Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.
„Szerencsés a Postabank, gondolták a meghívottak, nem mossa el az eső a nagy, 10. születésnapi bulit. […] Következett az elnök-vezérigazgató, Princz Gábor beszéde. Ti, Önök, Maguk, a hármas megszólítás adta meg a ritmusát a mondatoknak, hiszen a bankvezér egyként szólt régi és új munkatársaihoz, valamint a velük érkezettekhez.
A politikusok nem voltak jelen ezen az estén, Princz Gábor ki is emelte, egymás közt akarták ünnepelni az elmúlt tíz év minden örömteli eseményét, de nem feledkezett meg a tavalyi mesterségesen keltett pánikról sem. A fellépők valamilyen módon mind kötődnek a Postabankhoz, melynek mecénási szerepét többen megköszönték a műsorfüzetben.
Az igazi köszönés és köszöntés maga a műsor volt. Mindenki kitett magáért, a postás szakközépiskolás kórustól a Merlin Kommandón át a Four Fathers együttesig, és Reviczky Gábor meg a Dzsungel könyve szereplői, a Hot Jazz Band, a Rockfort, vagy a bankkal egyidős kislányok csapata ugyanolyan tapsot kapott, mint Geszti Péter műsorvezető, akinek poénjait hálásan fogadta a közönség” – 1998. június 30. Egy utolsó boldog közös ünnep.
Az említett Geszti nem csupán porondmester volt a bulin.
Ő állt a Postabank akkoriban itthon még szokatlanul rámenős, gyakorlatilag kikerülhetetlen reklámkampánya mögött, amelyre Princz Gábor hatalmas összegeket költött. Ha Presser Gábor néha már Princz udvari zenészeként viselkedett, akkor Geszti a király kikiáltója volt.
„Az agresszív üzletpolitika része volt a jól ismert reklámkampány-sorozat is, amely mögött tíz éven át Geszti Péter, illetve az Akció Kft. állt. A PB 1994 és 1998 között átlagosan évi 2-3 milliárd forintot költött reklámra, ami a működési költségek magas hányadát, 13-20 százalékát tette ki.” (Heti Válasz, 2003).
Geszti Péter ekkor már országosan ismert volt. Már gyerekként bekerült a tévébe, ahol apja dolgozott. Később szövegeket írt az Első Emeletnek, de médiakarrierje akkor indult be igazán, amikor ráosztották az Ász című műsor vezetését.
Geszti a rendszerváltás után lett a fent említett Akció Reklámügynökség reklám-szövegírója, amelynek nem sokkal később már kreatív igazgatója volt. Gesztiék elképesztő pénzeket szakítottak a Postabanktól, közben befutottak a Rapülők együttessel, nem kis részben a komoly média támogatásnak köszönhetően. Bár Geszti magabiztossága és tehetsége önmagában is kirívó volt a szürke magyar televízióban, ha egy kicsit mögé nézzünk karrierjének, látni fogjuk, hogy annyira nem volt nehéz dolga.
Geszti Péter (j) és Berkesi Gábor, a Rapülõk zenekar két tagja a Magyar Hanglemezgyártó Szövetség által alapított Arany Zsiráf-díj átadásán / Fotó: MTI
Már említett apja, Geszty Péter rádiós és tévés szerkesztő volt, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus vállalat külkereskedőjeként nyilván komoly kapcsolatokkal rendelkezett.
„Apám gyakran vitt magával a munkahelyére. Egyszer hiányzott az egyik gyerekszereplő, belöktek hát a stúdióba. Legelőször reklámban szerepeltem, aztán kézről kézre adtak. Hívtak szinkronizálni, filmezni és színházba is. Végérvényesen eldőlt, hogy nem közgazdász és külkereskedő anyám nyomdokaiba lépek. Már csak azért sem, mert meglehetősen traumatikus viszonyban álltam a reáltárgyakkal” – látni fogjuk, hogy nemcsak ő, hanem gyerekkori barátja is gyerekfilmekben szerepelt. Nyilván őt is csak úgy belökték, semmi tudatos nem volt ebben.
