Berkesi András igazi arca: kisbabája életével zsarolta a mélyen hívő, így neki végül megbocsátó lelkészt
Több napos falhoz állítással gyötörték Berkesi Andrásék a Katpolon Böröcz Sándor lelkészt, aki spirituális utat járt be a kínzás alatt. Voltak ennél durvább, közel leírhatatlan bűnei is a Berkesi vezette - nyugodtan fogalmazhatunk így - terrorbrigádnak: a lelkész feleségét Böröcz szerint megerőszakolták, őt magát közös kisgyermekük életével zsarolták. Böröcz Sándor végig a Gulágra került, onnan kiszabadulva is kitaszított maradt, míg Berkesi a Kádár-rendszer ünnepelt írója lett. Utóbbi 1997-es haláláig kiemelt nyugdíjat kapott, bűneivel senki sem szembesítette. Őt sem.
Folytatom Böröcz Sándor lelkész és Berkesi András katpolos tiszt közös történetét. A lelkészt "sejtvezetőként" tartóztatta le a kémekre vadászó Katonapolitikai Osztály (Katpol) 1948-ban, és a vádat minden eszközzel igyekeztek bebizonyítani. Az ÁVH és a Katpol egyik kedvenc kínzási módszere a falhoz állítás volt, ez alapesetben huszonnégy óráig tartott, de Böröcz Sándort végül négy napig gyötörték így. Előző cikkemben már említett művében (Kiáltás a mélyből) hosszan, szépirodalmi stílusban írt erről a pokoli gyötrelemről, amikor – szó szerint – alá szállt önmagába. Szövegét itt-ott lerövidítettem, akit érdekel, mindenképpen olvassa el az egész visszaemlékezését.
„Adyt szavaltam, kislányomat emlegettem... mentem, mentem egyre beljebb a sötétségbe... Felső testemből nedvesség leszállt a lábszáraimba. Minden testsejtem külön fájt, fáradt voltam, viszketett, mintha minden sejtemet külön éreztem volna.
Mondtam, mondtam Adyt... Kék, piros, zöld lett mindkét lábszáram, különösen is térdtől lefelé. Lábaim beledagadtak és alig fértek meg fűző nélküli cipőmbe. Aprily Ferielőző cikkem – MG> hangját hallottam: >Megpróbálom hátulról leütni, hogy a foldón elnyúlva kissé pihenhessen és a vérkeringése élénküljön, mert különben meghal.
Teltek a másodpercek, a percek, az órák, a napok, az idő megszűnt, nem létezett.
„Hallucináltam? Lehetséges.
Lélekben, vagy szellemben Zirc dombjai fölé szálltam, ahol sárga papi köntösben vittek a barátok egy sárga koporsót a domboldalon és énekeltek...
Amikor később már teljesen magamnál voltam, kutattam magamban, hogyan került ide Zirc, hiszen életemben mindössze egyszer voltam Zircen, akkor is csak egy óra hosszat.
Aztán eszembe jutott, hogy az őrnagy egyszer azt kérdezte tőlem, mikor szerveztem be Mindszentyt és a zirci apátot.”
Sokatmondó részlet ez is.
Berkesi őrnagy nem véletlenül emlegette a Rákosi-diktatúra egyik (vagy talán a) fő célpontját, Mindszenty József bíborost. Böröcz Sándort 1948 nyarán tartóztatták le, ekkoriban Mindszenty még szabadlábon volt, de mindenki sejtette, hogy már csak idő kell a letartóztatásához. A katpolos nyilván emelkedett volna a ranglétrán, ha valamit össze tudott volna szedni a bíboros ellen, de a lelkészt nem igazán lehetett megtörni.
Végül Böröcz Sándor teste adta fel az ellenállást: társai mondták, hogy a falhoz állítás közben egyszer elájult, de ekkor már a szenvedését végig néző őr is megsajnálta. A szabályzattal ellentétben hagyta negyedórát aludni a földön, hogy aztán a hajánál fogva állítsa fel. A lelkész nem tudta, hogyan élte túl a falhoz állítást, egyszer azt mondták, vége, akkor hosszú percek alatt lassan megmozdította tagjait, s végre leülhetett.
Ezután bejöttek és felvitték az őrnagyhoz. Böröcz Sándor szerint ekkor Berkesi azt mondta: „Ne féljen Böröcz, magát az Isten nem engedi meghalni”.
Így írt erről: „Lehet, hogy a számadás gondolata is megfordult az őrnagyban? Nem tudom, de jóslata beteljesült: >Magát az Isten nem engedi meghalni.”
Bocsássa meg tettét az Isten, én már akkor megbocsátottam. Most sincs bennem harag, vagy bosszúvágy.<”
Ezt a megbocsátást a történtek, és a most következő borzalmak ismeretében nagyon nehéz felfogni. Valószínű, hogy a lelkészt Berkesi puszta nemtörődömségből, „munkahelyi hanyagságból” felejtette négy napig a falnál: „Társaim később az őrtől tudták meg, hogy a kihallgatók szombaton lementek a Balatonhoz és az őrnagy engemet ott felejtett a fal mellett. Igaz, vagy nem, nem kereshetem, de veséimet azóta is szüntelen érzem...”.
