Pesti Srácok

A Klubrádiónak ismét nem sikerült igazat írnia az iskolák fűtéséről – Itt van a Belügyminisztérium válasza

A Klubrádiónak ismét nem sikerült igazat írnia az iskolák fűtéséről – Itt van a Belügyminisztérium válasza

Július végén riogatott azzal a Klubrádió, hogy gyermekeink télen fagyoskodhatnak majd az iskolákban, mindez pedig annak köszönhető, hogy a Belügyminisztérium az oktatási intézmények fűtésén akar spórolni. A Klubrádió úgy tudja, hogy már utasítást is adtak arra vonatkozóan, hogy gáz helyett fával kell majd biztosítani a megfelelő hőmérsékletet. Az erről szóló híradást Tényi István szúrta ki, aki azonnal a Belügyminisztériumhoz fordult, kezdeményezve, hogy ha baj van, a rendkívüli helyzetre hivatkozva dolgozzanak ki intézkedési tervet. Megkeresésére a köznevelési helyettes államtitkár válaszában kifejtette: törvényileg előírt, hogy legalább 20 fokos hőmérsékletet kell biztosítani a tantermekben és csoportszobákban. Hozzátette: ha az energiaárak emelkedése és a rezsicsökkentés módosítása miatt a törvényben előírt hőmérséklet elérésében fennakadás lenne, "felülvizsgálnák a lehetőséget".

A Belügyminisztérium az iskolák fűtésén spórolna címmel jelent meg június végén a Klubrádió weboldalán az a cikk, amelyben azt taglalják, hogy drasztikus költséget jelent majd télen az oktatási-nevelési intézmények fűtése az elszabaduló energiaárak miatt, mivel a rezsicsökkentés csak a lakosságra terjed ki, intézményekre nem. Információik szerint a Belügyminisztérium úgy akar spórolni az iskolák, óvodák fűtésén, hogy ahol gázüzemű fűtőberendezés van, ott haladéktalanul fatüzelésű kályhák beszerzését írták elő. Ezzel gyakorlatilag azt sugallták, hogy nem lesz elégséges a fűtés és gyermekeink fagyoskodhatnak majd télen, mert rajtuk akar spórolni a kormány.

A cikkben leírtak miatt a Belügyminisztériumhoz fordult Tényi István. Közérdekű bejelentésében nemcsak a Klubrádió által közölt hírt idézte fel, hanem azokat a jogszabályokat is, amelyek rendelkeznek a fűtésről, illetve a hőmérséklet-minimumról az oktatási-nevelési intézményekben. Tényi arra kérte a Belügyminisztériumot, hogy amennyiben tényleg baj van és veszélyben lehet a megfelelő fűtés ezekben az intézményekben, akkor erre vonatkozóan dolgozzanak ki egy intézkedési tervet.

PestiSracok facebook image

– húzta alá válaszában Tényi István megkeresésére Kisfaludy László köznevelési helyettes-államtitkár.

Vagyis a Klubrádió ismét nem hazudtolta meg önmagát és fakenews-kategóriás cikkel próbálkozott a kormány ellen hangolni a közvéleményt.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.