Mándy Iván: Csutak eltűnik… címû rádiójátékának szereplői, középen Velenczey István színművész, jobbról a fiatal Geszti Péter, 1979 / Fotó: MTI
A mamáról ezt mondta: „Az édesanyámat én tulajdonképpen sokkal később >fedeztem fel< magamnak. Apámnak kötetlen munkaideje volt, többet volt velem gyerekkoromban, és rajongtam érte.
Édesanyám külkereskedőként dolgozott, sokat utazott, és egyre magasabbra lépett a vállalati létrákon, de mivel túl nagy volt a szája, és nem lépett be a pártba, nem lehetett vállalatvezető – minden tehetsége ellenére”.
[Ez a narratíva később is elő jön. Ritkán maradtak ilyen emberek évtizedeket a külkereskedő cégeknél.]
Külkeresből lett a “nép hangja”, az “ország Márta nénije”
Geszti mamája a kilencvenes évek vége felé lett ismert, amikor el kezdték szerepeltetni a Danubius Rádió Capuccino című műsorában. A Bochkor Gábor-Boros Lajos pároshoz csatlakozva. Így az anyuka ugyanahhoz a rádióhoz került, ahová Gesztit már korábban felvették. „Márta néni” – akit a bulvársajtóban csak az „ország Márta nénijeként” emlegettek – olyan ismertté vált, hogy a Kurír – mi más? – interjút készített vele 1998 januárjában. „Sokáig a sajtó csak azért kereste meg, hogy hírneves fiáról intimitásokat tudjanak meg tőle. Manapság azonban a Danubius Rádió kedvelt műsora, a Capuccino révén Márta néni olyannyira népszerűvé lett, hogy előfordulhat, egyszer Geszti Pétertől fogják megkérdezni: maga csak nem a Márta néni fia?! S, hogy mit tud Márta néni? Beszélni.
Kendőzetlenül, gátlás nélkül megmondja a véleményét a világról. Kimondja azt, amit legtöbben gondolunk, de nyilvánosság előtt talán félnénk vállalni. S mindezt olyan bájjal és őszintén, hogy nem véletlenül választotta állandó szakértőjéül, a >nép hangjául< a Danubius Rádió.”
A beszélgetésből kiderült, hogy természetesen ő sem az lett, amiről gyerekként álmodott. Ahogyan Princz Gábor zenész akart lenni, és nem bukott, de milliárdos bankár, ő a színészetről álmodozott, hogy aztán a diktatúra álomállását válassza.
„Bár szerintem kitűnő színésznő vált volna belőlem, a sorsom úgy alakult, hogy külkeres lettem. Akkoriban kerültem erre a vonalra– nem vagyok mai csirke –, amikor még a munkahelyeken kötelező volt azokra a KISZ-gyűlésekre járni, amelyeken azon rágódtak, mit csináljunk, hova menjünk közösen. Én meg felálltam és javasoltam; >Menjünk a lóversenyre!<. Na, ne tudják meg, hogy lekaptak a tíz körmömről. Öt évig, igaz nemcsak emiatt, nem kaptam fizetésemelést.”
A szokásos legendagyártás: a külkeres, aki a KISZ-gyűlésen beolvasott a kommunistáknak. Ehhez képest előbb a Chemolimpexnek, aztán a Taurusnak dolgozott.
Sajnos erről a korszakról szinte semmit sem mondott – nyilván nem véletlenül –, néha mások kotyogtak ki némi információt:
„Márta néni mélységesen intelligens, okos szimpatikus hölgy aki külkereskedőként, a Taurus színeiben a fél világot bejárta még az átkosban. Nem csoda, ha akkor és most is volt, van véleménye honi marhaságainkról”.