Miután számos, készülő tanulmányomban majd a nyilvánosság elé tárt dokumentumot olvastam Berkesiék, Kardosék és az egész Katpol tivornyázós, kurvázós, részeges szabadnapjairól, ezt a verziót semmiképpen sem vonnám kétségbe. Nagyon is beleillik a képbe, hogy a Balaton partján pihenjék ki a kínzások, az összeesküvések tovább álmodásának terheit, a mámorba menekülve, a falnál felejtve a lelkészt. De ez még nem minden.
Előző cikkemben említettem, hogy Böröcz Sándor a hetvenes években, a családjának írta meg mindenki elől rejtegetett művét (Kiáltás a mélyből), jóval később, már a rendszerváltás után készült el a Szibériai passió című dokumentumfilm, amelyben két másik történetet is elmesélt a riporternek. (A lelkész 21:55-től beszél):
Könnyekkel a szemében emlékezett arra, hogy a börtönben felesége sírását hallotta, és ez is Berkesiék műve volt.
„Tudod-e, hogy a feleséged is itt van? A kisbaba
A gyermekágyból még fel sem gyógyult anyát koszos gumibottal erőszakolják Berkesiék... A film végén elmeséli a lelkész, hogy feleségét meglelte, amikor hazajött, és felesége elmondta a titkot. Évtizedekkel később pedig belehalt az elrákosodott sebbe, amit Berkesiék okoztak neki.”
Bizonyítékokkal nem tudjuk, és nem is akarjuk ezt a történetet sem alátámasztani, sem megcáfolni. Jobb is, ha most csak lebeg, még nekünk, olvasóknak sem egyszerű megemészteni.
Ha arra gondolok, hogy Berkesi ávéhás kollégája és riválisa, Janikovszky Béla éppen ekkoriban raboltatta el saját gyerekét két talpassal egy nyári üdülésből, s aztán volt feleségét elmegyógyintézetbe záratta, akkor semmit sem tartok elképzelhetetlennek.
Azt is tudjuk, hogy a letartóztatott „ellenségeket” az ÁVH és a Katpol gyakran családjaikkal, elsősorban feleségükkel, gyerekeikkel zsarolta. Ezzel kapcsolatban hadd idézzem fel Pünkösti Árpád művéből (Rákosi a csúcson, itt a teljes mű elolvasható) a következő, hasonlóan elrettentő részletet. A kínzó Berkesihez hasonlóan a Honvédelmi Minisztérium alkalmazottja volt, az áldozat a Sólyom-per tizenkettedrendű vádlottja, ez az a per, amin Berkesi is dolgozott: „Dr. Aranyi Sándor orvos ezredes, nőgyógyászsem akart vallani, ezért vagy ötven napon keresztül állandóan felköltötték, verték.
Közölték vele, a feleségét annak ellenére letartóztatják, hogy terhes, s úgy megverik, hogy elvetél. Kihallgatója, Gáspár Márton előtte telefonált a pincébe, hogy Aranyiné vérzik-e már, majd kiabálni kezdett: »Megmondtam, addig ne bántsák, amíg nem kapnak utasítást!« Aranyi ekkor írta alá az első „vallomást”: »Végül mindent aláírtam és egyetlen vágyam volt: minél előbb meghalni.«
– írta Pünkösti. (Bővebben erről Levelek az elmegyógyintézetből című tanulmányomban és cikkemben).
Böröcz Sándort átadták a szovjeteknek
Megkínzása, és vallatása után a Katpol és Berkesi átadta a lelkészt és a többieket a szovjeteknek. Böröcz Sándort mint sejtvezetőt (a Katpol szerint Kovács Máriát, Balikó Mihályt, Nagy Sándort, Hodossy Barnát szervezte be) átvitték Ausztriába. Mivel mind előzetes letartóztatásban voltak, ez még – paradoxon következik – a törvénytelenségek időszakában is törvénytelen volt. „Abból a célból, hogy a vizsgálati szakaszban elkövetett törvénytelenségek – jelen esetben az előzetes letartóztatásban lévők kiadása idegen hatóságnak – a bírósági iratokból ne derüljenek ki, a tárgyalás (1949. október 20.) során felmerült, azon jelen nem lévő tanuk neve mellé utólag különböző megjegyzéseket fűztek, sőt, történeteket kreáltak” – írta a Katpol történetének kutatója, Zsitnyányi Ildikó. A történész szerint három katpolos jelentés is azt a mesét ismételte meg, miszerint Aprily (máshol Áprily) Ferencék autója az budapesti internálótábor felé felborult, az őrök elájultak és a foglyok megszöktek. Valójában Böröcz Sándorral együtt Baden bei Wien-be kerültek. Nem láttam arra utalást, hogy ki írta meg ezeket a meséket a Katpolon, de ugye van rá ötletünk?
