtóvadászatot” rendeztek volna migránsok ellen.

PestiSracok facebook image

Mióta Haldenwang vette kezébe az irányítást, az alkotmányvédelem nem a szabad és demokratikus államrendet védi valódi ellenségeitől, azaz a szélsőbaltól és az ökoradikálisoktól, hanem az AfD-t próbálja visszaszorítani. Már 2019-ben a bíróságnak kellett megtiltania, hogy az alkotmányvédelem „vizsgálati ügynek” nevezze az AfD-t. A „vizsgálati ügy” (Prüffall) a megfigyelés legenyhébb formája, ilyenkor az alkotmányvédelem kizárólag nyilvános adatokból dolgozhat. A következő a „gyanús ügy”, a legsúlyosabb pedig a „megfigyelési ügy”, amikor már minden titkosszolgálati eszközt be lehet vetni. Már idén januárban is a bírósághoz fordult a párt, mert a sajtó már akkor is a „hamarosan bekövetkező” megfigyelésről írt. Az alkotmányvédelem a bírósági eljárás végéig önkéntesen felfüggesztette ezzel kapcsolatos tevékenységét.

Most azonban egy bűvésztrükkel kijátszották saját ígéretüket: tizenegy nappal a baden-württembergi és rajnavidék-pfalzi tartományi, valamint a hesseni önkormányzati választások előtt „biztonsági körökből” kiszivárgott, hogy „megfigyelési üggyé” sorolták be az AfD-t.

Ezzel a politikai versenyt akarják torzítani, hiszen a belügyminiszter alá rendelt alkotmányvédelem a vezetői pártpolitikai érdekében jár el. Olyannyira, hogy a berlini tartományi alkotmányvédelemnek az AfD-t minden szempontból felmentő, nyilvánosságra került szakvéleményét a berlini belügyi szenátor parancsára átírták.

Haldenwang maga is elismerte egy sajtótájékoztatón 2019 januárjában – amikor a boszorkányüldözés megkezdődött –, hogy nem a párt írásos programja, hanem egyes párttagok megnyilatkozásai miatt indítják a vizsgálati ügyet. A bíróság egyébként kimondta, hogy Haldenwang ezt nem jelenthette volna be, és eltiltotta az ilyen kijelentésektől.

Tehát egyes felelőtlen vagy ostoba párttagok kijelentései miatt érvényesítik a kollektív felelősséget az egész párttal szemben, méghozzá a bíróság által megtiltott módon – azaz, a vizsgálat nyilvánosságra hozásával.

Véget kell vetni a titkosszolgálat felhasználásának a pártpolitikai versenyben – követeli Meuthen. Az alkotmányvédelemnek a szabad, demokratikus államrendet kell védenie!

Fotó: MTI/EPA/Philipp Guelland

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.