A szigorúan titkos Taurus és az Altusba ejtőernyőző vezetők
Nem csoda. Nem árt tudni, hogy a Taurus gyár a katonaságnak is szállított, történetét sajnos még senki sem írta meg hitelesen (egy történész barátom szerint nem véletlenül), állambiztonsági hátterét még kevésbé. Tény, hogy a gyár utolsó előtti igazgatóját, Palotás Lászlót állítása szerint azért váltották le a kilencvenes évek elején, mert „az MDF- kormány túl vörösnek” tartotta a Taurust. Az is volt. Gyurcsány Ferenc egyik emberéről ezt írták:
„Jagiellowicz Györgyné a Taurus vezérigazgató-helyetteseként építette ki a kapcsolatrendszerét. Az Altus Zrt. vezérigazgatója, illetve szinte az összes Gyurcsány-cég felügyelőbizottsági tagja”
– írta a Gondola.hu. Az említett hölgy taurusos főnöke, Tatai Ilona (volt MSZMP KB-tag) is Gyurcsányék cégébe került. Íme, milyen magasra lehetett repülni a Taurusból (ha nem a zenekarról és a tragikus sorsú Radics Béláról beszélünk).
Speciális holland kamionnal szállítanak a TAURUS Szegedi Gumigyárából / Fotó: MTI
Márta néni a Chemolimpexnél kezdte
Geszti Márta (vagy Geszty Miklósné) a Marx Károly elvégzése után, még a Taurus előtt a Chemolimpexnél dolgozott, amely szintén szorosan összefonódott az állambiztonsággal.
Az ilyen külkereskedelmi cégek külföldi kirendeltségei a polgári vagy katonai hírszerzés bázisai voltak. Jó példa erre a pár évvel ezelőtti állítólagos kormányfőjelölt, Balázs Péter, Bajnai Gordon egykori külügyminisztere, aki az Elektroimpex üzletkötője volt – és a katonai hírszerzés embere.
Ezt éppen én írtam meg, nem győzött magyarázkodni Rónai Egonnál. Geszti Mártáról csak annyit tudunk, hogy „sokat utazott” (Geszti Péter), illetve a „fél világot bejárta”. Hogy ennek milyen ára volt, csak ő tudhatja – de a kapcsolatrendszer adott maradt.
Az tény, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának dossziéiban számtalan chemolimpexest találunk. Többségében titkos megbízottak és titkos munkatársak, hiszen komoly feladatokkal is megbízhatták őket, nem egyszerű “talpasokról”, ügynökökről beszélünk. A Taurus-szal más a helyzet, a Magyar Országos Levéltár honlapján azt írják, az iratok nem náluk találhatóak. De akkor hol?
Geszti apja a KGB-vel összenőtt IPV főosztályvezetője volt
Geszti apja – aki következetesen y-nal írta a nevét –, Geszty Miklós tragikusan fiatalon, az ötvenes évei közepén hunyt el, még 1987-ben. A lapokban megjelent gyászhírekben az „Idegenforgalmi Propaganda és Kiadó Vállalat (IPV) főosztályvezetőjeként” búcsúztak tőle.
Három évvel korábban, 1984-ben még állami kitüntetést kapott, a kitüntetést az IPV „reklámfőnökeként” kapta. [Így még érdekesebb, hogy fia is a reklám-üzletből szedhette meg igazán magát.]
Borvendég Zsuzsanna történész kutatásaiból pontosan tudjuk, hogy ez a vállalat, az IPV, a szovjet és a magyar állambiztonság irányítása alá tartozott. Sőt, a vállalatot a magyar katonai felderítés, az MNVK-2. alapította. „A NÚSZ [a KGB újságíró-szövetsége] köreihez tartozó két cég, az Interpress Nyomda és Lapkiadó Vállalat, valamint az Idegenforgalmi Propaganda és Kiadóvállalat (IPV) komoly gazdasági tevékenységet folytatott – írta a történész tanulmányában. – A cégek a hetvenes évek elején kezdték működésüket Budapesten, vezetőjük kezdetben a szintén megnyertként tevékenykedő Siklósi Norbert volt, akinek rendkívül jelentős szerepe volt abban, hogy a magyar újságíró-szövetséget a NÚSZ egyik legfőbb támaszpontjává alakította.
Az Interpress a NÚSZ prágai anyacégének a leányvállalataként létesült, izgalmasabb háttere volt azonban az IPV-nek, amelynek névleg egy brüsszeli székhelyű nemzetközi újságíró-szervezet, a FIJET (Fédération Internationale des Journalistes et Écrivains du Tourisme) volt a tulajdonosa, de a tényleges jogokat az alapító okirat szerint a MÚOSZ gyakorolta, hiszen az alapító tőkét is a magyar szervezet biztosította. Legalábbis papíron. A cég valódi alapítója ugyanis az MNVK-2. volt.”