A lelkész a szovjetekről szólva megemlítette, hogy „emberségesebben” vallatták, egyszer sem verték meg a kihallgatások alatt. Azt is nyíltan leírta, hogy a két zsidó származású tolmács is emberséget tanúsított: „A tolmácsnak szinte minden szaván érezhető volt a velünkérzés. Ha valakik, a zsidók tapasztalhatták, mit jelent a teljes kiszolgáltatottság. Mit jelenthet egy emberséges szó annak a szerencsétlen rabnak. Zsidó a KATPOL-on sem nyúlt hozzám.”
A szovjetek természetesen ugyanazt akarták hallani, amiről a Katpol már „tájékoztatta” őket. Hazaárulás, összeesküvés, szovjetellenes cselekmények: „Az oroszoknál ugyanazt mondtuk, amit a magyaroknál aláírattak velünk, ott pedig jórészben ők mondták meg, hogy mit csinálunk.
Mivel mindenki féltette a másikat, mindent elfogadtunk, amit a másik rólunk mondott és viszont.
Balikó Mihály beszervezett engemet, én pedig beszerveztem őt. Soha nem jártam Hodossy Barnáéknál, azt sem tudom még most sem, melyik házban laknak, soha nem láttam gyűjteményét, de a jegyzőkönyvnek úgy kellett egyeznie, hogy kölcsönösen mindenki tudott a másik dolgairól,
holott az igazság az, hogy mindegyik hazáját féltő és forrón szerető ember, becsületes, gerinces magyar ember, de nem tudta szó nélkül nézni és hallani, micsoda magyar irtás folyik ebben az országban a romokban heverő ország építése mellett.”
Böröcz Sándor egyik leánya, a néhány éve elhunyt Böröcz Enikő lelkészként édesapja hivatását folytatta, és egyháztörténészként a korszakot kutatta. Egy emberi pap portréjacímű tanulmányában édesapja történetét is megírta. Kutatása szerint édesapja valóban tagja lehetett a Kisbarnaki Farkas Ferenchez köthető ellenállásnak, de felettébb valószínű, hogy nem „sejtvezetőként”. Ezt – hiába a vád – még Berkesi sem írta le a jelentésében. „1948 őszén <…> Sikerült még megtudni a jelszót »Hunyadi Hungária« továbbá Böröcz ev. lelkész / körmendi lakos: / címét, aki a »postaláda« szerepét töltötte be. A nála leadott híranyagot egy minden héten nála jelentkező Bicsák Flóra nevű kettős birtokosnak kellett leadni. Bicsák a híranyagot Güssingbe vitte , és ott adta át Madarásznak. 1948. augusztusában Hadvárit és az általa ismert személyeket, valamint Böröcz lelkészt őrizetbe vettük. <…> Böröcz letartóztatásakor egy rejtjelezett vasúti menetrendkönyvet találtunk, melyben nevezett részére utasítások voltak. Mivel nem tudta megfejteni nem hajtotta végre.” – idézte a „Kopjások” dossziéban található Berkesi-jelentést Böröcz Enikő. Nem tudta megfejteni – ilyen sejtvezető volt Böröcz Sándor.
Ezt a szerepet találta ki számára Berkesi András és a Katpol.
Történetét, történetüket Berkesiék kiszínezték, hozzáköltöttek. Akit akartak, beleírtak, akit akartak (ha volt ilyen), kihagytak. Böröcz Sándor így írt szerepéről: „A korábban lebukottak azt közölték, szervezetük annak a szervezetnek a része, amely Kisbarnaki Farkas Ferenc nyugaton élő vezérőrnagy nevéhez fűződik. Ezt azért csinálták, hogy eltereljék a figyelmet a hazai vezetőkről. Én nem tudhatom, hogy ez így volt-e vagy sem, én a kezemet a fent említett és körvonalazott eszményi elgondolásra adtam…”.
Nem én fogom most tisztázni Böröcz Sándor szerepét az ellenállásban, inkább megismétlem, amit írt, mert ez sokat elárul arról, hogy a tisztek, átlagpolgárok jelentős része, miért is választotta ezt a veszélyes utat: „az igazság az, hogy mindegyik hazáját féltő és forrón szerető ember, becsületes, gerinces magyar ember, de nem tudta szó nélkül nézni és hallani, micsoda magyar irtás folyik ebben az országban a romokban heverő ország építése mellett.”
Nyilvánvaló, hogy ezt a védekezését nem adhatta elő sem magyar, sem szovjet kihallgatói előtt. Böröcz Sándort végül többszörös életfogytiglanra ítélték, s miután a Gulágot megjárta, túlélte, hazatérve is a kitaszítottak életét élte. Egyháza sem fogadta vissza, egészen a kilencvenes évek elejéig. Cikkemet felemelő soraival zárnám:
„Ha most kellene, megismételném. Soha egy pillanatra nem bántam meg... Másképpen én sem tehettem. 1992. április 30-án jöttem ki a kórházból 23-adszor, nyolcadik műtétemmel. Mögöttem 79 esztendő, 17 év börtön, fegyház, fogház, 98 hónapos rabszolgaság. Boldog vagyok, mert mint élő köszönhetem meg ezt Istennek.”
Hamvasintezet.hu