Siklósiról és az Interpressről, illetve a NÚSZ-ról már én is többször írtam. Egy ilyen állambiztonsági, propagandával, külkereskedelemmel és hírszerzéssel foglalkozó cégnél reklámfőnökként dolgozni azért jelentett valamit. A feleség közben (ha akkor még) a Taurust erősítette.
Berkes Gábor, Berkes Péter őrnagy-propagandista fia
A külkeres jól keres – és a gyereknek is könnyű dolguk van. Geszti tévés szereplései után, közben Berkes Gábor bandájának a szövegírója lett. Ez volt a népszerű, de mára teljesen elfelejtett Első emelet. Geszti és Berkes már gyerekként is barátok voltak, közös filmben is szerepeltek.
Berkes Gesztihez hasonló kádercsemete volt, apja a diktatúra egyik legnépszerűbb ifjúsági írója, Berkes Péter volt. Az öreg Berkest a lexikonok íróként, forgatókönyvíróként említik, valójában a Néphadsereg politikai propagandistájaként, őrnagyaként került a művészi pályára.
[Érdekes a sors: a nevéhez elég egyetlen „i” betűt tenni, és máris megkapjuk Berkesi Andrást, aki szintén a katonai vonalról (ő egészen pontosan a katpolról) került a civil pályára.]
Berkes Péternek a Honvédségi Szemlében olvashatóak a különböző politikai munkái (Asszonyok között, A hivatástudatról, „Megszállott” bírálók), utóbbiban – bár már a hatvanas években készült – az ötvenes évek stílusában osztotta az árulókat, az örök kritikusokat. „Anélkül, hogy bárki segítő szándékát, jóindulatát kétségbe vonnánk, arra az elég általánosnak mondható tapasztalatra kell hivatkoznunk, mely szerint az
efféle túlhajtott, eltorzult magatartás jobbára az ingatag erkölcsi talajon álló, a saját munkaterületén nem épp kiemelkedően jeleskedő, szándékaiban pedig nem a legönzetlenebb elvtársaink körében a leggyakoribb. Aki alaposabban megfigyeli a vezetés notórius emlegetőit, ostorozóit, abban óhatatlanul olyan benyomás alakul ki, mintha az érintettek valamiféle konjunktúralovagok lennének,
akik mindenekelőtt a demagógia tisztátalan eszközeivel igyekeznek a maguk anyagi, erkölcsi, pozícióbeli felfejlesztésére kihasználni a vezetés színvonalemelésének nagyon is aktuális és fontos feladatkomplexumát.”
Kommunista fűzfapoétából népszerű író
Berkes első önálló kötete 1961-ben jelent meg, a Hajnal előtt legjobb költeményeit tartalmazta. A könyvet a Magvető Kiadó adta ki – a katpolos Kardos György (felteszem, Berkes ismerőse) éppen ebben az évben került a kiadó élére. A Néphadsereg Lobogó című propaganda-lapjában „katonaköltőként” hivatkoztak a fiatal Berkesre, és szerencsénkre egyik versét is idézik. Ezt kommentár nélkül közlöm:
„Egy ember ma csak annyit ér / amennyit önmagából átad, / – Mint bő folyamnak a kis ér – / a jobbért harcolók hadának”.
Másik versét – szintén 1961-ben – A Hét közölte le, ebben Gagarint ünnepelte:
„Őrnagy elvtárs, ugye megérti,/ mi költők mily gondban vagyunk ? .., / Mától e vén Föld nem a régi, / s nekünk nincs rá méltó szavunk. // Könnyelműen eltékozoltuk / sok kis sovány csodára mind; / lám, ön repül, hol sose volt út, / és nekünk bénák szárnyaink.”
Ennyi talán elégséges. Berkes karrierje ezután beindult, először kimondottan propaganda-regényeket írt (lásd: Erősebbek lettünk – hogyan lesznek boldog katonák az ifjú kommunistákból), aztán átvált az ifjúsági regények remek piacára. Számtalan ma is népszerű darabot írt (Az öreg bánya titka; Utánam, srácok!; Bezzeg a Töhötöm!”).
A kommunista írótársaihoz hasonlóan elképesztően termékeny Berkes forgatókönyveket is jegyzett. Köztük olyanokat, amelyeket a rendezők – Makk Károly biztosan – szívesen megsemmisítettek volna utólag. „>KÖRÜLBELÜL< a címe annak a katonai filmvígjátéknak, amelyet Berkes Péter őrnagy írt és Makk Károly rendezett. A film mulatságos módon bírálja azokat a katonákat, akik valamilyen filozófiát állítanak fel hanyagságuk, a parancs hanyag teljesítésének igazolására” – írta büszkén a Honvédségi Szemle. – „A >TISZTI ISKOLÁSOK< című filmmel a tiszti iskolára való toborzást kívánta a filmstúdió elősegíteni. A film Berkes Péter őrnagy forgatókönyve és Lestár János rendezői munkája nyomán egy fiatal tiszt visszaemlékezésein keresztül visz el bennünket az Egyesített Tiszti Iskolára, bemutatva a növendéki élet vonzó, érdekes, izgalmas oldalait éppúgy, mint annak nehézségeit.”
Ezek persze nem szerepelnek a filmes adatlapján, de azok a sorozatok természetesen igen, amelyeket saját regényeiből írt: (Utánam, srácok, Az öreg bánya titka).
A legérdekesebb, hogy minden idők talán legrosszabb magyar filmes termékének, az elképesztő állami pénzt elnyelő Űrgammák forgatókönyvírója is ő volt. Fia, Berkes Gábor meg a rettenetes zenét szerezte. Vagy legalábbis játszotta (erre még visszatérünk):
Berkes Gábor a Xénia Láz koncertjén 1996-ban / Fotó: MTI
Nem meglepő, hogy Berkes őrnagy állandó szerzője volt a már említett Lobogónak, ami azért is érdekes, mert fia, Berkes Gábor 1980-ban éppen ezen a néven alapított zenekart. Azért ezt a választást utólag elég nehéz lenne megmagyarázni.
Logikus, hogy éppen a Lobogóban mutatták be egy komoly cikkben. Az együttes a KISZ-klubban rendezett próbák után az Arany János Gimnázium sportpályáján tartotta az első fellépését [ide járt Geszti is], majd jött a második koncert: „A lapunk nevét választó együttes második nyilvános fellépésére a dabasi Lobogó-nap alkalmából került sor. A művelődési ház közönsége főleg fiatalokból állt, akik nagy szeretettel fogadták a fiatal együttest. A szokatlan melódiák és a taps becsalogatta az árkádos épületbe az idősebbeket is.” – írta büszkén a lap.
Nem meglepő, hogy a Lobogó rögtön kiadhatott egy kislemezt is, de Berkes a nagy siker kapujában otthagyta a csapatot, és átigazolt az Első emeletbe. Amelynek szövegírója Geszti lett. A zenekar nagyon népszerű lett a fiatalok körében, több slágert írtak, és a közönségszavazásokon a nyolcvanas évek második felében uralták a mezőnyt az R-Go-val. Az más kérdés, hogy az akkori rajongók közül vajon hányan hallgatják ma ezeket.
Akció GMK, a KISZ KB és a VIT-vágta
Geszti következő nagy dobása az volt, hogy csatlakozott az Akció Kft-hez. Ezt következő cikkemben fogom kifejteni. Most legyen elég annyi, hogy az Akció GMK-t fiatal rádiósok alapították a nyolcvanas évek elején. Akkor lettek ismertek, amikor kiderült, hogy ők szervezhették a „VIT-vágta” nevű országos programsorozatot, amellyel a KISZ Központi Bizottsága bízta meg őket. A végső győztes jutalma az volt, hogy eljuthatott a moszkvai Világifjúsági Találkozóra. KISZ-es csapat volt ez is.
A korábbi Világifjúsági Találkozók (VIT) “színpompás” ruháiba öltözött fiatalok 200 tagú csoportja vonul fel a VIT-centrumban. 1985 / Fotó: MTI
A releváns információkat (főleg, ami a Taurust illeti) továbbra is várjuk a [email protected] címre.
Folytatom.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS